vegyeskultura.jpgMár írtam a héten a vegyeskultúrákról, de gondoltam most kellene erről még írni, amíg tud az ember tervezni. Legalább is azok, akik hozzám hasonlóan még nem vetették be teljesen a kertjüket. Azért is gondoltam erre, mert pár nappal ezelőtt találtam egy jó bejegyzést a http://www.terradei.org.ua oldalon a témával kapcsolatban.

"Vegyeskultúra a zöldségtermesztésben

A vegyes kultúra az a termesztéstechnológiai módszer, amit előszeretettel alkalmaznak az ökológiai zöldségtermesztésben részben szükségből az őstermelők csekély termőterülete miatt. A lényege az, hogy gazdag fajállományt ültetünk egybe, hogy kihasználhassuk a növények egymásra és kártevőkre, kórokozókra gyakorolt hatását. A termesztendő növényeket felváltva, soronként vagy nagyobb sávokba ültetjük az üzemi mérettől és igénytől függő arányban.

A vegyes kultúrát nagy kedvel alkalmazzák fóliás hajtatásban. Dercen és Fornos községekben, mint mondják – a jobb helykihasználás miatt.

Évtizedek, évszázadok megfigyelései alapján írták le a növényi kölcsönhatásokat. Egyes növények segítik a másik növény csírázását, növekedését. Az illatos növények különösen hasznosak, mert a kibocsátott anyagok gyengitik, elfedik egymást. Speciális anyagcseretermőkeikkel- ún. fitoncidokkal- védik vagy riasztják egymást, gyéritik a kártevőket, csökkentik a kórokozók fertőzéseit ilyenek pl. az etilén vagy a gyökerekben és levelekben található, bizonyos fenolos anyagok.

Tovább: előnye a vegyes kultúrának a jobb területkihasználás és a nagyobb termésmennyiség, hiszen nagyobb az egységnyi területre ültetett tőszám, valamint a különböző fajok eltévő környezeti igénye, felépítése miatt – ha jól válogatják össze – kiegyensúlyozotabban hasznosítják a rendelkezésre álló tápanyagokat, vizet.

A talajfelszín folyamatos fedettsége gyérebb gyomosodáshoz vezet, jobb vízgazdálkodást tesz lehetővé és a talajszerkezetnek fizikai védelmet nyújt ebben a kultúrában.

Hátrányként elmondható, a sikeres növénytársítás megköveteli a növényfajták környezeti igényeinek (fény, víz, tápanyag, gyökeresedési mélység) alapos ismeretek.

Leghíresebb a Gertrud Frank-féle vegyes kultúra. Ebben a rendszerben a monokultúrát elhagyva, a növényeket soronként ültetjük a növények méretétől függően megadott sortávolságban.

Három sor különböztethető meg a rendszerben.  Az „A” fősorok egymástól 2m-s távolságban találhatók, magas vagy elterülő habitusú hosszú tenyészidejű növények számára. Jellemző növényei: paradicsom, karósbab, uborka, burgonya, tök stb. A „B” sorok: egymástól szintén 2m-s távolságban, rövidebb tenyészidejű növények, ezekről a sorokról jellemzően két termés gyűjthető egy vegetációs időben. Növényei: hagyma, zeller, bokorbab, káposzta, cékla stb. A „C” sorok a rövid tenyészidejű és kistermetű növények számára egymástól 1m-re. Tipikus növények: új hagyma, fejes saláták,dughagyma, karalábé, sárgarépa stb.

A vegyes kultúra alkalmazható nagyüzemi módon úgy, hogy szélesebb növénysávokat vetünk egymás mellé; sortávtól, növénymérettől függően 5-20 sort helyezhetünk el egy növény fajból, így lehetséges a gépi művelés, betakarítás.

Táblázat: a növények pozitív és negatív szomszédhatása.

Megnevezés Segítik egymást Rosszul tűrik egymást
Bokorbab Bimbós kel, borfű, brokkoli, burgonya, cékla, fejes káposzta, karfiol, saláta, karalábé, kelkáposzta, kínai kel, paradicsom, retek, szamóca, padlizsán, uborka, zeller Metélőhagyma, póréhagyma, vöröshagyma
Burgonya Bimbós kel, bokorbab, borsmenta, brokkoli, kapor, karfiol, fejes káposzta, karalábé,kelkáposzta, kínai kel, spárga, szamóca, zöldborsó Uborka
Cékla Bimbós kel, bab, brokkoli, kapor, karfiol, káposzta, kelkáposzta, kínai kel, retek, uborka, zöldborsó Karósbab, hagyma, sárgarépa, szamóca
Fejes káposzta Bokorbab, burgonya, cékla, saláta, fokhagyma, paradicsom, szamóca, uborka, zeller, zöldborsó Vöröshagyma, metélő-, póréhagyma, petrezselyem
Fejes saláta Bimbós kel, bokorbab, brokkoli, cékla, kapor, karfiol, fejeskáposzta, karalábé, karósbab, kelkáposzta, paradicsom, rebarbara, zöldborsó Petrezselyem, vöröshagyma, zeller
Fokhagyma Fejes káposzta, karalábé, paradicsom, sárgarépa, uborka Bokorbab, karósbab, kínai kel, szamóca
Kapor Brokkoli, burgonya, cékla, fejes saláta, sárgarépa, uborka, vöröshagyma, zöldborsó  
Karósbab Fejes saláta, karalábé, spárga  Cékla, fokhagyma, vöröshagyma
Paradicsom Bimbós kel, bokorbab, brokkoli, fejes saláta, fokhagyma, karfiol, fejeskáposzta, kínai kel, szamóca, vöröshagyma, zeller, petrezselyem, sárgarépa Karalábé, zöldborsó
Petrezselyem Vöröshagyma, paradicsom, padlizsán Fejes káposzta, fejes saláta
Sárgarépa Fejes saláta, fokhagyma, kapor, paradicsom, retek, szamóca, padlizsán, vöröshagyma, zeller, zöldborsó Cékla
Tök Kukorica, petrezselyem, sárgarépa Paradicsom, retek
Uborka Bimbós kel, bokorbab, cékla, fejes saláta, kapor, káposzta, kukorica, vöröshagyma, zöldborsó Burgonya, paradicsom, retek, bimbós kel
Vöröshagyma Cékla, cukkini, fejes saláta, kapor, paradicsom, retek, sárgarépa, uborka Bokorbab, brokkoli, karfiol, fejes káposzta, karalábé, karósbab, kelkáposzta

"

Hát vannak ebben a cikkben is új dolgok, tehát már több oldalról közelítettük meg a vegyeskultúra témáját. Szerintem a két bejegyzésem alapján azért már elég sok jó vegyeskultúrát lehet kialakítani. Gyerünk a kertbe!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása