Végre itt van a fáról történő szüret első delikvensei. Végre beértek a korai cseresznye és a két korai meggy. Voltak gondok, de a végén csak lett annyi, amennyi a kis családomnak elég, sőt még akár sok is lehet. Nem éppen a korai cseresznyének megfelelő időjárással kezdődött az év. Talán a…

Ahogy írtam már többször, idén elég jól sikerült az eper, aminek az lett az eredménye, hogy maradt meg rengeteg eper. Már nem igazán eszik a gyerekek. Ezért arra gondoltam, a legutóbbi szüretből a szebbeket lefagyasztom. Pár éve már volt annyi, hogy ment a hűtőbe is. Akkor először egyből az edénybe…

A magaságyas kertészeti módszert eléggé kiveséztem, gondoltam megnézem milyen kertészkedési módszer van még, ami érdekes lehet. Az interneten kutatás során találtam rá a szalmabálába történő vetésre, ami nagyon érdekes a maga nevében. Több oldalon is eléggé jól leírták a lényeget, de talán a…

Ahogy már az ezelőtti epres bejegyzésben írtam, eléggé szép terméshozamra számítottunk az előzetes várakozások alapján. A két fóliás ágyásban elegendő epertő volt telepítve. Végre egy olyan évnek néztünk elébe eper terén, hogy minden a lehető legjobb időben lett elintézve. Ezért is és a sok tavaszi…

Az elmúlt napokban már volt pár bejegyzésem a magaságyakkal kapcsolatosan. Akkor több oldalt is átolvastam, tanulmányoztam. Viszont találtam a http://hobbikert.hu oldalon egy jó kis cikket, amelyet még utoljára meg szeretnék veletek osztani ebben a témában: "Magaságy: tippek és trükkök Az egy…

Már többször írtam a gyomokról és azok irtásáról, de ez egy olyan téma, ami mindig napi renden van, és sajnos beszélni kell róla. Nálam is örök téma a kertben, mert a tarack és egyéb gyomok állandóan megjelennek a konyhakertemben, ezért örök harcban állunk. Most éppen van két régen használt, de…

Minden évben nagy kedvvel és reménnyel vetem el a zacskónyi sárgarépámat. Aztán minden ősszel, amikor a betakarítás történik, akkor fájós szívvel adom oda az egész évben gondozott növényeimet egy nyúlász barátomnak, hogy etesse meg ezekkel a nyulait. Ezért idén azt gondoltam, majd kicsit átgondolva…

Ahogy ígértem még mindig a magasággyal foglalkozok, mert van mit írni róla. Kaptunk ötletet, hogy hova kell és mikor érdemes építeni. Volt kicsit szó, hogy hogyan kell létrehozni, milyen rétegzésre van szükség, de találtam egy nagyon jó leírást az utóbbi témáról a http://hobbikert.hu oldalon: "A…

Már több bejegyzésemben magam is többször megemlítettem a magaságyat, mint termesztési helyszínt. Bár ötletem volt, hogy mi is ez, de azért utána jártam, hogy pontosan mi is ez és hogyan kell kialakítani. A http://hobbikert.hu oldalon nem csak azt magyarázzák el, hogy mi ez, és…

Ahogyan ígértem, még mindig az árnyékos helyek kihasználásával kapcsolatosan írok. Ezt azért teszem, mert rátaláltam a magrathea-kertepites.blog.hu oldalra. Ezen az oldalon több bejegyzés is van ezzel a témával kapcsolatosan. Egyikben osztályozza az árnyékos helyeket, másikban…

süti beállítások módosítása