Tavasszal egy leander szaporítási projektbe belekezdtem. Nagyon nagy reményekkel voltam ezzel kapcsolatban. Már folyamatosan ellenőriztem, többször kapott tápoldatot. Bár utóbbi időben kevesebbet kaptak ez meg is látszott a leveleken. Hétvégén gondoltam, ha megígértem, akkor készítek a leanderek…

Minden évben nagy dilemma előtt vagyok, hogy a leanderrel mit tegyek. Az interneten mindent lehet olvasni. Metszed ősszel, metszed tavasszal. Most úgy döntöttem tavasszal fogom kicsit rendbe tenni a leandereimet. Nagyon besűrűsödtek és eléggé megkezdett a közepe kopaszodni. Hát itt az ideje a…

Február vége, itt a tavasz, ha nem is teljesen, de átmenetileg biztos. Kint dél körül akár 20 fok is lehet, amit akár tavasznak is lehet nevezni. Bár reggel az országban itt-ott kellett jege vakarni az autók szélvédőjén, de egyre szebb, melegebb idő várható. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a…

Végre megindult áprilisban a munka a kertben, kezdenek a kezdeti vetések, ültetések mutatni az eredményeket. Itt is, ott is már ibújtak a magok, hagymák. Ilyenkor nagyon fontos, hogy meginduló életet megfelelően védjük, tápláljuk, mert most tudjuk jól megalapozni az egész évi szép eredmény a…

Előző bejegyzésemben a fákkal kapcsolatos teendőkről írtam, most lássuk a kert többi részével mit is kellene csinálni. Mik azok az előkészületi feladatok, amiket meg kell tenni a szép, egészséges termésért. Minden év végén azzal szoktam zárni a kerti teendőket, hogy a megszáradt és szerintem…

Az utóbbi években úgy indulok neki tavasszal a kertészkedésnek, hogy majd idén végre meg lesz az áttörés a leanderekkel kapcsolatban és tele lesznek virágokkal a bokraim. Hát eddig nem jött össze. Télen a kevés szabad időmben a youtube-ot nézegettem leanderes témákkal kapcsolatosan. Több mindent…

Tegnap olvastam, hogy amennyire lehet, minél előbb metsszük meg a leandert tavasszal. Nos, én eleget tettem, mert megmetszettem a leandereket. Amennyire lehetett, annyira visszavágtam. Minden ágat a legelső levél feletti részig. Mivel már elég idősek a növények, elvileg bírniuk kell.…

Az előző bejegyzésben a leander helyes metszéséről írtam, amelynek eredményeként szép virágok lesznek a jutalmam. Igen, de csak akkor, ha helyesen gondozom, jó helyen van. Ezért kicsit olvasgattam az interneten, hogy pontosan hogyan kell gondoznom, ha tényleg olyan szép bokrot…

Előző hétvégén a dédi házából kihoztam a teleltetésre átvitt növényeimet. A leander szegény mindig tele van levéltetűvel. Valamiért nagyon vonzza a rohadékokat. Tavaly ősszel s úgy tettem el télire a dédihez, hogy eléggé be volt lepve bogárral. Valamilyen szinten szinte le is mondtam róla. Annyira,…

A palántákról is írtam több bejegyzést, de úgy gondolom még mindig van, mit írni róla, mert ez egy igen sokrétű és nagyon sok figyelmet követelő folyamat, amely akár befolyással lehet az egész évi kerti növénytermesztésünkre. Már az idei palántáknak valót elültettem és…

süti beállítások módosítása