Most elég jól állok a kerben a zöldségekkel, sőt a palánták is egy-két héten belül kerülhetnek ki a kertbe, bár van pár mag, amely még zacskóban van, de az is edénybe fog kerülni. Előző bejegyzésemben az írtam össze, májusban miket kell tenni a virágokkal, virágágyásokkal, virágos kertekkel. Ebben…

Előző bejegyzésemben a fákkal kapcsolatos teendőkről írtam, most lássuk a kert többi részével mit is kellene csinálni. Mik azok az előkészületi feladatok, amiket meg kell tenni a szép, egészséges termésért. Minden év végén azzal szoktam zárni a kerti teendőket, hogy a megszáradt és szerintem…

Reml Olvasgattam egy kicsit az interneten. Valaminek éppen utána olvastam, majd megütötte a szemem egy cikk cím. Ebben az áfonyáról volt valami írva. Beleolvasgattam, és hát, ha abból fele is igaz, akkor igen csak nagy kincs. Ha az íze is elfogadható, akkor mindenképpen szükségem van pár áfonya…

Május közepét írunk, lassan minden jó fekvésű szabad hely be van ültetve. Már alig maradt el egy-egy kevésbé jó, mondjuk a fák alatti árnyékos, félárnyékos földrészek. Viszont nem minden növény szereti, ha a nap mennyiségében korlátozzák. Ezért célszerű olyan növényeket elvetni, ültetni oda, amelyek…

Már talán pár bejegyzésben említettem, hogy vannak olyan növények, amelyeket ha egymás mellé ültetünk, akkor egyes bogaraktól, baktériumoktól megvédik egymást. Írtam például a levendula és rózsa egymás mellé ültetéséről. Vagy például a körömvirág hatása. Most kicsit más oldalról közelíteném meg a…

Február, ez az a hónap, amikor a fejben minden kocka a helyére kerül. Minden apró részletekig meg vannak fejben a kert vetési, ültetési tervei. Esetleg a magok is a kis tasakokban már bevetésre készen várják mikor kezdhetik meg, hogy ígéretből bizonyíték lehessenek. Már csak a…

süti beállítások módosítása