Rózsaágyás.jpgNem csak a fákat, bokrokat, hanem a rózsákkal is lehet foglalkozni a januári hónapban. Most meg tudjuk alapozni, hogy tavasz végén, nyáron gyönyörű rózsabokraink legyenek. Valamint ki kell használni ezt az enyhe telet. Menjünk ki a szabadba és kertészkedjünk.

Ápolás: Ha a talaj még fagyott, nem alkalmas az ültetésre, tartsuk a csupasz gyökerű rózsákat a vermelőben, és ültessük el őket, amint a körülmények engedik. Készítsük elő a tavasszal ültetendő új rózsák számára a talajt, dolgozzunk be szerves anyagokat és csontlisztet. Permetezzünk téli védelmet nyújtó Agrol olajjal, hogy elpusztítsuk a szárakon áttelelő kártevőket.

Ültetés: Enyhe időben, ha a talaj nem túlzottan nedves vagy fagyott, folytassuk a konténeres rózsák kiültetését. Esetleg a már elültetett rózsáinkat át tudjuk ültetni számunkra kedvezőbb helyre.

Metszés: A hirtelen időjárás-változásoknak kitett területeken vagy viharos téli szelek esetén vágjuk vissza az ősszel ültetett rózsákat, ha ültetéskor ezt nem tettük meg.

Én nagyon szeretem a rózsákat, és ha valamely rokonnál, ismerősnél látok egy számomra szép példányt, akkor már kérek is egy metsző ollót, hogy egy-egy dugványt magammal vigyek haza. A szakirodalom azt írja, hogy kora nyártól szeptember végig lehet a dugványokat ültetni. Én ezt az időszakot már párszor végig dugványoztam, és ez a 2-3 év elég volt, hogy most már 80%-os megeredéssel tudjak dugványt meggyökeresíteni. A tapasztalatom az, hogy a legjobb időszak a dugvány leültetésére az az augusztus vége, szeptember eleje. Az ültetési helynek pedig a félig árnyékos talaj. Dugványnak mindig a már levirágzott végeket szoktam kiválasztani. Le szoktam törni a rózsa elhalt virágát, majd a szárat ott szoktam visszavágni, ahol először 5 levelet nevelt a rózsa a virág alatt. A levágott dugványnál a felső leveleket szoktam csak meghagyni a többit óvatosan le szoktam tépni. Ezután egy előre jól beöntözött talajba szoktam leszúrni, majd egy befőttes üveget szoktam rátenni, hogy meleg, párás levegőt tudjak a dugvány körül kialakítani.

Időnként le szoktam venni az üveget, ellenőrizni szoktam a talaj nedvességét, és ha kezd száradni, akkor ismételten meg szoktam locsolni, majd az üveget vissza szoktam tenni a rózsára. A dugványt egészen tavaszig rajta szoktam hagyni, és folyamatosan ellenőrizni kell. Nagyon érzékeny, és ez a dugvány végét jelenti, ha a talaj kiszárad. Még egy nagy ellenségem van a dugványnál, mégpedig a vakond. Nagyon szereti nálunk a nedves talajt, és élvezettel forgatja ki az üvegeket a gilisztára vadászás közben.

Sajnos, még azt tapasztaltam, hogy nem mindegyik rózsa fajtát lehet így szaporítani. Vannak, amelyeket még eddig nem sikerült meggyökereztetni. Természetesen lehet növelni a megeredés esélyét gyökereztető hormonnal, több odafigyeléssel. Célszerű már oda ültetni és ott locsolni a dugványt, ahova véglegesen szeretnénk, de vegyük figyelembe, hogy a dugvány megtartása érdekében napos helyen nem célszerű gyökereztetni, mert ott könnyen kiég. Ha még is meg szeretnénk próbálni, akkor érdemes jól beárnyékolni. Le lehet az üveget festeni, ruhával letakarni.

A mostani időszakban a folyamatos ellenőrzés mellett nagyon kis mértékben szabad csak locsolgatni a dugványt. Amelyik rózsa pedig elesett, akkor azt fel kell számolni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása