burgonyabogar.jpg

Egyik barátom a krumplibogár. Vagyis legalább az volt. Szerettem, mert olyan aranyoska számomra. Lehet, hogy a Vízipók, a csodapók című mese miatt? Mert az ott megrajzolt figurák nagyon hasonlítanak erre a teremtményre. Valamint eddig nem igen volt vele a kertemben se gondom.

Legelőször, mikor krumplit (burgonyát) vetettem, akkor csak a nyár végére érkezett meg, de kárt nem tudott okozni. Aztán utána hol megjelent, hol még híre se volt. Mikor jelét láttam, hogy megjött, akkor egy kis egy literes kézi locsolóval próbáltam eltávolítani a zöld levelekről. Általában sikerrel. Hogy melyik vegyszert alkalmaztam, arra már nem emlékszem. Bementem a mezőgazdasági boltba és kértem krumplibogárra valami hatásos szert. Általában egy-két fiola elég volt. Tavaly egy olyan évem volt, hogy csak pár szem bogarat láttam, de azokat időben leszedtem a levelekről és pohárba gyűjtöttem őket, majd a végén kollektívan tapostuk a gyerekekkel. Ez mennyire humánus, állatbarát,... nem tudom, de a gyerekeknek volt egy program, és nem kellett akármit rápermetezni a krumplira. Mindig versenyt rendeztünk, hogy ki tud több bogarat összeszedni. Szóval szórakozásnak megfelelt. Egészen addig, amíg az egyik gyereket egy darázs meg nem csípte a krumpli ágyások között. Ekkortól felfüggesztettük a játékot.

Tavaly nagyon sokat termet a föld, de mivel, ahogy általában minden évben, később vetettem el a krumplit, ezért nem tudott nagyra nőni. Viszont cserében nagyon sok vetőmagom lett idei évre, túl sok is. Annyira sok, hogy mikor végeztem a vetéssel, amit szerettem volna, még fele gumó megvolt. Mivel volt egy kis föld, amibe még nem került semmi, így oda is ástam el párat, vagyis az összeset. Az utolsó kapacsapások lyukjába már 10-12 gumó is belekerült, sőt a legvégén egy hosszú, mély barázdába beleöntöttem egy fél vödörnyit.

Ennek a sok krumplinak köszönhetően elég nagy krumpliföldem lett. Ezzel a krumplibogaraknak kisebb paradicsomot hoztam létre tavasszal. Mikor kikeltek a földből a gumók, akkor megjelentek az első bogarak is. Elhatároztam, hogy idén csak azért is nem fogok permetezni. Minden nap a friss bogarakat összeszedtem egy dobozkába. Aztán egyik alkalommal észrevettem a lárvákat a leveleken. Azokat is szedni kezdtem. Ha láttam a levél fonákján petéket azokat is leszedtem, de sajnos, pár megmaradt, így lárvából soha nem volt kevés. De ettől még sikerült megmentenem a bioültetvényemet. Egészen addig, amíg el nem mentünk nyaralni 1 hétre. Mikor hazajöttem, akkor burjánzott a lárvatenger a szárakon, és innentől kezdve ez már kézi gyűjtésnél szélmalom harc lett volna.

Ekkor adtam fel félig-meddig a biokertészkedést. Utána akartam nézni az interneten, hogy mit is lehet tenni. Rákerestem és már a legelső találatnál a http://www.biokontroll.hu oldalon, nagyon sok hasznos, és eddig nem tudott információkra jutottam védekezés gyanánt. Ezeket jövőre ki is fogom próbálni. Idén már nem, mert sok értelme nincs. Amúgy is már lelegelték nagyjából a leveleket, meg a nagy meleg miatt szépen, lassan felég a zöld, valamint lassan fel is kell szedni. Viszont a biológiai védekezések jóknak tűnnek. Íme a cikk eleje, amelyben benne van a lényeg:

Burgonyabogár elleni védekezési lehetőségek a biogazdálkodásban

A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) Mexikóból származik, Magyarországon Héderváron, 1947-ben találták meg először. A burgonya egyik legveszélyesebb lombkártevője.
 

Az imágó a talajban telel, majd tavasszal, előjövetele után gyaloglással és kisebb repülésekkel találja meg a burgonyanövényt. Hazánkban a burgonyabogárnak évi 2 nemzedéke fejlődik ki. A lárváknak 4 fejlődési fokozatuk van, L1- L4-ig. A burgonyát az imágó és a lárva is a rágó szájszervével károsítja. Ez a kártétel jellemzően május elejétől augusztus közepéig tart. Hazánkban jelenleg olyan helyzet alakult ki, hogy sem a nagyüzemi, sem a háztáji burgonyatermesztés nem képzelhető el rendszeres védekezés nélkül. A burgonyabogár elleni védekezést a konvencionális burgonyatermesztésben vegyszerek használatával oldják meg. Az első kezelés május végén, június elején szokott szükségessé válni, de van olyan év is, hogy már május elején védekezni kell az áttelelt bogarak ellen.

Néhány védekezési lehetőség az ökológiai gazdálkodásban, melyeket a szakirodalmak ajánlanak:

  • Agrotechnikai módszerek: vetőgumó előcsíráztatása, megfelelő izolációs távolság betartása, burgonya sorköz takarása szalma mulccsal vagy fóliával, növénytársítás fokhagymával, zöldbabbal, tormával, kaporral.
  • Fizikai, mechanikai védekezés: bogárfogó árok kialakítása, bogarak begyűjtése bogárgyűjtő gépekkel.
  • Biológiai védekezési módszerek: Novodor FC permetszer, táplálkozást gátló növényi kivonatok alkalmazása, bogártetemek présnedve, növényi rovarölő szerek.

A burgonyabogár elleni védekezés nagy kihívást jelent a biogazdáknak, mivel kevés olyan hatásos készítmény áll rendelkezésükre, melyet alkalmazni szabad. Problémát jelent az is, hogy meglehetősen kevés a kutatással alátámasztott eredmény a szóba jöhető módszerekről. Márpedig a burgonyában általában is, de főleg a bioburgonyában nagy jelentősége van a növényvédelemnek, hiszen a megvédendő termelési értéke milliós nagyságrendű hektáronként.

A burgonyabogár elleni védekezés nélkül az imágó és a lárvája által okozott termésveszteség elérheti a 70-80%-ot is. A bio növényvédelemben a legfőbb hangsúly a megelőzésen, a biológiai és fizikai védekezésen van, nem a kártevő teljes kiirtása, hanem az egyedszám megfelelő szintre csökkentése a cél. Benedek professzor és munkatársai szerint a fejlett burgonya esetében azonnal védekezni kell, ha átlagosan 10-20 imágó vagy fejlett lárva (L3, L4), illetve 20-30 fiatal lárva van bokronként. Vizsgálataim célja volt, hogy az eredményekből kiderüljön, lehetséges-e vegyszerek használata nélkül visszaszorítani a kártevőt elfogadható mértékig, és ezáltal bebizonyosodjon, hogy az ökológiai növényvédelem hatékony lehet-e a burgonyabogár elleni védekezésben...

Ez lenne a cikkből vett részlet. Remélem nektek is nyújtott egy kis segítséget és jövő ilyenkor még mindenkinek szép zöld lesz a krumpliföldje. Már, ha ki nem ég, mint idén.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása