darazs.jpgMinden évben egyre több problémát okoz a darázs és a többi bogár. Tudom, hogy nagyon hasznosak tavasszal a beporzás miatt, de nyár elejétől egészen az utolsó gyümölcs leéréséig igencsak el tudja a kiskert tulajdonos kedvét az okozott kárával.

Bevallom, eddig nem igen zavart, csak bosszantott a sok édesre vadászó bogár. Viszont most már, főleg a darazsak, amelyek egyre többet megszúrnak, kezdenek nem kívánt szereplői lenni a kertemnek. Valamely nap is éppen szedtem a felfuttatott futóbabot, amikor is egy szúrásra lettem figyelmes. Nagyon nem foglalkoztam vele, de pár perc múlva már kezdte is a már jól ismert és utált feldagadást. Régen, mikor még fiatal suhanc voltam, akkor nem egy, hanem akár több darázs is megszúrt, de a piros ponton kívül semmi más nem utalt rá, hogy itt egy az életéért küzdő fenevad megszúrt volna. Ezzel szemben, most képes vagyok pillanatok alatt feldagadni. Talán ez lenne az allergiás hatás darázscsípés esetén?

Szóval, mivel most betelt a pohár, ezért úgy gondoltam itt az ideje, és utána olvasok pár trükknek, tanácsnak, hogyan tudnék megszabadulni ezektől a nyavalyásoktól, mert azon kívül, hogy meg-megcsípnek, a csemege szőlőmet szépen kiszívogatják, ezáltal a gyerekeknek nem nagyon marad. Pedig eredetileg a gyerekek voltak a fő célpiacom.

Rákerestem a jó kis goolge keresőben a következőre: "szőlő megvédése a darazsaktól" és természetesen rengeteg találattal futottam össze. Ebből is látszik, hogy nem vagyok egyedüli ezen a téren, akik megoldást akarnak. A sok találat közül a http://ezermester.hu oldalán talált praktika tetszett:

"Ősi módszerek darazsak és legyek ellen

A nyári gyümölcsérésekkor újabb rajokban jelentkeznek a kellemetlen rovarok.

A lakásban régebben enyves légyfogóval védekeztek ellenük, ami ma is kapható, hatásos eszköz, csak nem túl gusztusos látvány. Elűzhetjük a legyeket, ha lapos tányérokba babér- vagy ricinusolajat öntünk, a ház körül portyázó darazsakat pedig úgy is távol tarthatjuk, ha a gyakran látogatott "törzshelyeikre" rövid nyakú, cukros pálinkával telt üvegeket akasztunk ki. A pálinka szaga és az édesség odacsábítja a darazsakat, amelyek az alkoholtól megszédülve a pálinkába fulladnak.
Legyek, darazsak ellen PET palackból készíthetünk csapdát: a palack tetejét, annak 3/4 magasságában levágjuk, majd a nyílását visszafordítjuk az üvegbe, és két dróttal összeerősítjük, felakasztjuk. Ennek az aljára töltsünk ecetes, cukros vizet. A legyek és darazsak a nyíláson betalálnak, hiszen az illatok, onnan jönnek. Kifelé azonban már nem tudnak jönni, mert a palack oldalán fognak próbálkozni, a kiöntőnyílás pedig középen van befordítva.
Ezek a csapdák bár nagyon egyszerűek és hatékonyak, kihelyezésük körültekintést igényel. Olyan helyre rakjuk a kertben, ahol mi keveset tartózkodunk. A bennük lévő csali-folyadék ugyanis vonzza a rovarokat, azaz a csapdák körül mindig nagy lesz a jövés-menés.
Számos vegyi anyag és eszköz közül válogathatunk, ha a kereskedelemben kapható rovarirtó eszközt akarunk vásárolni. Vegyszerek, csapdák közül hatékonyak a rovarok szexferomonját tartalmazó készítmények. Ezek a csapdák vagy vegyszerek nem a táplálkozási ösztönére, hanem a fajfenntartásira hatnak. Előnyük az előbb leírt PET palackos csapdával szemben, hogy az abba töltött csali - miután megerjed - kellemetlen szagúvá válik, míg a feromonos készítményeknek hetekkel a kihelyezés után is alig érezhető a szaga."

Gyorsan szaladtam a spájzba és mindjárt öt pet palackot is kihoztam, hogy megvalósítsam a saját csapdámat. Minden úgy tettem, ahogyan fentebb írják. Szétvágtam, befordítottam, dróttal összekötöttem, cukros vízzel és egy kis pálinkával feltöltöttem. Szaladás ki a kertbe és a szőlő lugasom drótjára felakasztgattam és reménykedtem, hogy ez megvédi az édes csemegét.

Pár nap múlva kimentem és vegyes eredményeket mutatottak a csapdák. Egyben nem volt darázs, viszont legyekkel, kisebb bogarakkal szépen telik az edény alja. Valószínűleg a darazsak nem szeretik a cukros vizet, vagy a pálinkát. Legközelebb kipróbálom a sört, bár azt inkább a száraz torkomra csurgatom. Azért szerintem működik ez a módszer.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.