Tavasz.jpgVégre beköszöntött a hamisíthatatlan tavasz. Engem minden év ezen időszaka nagyon feldob, új reményekkel, új fogadalmakkal lendít a kerti munkák útjára. Tavasz, a megújulás, a születés évszaka. Minden évben elcsodálkozok, és kicsit el is gondolkodok a természet ezen képességéről. Tél halál, enyészet, pusztulás... Tavasz élet, keletkezés, megújulás. Csak pár hónapról van szó, és mégis mekkora változásról. Télen azon kesereg az ember, bár csak még tovább tartana az ősz, bárcsak lenne még ideje az embernek a természetben, levegőn lenni. De a természet nem enged, nem mérlegel. Ha itt az idő, akkor mindent elpusztít, látszatra megöl. Lehullnak a levelek, elfagynak a még élni akaró növények, beszürkül, elszáraz a zöld.

És pár kemény és várakozó hónap után jön a megváltó, a megújulás. Szinte a semmiből, pár hét alatt ismét kizöldel, kihajt minden addig már elhaltnak, elpusztultnak vélt növény. Kihajtanak a földben várakozó hagymák, magok. Ismét élet költözik a mezőkre, rétekre, erdőkre, kertekre.

Ez a kettősség a két évszak között nem csak a növények körében figyelhető meg. Az állatok szintén hasonlóan viselkednek. Ősszel nekiállnak készülődni a madarak, és elköltöznek távoli vidékekre, mielőtt megérezik a zord tél. A mókusok, sünök és a többi telelő állat a vackaikat feltölti eleséggel, majd bevermeli magát egészen a tavaszi napsütésig. Télre elcsendesednek az állatok is. De azért pár kismadár ilyenkor is még tartja magát. Cinkék, verebek, tengelicék mind-mind eleség után kutat. Ők azok a madarak, akik a zord telet segítenek átvészelni.

Minden év telén az ősszel összeszedett diókat a garázsban törögetni szoktam. Természetesen több dió van, mint amennyit el tudunk fogyasztani, így talán 2-3 éves dió is lapul a szekrény mélyén. Muszáj elzárni, mert különben az egerek, patkányok szétrágják a zsákokat és széthordják. Ezért még előtte is rejtély, hogy még mi lapul a szekrény aljában. Szóval minden évben törögetek diót. Vannak azok a fránya moly lepkék, amelyek szeretnek, és akik elől nem lehet elrejteni a diókat, befészkelődni, bepetézni a dió házába, hogy a kikelt lárvájuk szépen falatozzon a féltve őrzőt dióbélből. Szóval a dió törögetés közben elől-elő (sajnos, elég nagy számban) kerülnek ilyen kukacos diók, amelyeket össze szoktam gyűjteni a jó diótól külön. Majd kicsit összetörve az általunk épített kezdetleges madáretetőbe szoktuk szórni ezeket.

Minden évben eleinte nem veszik észre a finom eleséget, de aztán fokozatosan megszokják a finom dióbelet. Nagyon sok madár szokott odajárni. Minden egyes alkalommal, mikor kirakok enni nekik, akkor egy megszokott, állandó fittyel szoktam jelezni, hogy tálalva. Mire tavasz lesz, addigra már pár madár a fütty hallatán már repül is az etető melletti fákra. Az utolsó etetésekre viszont már füttyentenem se kell, mert már várják, tudják étel kerül az etetőbe, ha meghallanak hátul mocorogni. Egészen eddig, míg meg nem jelennek az első bogarak, addig etetem őket, mert most már a bogarak révén van étel a földeken.

Visszatérve a kezdeti melankolikus hangulatomhoz, ezek a madarak az én reményeim, hogy egyszer megérkezik a tavasz. És lám megérkezett. Eddig voltak kétségeim, de már látom az alagút végét. Érezni a tavasz illatát, a fák rügyeznek, bimbóznak, éledeznek. Ez bennem is mindig feléleszti azt a kerti munkák iránti vágyamat, amit a tél próbál elnyomni, és a kis téli madárkák életben tartanak.

És kezdődjék a munka...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.