gyumolcsritkitas.jpgEddig ez az év úgy alakul gyümölcs szempontjából, ahogyan reménykedtem. Minden gyümölcsfa virág a lehető legjobban megtermékenyült. Sőt, az országos átlag feletti, mivel nálunk a fagy nem tett akkora kárt, mint a többi országrészben. Egyedül a zöldbabomat és a szőlőmet kapta meg kicsit. Valamint a sárgabarack friss hajtásait. Míg az ország egyes területein van, hogy a teljes gyümölcsös kárba ment. A hozzáértők azt prognosztizálják, hogy mivel kevés gyümölcs lesz, ezért nagyon drágák lesznek a gyümölcsök. Nos, ezt megúsztam.

S, mivel megúsztam a fagyokat, ezért sajnos, elkerülhetetlen dolog a gyümölcsök ritkítása. Ezt már ez év eleje óta végzem, mivel tavaly nem ritkítottam semmit a szőlősben, így nem is ért be rendesen. Volt, hogy télen még zöld fürtöket is lehet találni a lugasban. Ezt megakadályozandó feladatként, idén a lehető legtöbb felesleget le akartam szedni. Így a szőlősben is csak az év elején meghatározott vesszőket hagytam meg. A többi rügyecskét már a lehető legkorábbi időben kitörtem a helyéről. Ennek köszönhetően a lugasom nagyon szellős és áttekinthető, remélem a termés is majd megfelelő lesz. Vesszőnként csak maximum 2 fürtöt fogok meghagyni a tavalyi esetenként 4-5 fürttel ellentétben.

De nem csak a szőlőt kell, kellett megritkítanom, hanem a barackokat. A kajszi és sárgabarackokat egyelőre nem, de az őszi barackokat már teljesen megtizedeltem. Ez mellett a az almákat és a körtéket is megkezdtem ritkítani, mert egyes virágcsokrokban volt, hogy 6-7 termés is megkötött. Bár azt mondják, ez még amúgy is csökkent volna, de voltak almák, amelyek már galambtojás nagyságúak. Az almákat és a körtéket úgy ritkítom, hogy csokronként csak 1-1 termést hagytam. Míg a barackoknál annyira ritkítottam, hogyha megnőnek, akkor ne érjenek össze. Nagyon könnyen rohadnak, ha összeérnek.

Azért, hogy tényleg helyesen csináljam ezt a ritkításos feladatot kicsit utánaolvastam a neten és Bálint gazda oldalán lévő írást (http://www.balintgazda.hu/tanacsok-videon/gyumolcsritkitas.html) véltem úgy, hogy érdemes lenne megosztani másokkal:

"A gyümölcskezdeményeket annyira kell kiritkítani, hogy két, egymás mellett levő, kifejlett gyümölcs ne érhessen össze.

A ritkítás következtében a termés mennyisége nem lesz kevesebb, a minősége (a gyümölcs nagysága, színeződése, cukortartalma, zamata) viszont számottevően fokozódik."

Az eden.hu oldalon (http://www.edenkert.hu/gyumolcs/gyumolcsfak/gyumolcsritkitas/795/) ezt lehet olvasni erről:

"A gyümölcsritkítás elengedhetetlen a jól berakódott őszi-, kajszibarack, alma, körte esetében, ha minőségi termést szeretnénk betakarítani.

A gyümölcsritkításra elsősorban almánál, körténél, őszi- és kajszibarack esetében van szükség.

Az őszibarack és a kajszi termésérésekor a legtöbb tápanyagot a csonthéjképzéséhez használja fel. Ezért ezeknél különösen fontos az idejében végzett termésritkítás. Dióméretben le kell szedni a gyümölcsök egy részét. A cél az, hogy minden két gyümölcs között maradjon annyi hely, hogy ott még egy harmadik is elférjen, tehát ne legyenek túl közel egymáshoz a gyümölcsök.

Így valamennyi termés ki tud fejlődni, jóval nagyobb gyümölcsök képződnek, amelyek ízletesebbek, szebbek lesznek.

Az almatermésűek bogernyőben virágoznak, ezért több gyümölcs alakul ki egymás mellett. A természetes gyümölcshullással ugyan számuk csökken, de ennek ellenére is szükség van ritkításra. A júniusi ritkítás során egy bogernyőben legfeljebb két gyümölcsöt kell hagyni."

Ezek alapján én a "bogernyőnkénti" 1-1 gyümölccsel igencsak jó minőségre számíthatok majd. :-)

A kajszinál és a sárgabaracknál a természetes ritkítás mellett fogok pálcát törni. Így is már neki kezdett a szeles időnek köszönhetően a természetes ritkulásba.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.