Hát hétvégém pontot tettem a földben élő darazsak ügyében. Sikerült egyik éjjel kifüstölnöm őket.

Péntek éjjel elég jól lehűlt a levegő, és mivel apósom a figyelmeztetésünk ellenére odament a darázsfészek bejárata köré fűkaszálni, nem is csodálkozok, hogy 6-7 szúrást kapott. Sőt, szerintem olcsón megúszta, mert akár rosszabbul is járhatott volna. Mivel elég problémás már a helyzet, ezért a füstölés, pontosabban égetés mellett döntöttem. Megtöltöttem a benzin kannát, és gyufával, valamint egy kis papírral kimentem a kertbe "vadászni".

Mivel elég sötét volt, ezért vittem magammal egy elemlámpát, hogy lássak is valamit. Óvatosan megközelítettem a bejáratot, majd, mikor láttam, hogy nincs mozgás, a kanna bezin felét beletöltöttem a lyukba. Semmi jele, hogy hamar megtelt volna. Aztán nagy nehezen (elég nagy szél volt) meggyújtottam a papírt, majd rádobtam a lyukra. Egyből lángra kapott mind a lyuk, mind a környéke. Szépen égett vagy 10 percet. Aztán, mikor meggyőződtem, hogy elaludt a tűz az odúban is, akkor bementem.

Másnap reggel mikor a bejárat közelébe mentem, láttam, hogy semmi mozgás, pedig kellemes mézgyűjtő idő volt. Megdöngettem a lyuk környékén a földet, de semmi. Talán nyertem a háborút? Megkerestem az ásót, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy mivel is álltam szemben. Pár ásónyit kifordítottam a földből és hát rosszabb képek fogadtak, mint elsőre gondoltam. De erről inkább a képek beszéljenek.

foldben_darazskas_01.jpg

foldben_darazskas_02.jpg

foldben_darazskas_03.jpg

A kifordított föld alatt egy 20 cm átmérőjű kas volt temérdek darázzsal, és rengeteg bábbal. Jól sejtettem, hogy nem kis fészek fog várni a földben. Több szintű fészek volt. Ha nem a földben lett volna a kas, akkor biztosan szép lett volna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása