citromfu.jpgHétvégén nálunk jártak az unokatestvéremék a családjával. Sokat beszélgetünk a kertészkedésről, gyümölcs- és zöldségtermesztésről. Ha eljönnek, akkor végigmegyünk e kertemen és ha tud valamiben, akkor mond pár ötletet, jó tanácsot, hogy ő hogyan csinálná. Most hétvégén is végigmentünk a kertemen, és bár nála már minden nagyobb, azért elégedett lehetek. Mondott ezzel-azzal kapcsolatosan pár jó, elgondolkodtató tanácsot, amit talán meg is fogadok, de talán nem. Ahogy sétáltunk és beszélgettünk, meglátta a citromfű bokrocskámat, és bólintásából ítélve jól vigyázok rá. Tavaly kaptam egyik volt kolléganőmtől Érdről. Először nem akart nagyon semmire menni, aztán csak beindult. Most idén pedig, legalább is eddig, nagyon szépen fejlődik.

Gondoltam, ha már ennyire szép, ennyire egészséges, mi lenne, ha kicsit utána olvasnék a http://nepgyogyaszat.com oldalon, mit is írnak róla:

"A citromfű

Citromfű (MELISSA OFFICINALIS): Teája és illóolaja ideg- és szívnyugtató, csökkenti a vérnyomást, a fejfájást. Általános görcsoldó szer. Idegerősítőként is kiváló gyógynövény. Gyakran alkalmazzák fejfájás, álmatlanság, alvászavarok, gyomorrontás, hányinger, gyomorsavtúltengés, puffadások esetén. Izzasztó, szélhajtó, epeműködést serkentő hatása is ismert. Légző- és emésztőrendszeri fertőzésekben baktérium- és vírusölő hatású.

Hatóanyagok: 0,2-0,5% illóolaj (citrál, citronellál, gerániol, linalool), rozmaringsav, triterpének, flavonoidok, keserűanyagok, nyálka, cserzőanyag, kávésav.

Mire ajánlják?

Hat a keringési zavarokra. Külsőleg antivirális hatású. Antivirális hatása az övsömör és a herpesz vírusait elpusztítja. Teája ideg- és szívnyugtató, idegerősítő, altató. A gyomor- és bélgörcsöket oldja, emésztést serkentő, szélhajtó, javítja az étvágyat. Izzasztó hatású. A levél vizes kivonatát tartalmazó kenőcsöt ajaksömör ellen használják. A friss levélből üdítő limonádé vagy tea készíthető. Salátákat, mártásokat is ízesítenek vele. Illóolaját az illatszeripar használja fel. Az aromaterápia gyakran használt szere.

A citromfűből teát, tinktúrát és fürdőt készíthetünk. Ideggyengeség és idegi eredetű alvászavarok esetén a citromfűtea segít, amelyet kivételesen, a többi gyógynövénynél nagyobb mértékben kell adagolni: egy csészéhez három teáskanál citromfűlevelet használunk fel. Ne feledjék, hogy míg a teát öt percig állni hagyják, a csészét vagy a teáskannát fedjék le, aztán a fedőn lecsapódott cseppeket öntsék vissza a teába! A nyugtató és görcsoldó hatás ugyanis elsősorban az illóolaj biztosítja, amely túlforrázás esetén azonnal kivonódik, így azonnal el is párologhat.

Különösen hatásos a citromfűtea, ha a stressz a gyomorra vagy az emésztőszervekre hat. Oldja a szorító érzést és az esetenkénti görcsös fájdalmakat, serkenti az étvágyat. Ezért ilyen panaszok esetén naponta többször egy-két csésze citromfűteát ajánlott inni. Levelei nagyon jól kombinálhatók más nyugtató növényekkel, ezért egyetlen nyugtató- vagy altatóteából sem hiányozhatnak.

Gyermekeknél gyakran már egy csészényi is elegendő elalvás előtt ahhoz, hogy a nyugtalanság vagy a vizsgadrukk könnyű álommal oldódjék. Keverékben a következő növényekkel együtt lehet használni:

- Szív nyugtalansága esetén: citromfű és galagonya.

- Altató keverékben: citromfű és komló, galagonya, macskagyökér hozzáadásával.

- Ajakherpeszre: citromfű és benedekfű hozzáadásával, ecsetelésre (jég- kockákra fagyasztva).

- Emésztés serkentése céljából (reggel): citromfű és menta, bodza hozzáadásával.

- Külsőleg pépes borogatóul, fürdőkhöz, bedörzsölőkhöz használják. Salátákat és mártásokat is ízesítenek citromfűlevéllel. A drogokat a likőripar is gyakran alkalmazza.

- Illóolaját az illatszeripar is használja. Mivel a tiszta citromfűolaj igen drága volna, citromhéj - olajjal együtt, lepárlással szokták előállítani. Az így nyert illóolajának kereskedelmi neve: Oleum melissae citratum.

Birtalan Katalin - Természetgyógyász"

Ebből leginkább a tea dolog érdekel, ezért rákerestem, hogy a citromfű teát hogyan is készítik. Hogyan ajánlott elkészíteni, hogy minél több hasznos aroma, illóolaj a pohárban maradjon. Találtam egy jó leírást, amelyben rengeteg képi illusztráció is van. gondoltam a http://hobbikert.hu oldal receptje már a sok kép (azokat sajnos ki kellett törölnöm, mert túl hosszú lett a bejegyzés) miatt is nagyon gyakorlatias, és a képek is guszták:

"Íme a citromfűből készült finom tea tit

Ha szereted a citromfű illatát, akkor a teáját is biztosan értékelni fogod. A hobbikert.hu bemutatja, hogyan főzhetsz a friss levelekből különlegesen finomat. Ha pedig még nincs citromfüved, megmutatjuk, hogyan tehetsz rá szert.

A kerttel együtt örököltünk egy kisebb bokornyi citromfüvet (hivatalos latin nevén Melissa officinalist). Megfigyeltük aztán, hogy a kellemes, citromra emlékeztető illatú évelő minden évben egyre nagyobb területet hódít meg magának az ágyásban. Így hát alapos tudományos mérlegelés után besoroltuk a "kiirtani sem lehet" osztályba.

Hogy korlátlan gyarapodásának mégis valahogy gátat vessünk, hamar rászoktunk a citromfűtea fogyasztására. Messze nem jártunk vele rosszul: az enyhén csipkézett, selymesen szőrös levelekből készített tea nagyon finom! Magában is pompás, de akik a kifejezetten édes ízeket kedvelik, mézet is tehetnek bele.

A citromfűtea elkészítése igen egyszerű:

Szedjünk egy kis csokor citromfüvet és öblítsük le hideg vízzel. Csipkedjük le a szárakról a leveleket. Vágjuk a leveleket csíkokra vagy tépkedjük darabokra és öntsük le kb. 4 csészényi forró vízzel. Fogyasztás előtt hagyjuk állni 8-10 percet.

A citromfű mint gyógynövény

Az íze mellett a citromfű mint gyógynövény jó tulajdonságai közül is fontos kiemelni néhányat: egészséges, mivel serkenti az emésztést, vírusölő, nyugtató, görcsoldó hatású. Álmatlanság, fejfájás esetén is eredményesen alkalmazható. Számon tartják továbbá szélhajtó és epeműködést serkentő hatása miatt is. Fűszerként a konyhában számtalan felhasználási módja ismert. A növényről magáról érdemes még tudni, hogy a meleg, napos helyet kedveli, és kert híján az erkélyen cserépben, balkonládában, de akár egy kellően világos konyhaablakban is sikerrel nevelhető."

Ma délutáni programom már megvan. Irány a kert egy csokor citromfűért.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.