leander.jpgElőző hétvégén a dédi házából kihoztam a teleltetésre átvitt növényeimet. A leander szegény mindig tele van levéltetűvel. Valamiért nagyon vonzza a rohadékokat. Tavaly ősszel s úgy tettem el télire a dédihez, hogy eléggé be volt lepve bogárral. Valamilyen szinten szinte le is mondtam róla. Annyira, hogy el is felejtetem meglocsolni, vagyis egész télen szomjazott.

Mikor most eszembe jutott, gondoltam, majd kidobom a nagy virágcserepekből az elfonnyadt virágot, és legalább tudok majd valami mást beleültetni. Ehelyett ott volt mind a három általam gyökereztetett leander a lehető legszebb formában. Eltűntek a bogarak. Szép zöldek lettek a levelek. Ha gondozom, akkor biztosan ronda lenne, ha egyáltalán túlélte volna a telet.

Kitettem a teraszra őket, jól meglocsoltam, majd azon tűnődtem, mit is kezdjek velük. Tavaly a három cserépből kettőt visszavágtam, egyet meghagytam had növekedjen, hátha hoz virágot, mert eddig nagyon nem kényeztetettek el a virágjaim. Tavaly nem is virágoztak. Most viszont a vissza nem vágott leander tele van bimbóval, igaz száraznak tűnnek, vagyis tavalyiak lehetnek, amelyek nem nyíltak ki.

Hát ahogyan tűnődöm a teraszon, hogy mit tegyek, gondoltam biztosan vannak nálam okosabbak és majd utána olvasok az interneten. A http://hobbikert.hu oldalon találtam is egy kis segítséget a leanderek metszésével kapcsolatosan.

"Az ügyesen metszett leandert beborítják a virágok. Nagyon egyszerű a metszése, és ha szép bokrot szeretnénk, akkor érdemes követni az alábbi tanácsokat.

Hasznos tippek a leander metszésére

A leander metszése igazán egyszerű. A helyes metszés jutalma pedig egy életerős, egészséges, kompakt, dúsan virágzó növény. Lássuk, hogyan kezdjünk bele!

A leander ágait egy kicsivel a levélhónaljak felett metsszük vissza. Ezek a növény azon részei, ahol 3-3 levél kapcsolódik a szárakhoz. Ha ezeken a pontokon metsszük meg a leandert, ezzel új ágak hozására serkentjük. Azaz 3 új ág fog kifejlődni ott, ahol korábban 3 levél helyezkedett el.

Ha az új ágakat hagyjuk egy kicsit nőni, majd ezeket is visszametsszük (a levéltöveknél), ezzel ismét új elágazásra serkentjük a növényt ezeken a pontokon. Ezzel a művelettel tehát ismét megháromszorozzuk a kialakuló ágak számát.

Végeredményként pedig szép gömbölyű, bokros leandert kapunk. Ne feledjük, hogy az első metszés helye a növényen kellően alacsonyan legyen, hogy ez megfelelő alapul szolgáljon az összes többi kialakuló elágazásnak, ahogyan azt a mellékelt ábra is szemlélteti. Bónuszként minden ágvégen egy-egy fürt virág fog kifejlődni. Minél több ága van tehát a növénynek, annál dúsabban fog virágozni.

Leander

Gyakori kérdések a leander metszésével kapcsolatban

Miért kell metszenünk?

A leander metszésének fő oka, hogy ezzel formára alakítsuk a növényt, valamint ösztönözzük az új ágak növekedését, végső soron pedig a gazdagabb virághozamot.

Mikor kell metszenünk?

A leander metszésére a legjobb időszak még teleltetés előtt a szeptember és az október. Az ennél későbbi metszés esetenként a tavaszi növekedés kárára mehet. Ha azonban a növény állapota megkívánja, a metszést teleltetés után, tavasszal is elvégezhetjük.

A virágok a leander idős vagy új ágvégein fejlődnek ki?

A virágfürtök az új ágvégeken nőnek.

Mennyire lehet visszametszeni a növényt?

A leanderek nagyon erős növény, és jól tolerál egy nagymértékű metszést is. Ne féljünk visszametszeni az általunk meghatározott kiinduló magasságra – különösen, ha úgy látjuk, hogy a növény további szabályos növekedése jelentős alakítást igényel."

Ez tényleg jó bejegyzés volt. Megtudtam, hogy már ősszel vissza kellett volna metszenem, és nyugodtan lehetett volna drasztikusan is. Ezt azért írom, mert én a leander cserepeket a teraszon tartom, ahol időnként nagy szél van. Ha nincs időben visszavágva, akkor nem fog besűrűsödni alul, így a virág sűrűje, bokra feljebb kerül. A szél hatására szépen felborul.

Mivel ősszel lemaradtam a metszésről, így most gyorsan el kell végeznem, amíg nem késő. Bocs kiszáradt virágok, mentek a kukába, azzal a reménnyel, hogy ezzel utat biztosítunk az idei friss hajtásoknak, virágoknak. Sőt, a levágott vesszőket vízbe téve, esetleg gyökeres leanderekhez is juthatok, amit elültetve gyarapodik a leander családunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.