mandula.jpgGondoltam egy kis körkép jól jönne a gyümölcsösből is. Végül is volt, van rengeteg gyümölcs idén is a kertben. Annyira sok volt, hogy több fa termése a fa alatt aszalódott el, mert nem kellett senkinek, és még pálinkának is rossz volt. De akkor menjünk végig, hogy milyen gyümölcsök voltak, vannak és esetleg milyen gyümölcsök lesznek még.

A nyár slágere a sárgabarack volt, amely annyira jól sikerült, hogy mind apósnak pálinkának, mind anyósnak befőzni volt elég. Vagy legalább is egy pár kilóval kevesebbet kellett venniük. A gyerekek is ettek belőle pár kilót, de messze nem ettek annyit, mint amennyit szoktak. Az biztos, hogy tavasszal jobban vissza kell vágnom a fát, mert eléggé megnyúlott, nem is volt rendesen, a szokásoshoz hasonlóan visszavágva a termő ágak. Valamint, mivel idén elég sok termés volt, ezért több ág a kelleténél jobban lehúzódott a sok súly alatt a föld felé, vagyis nem lehet rendesen körbejárni a fát. Ezeknek az ágaknak sajnos veszniük kell. Ez mellett apósnak sikerült a fa közelében tüzelnie, vagyis az általam összegyűjtött kerti hulladékot, amit elégetni gyűjtöttem, begyújtott. Ez persze akkora lánggal égett, hogy megperzselte a fa szélén lévő néhány ágat. Sajnos, ezek is tavasszal elválnak a fától.

Ha már barack, akkor legyen a következő gyümölcs a kajszi. Ez hasonló cipőben volt, mint a sárgabarack. Ez se lett visszavágva, ezért jövőre ezt is jobban kurtítani kell. Ez is tele volt barackkal, ebből is pálinka lett leginkább. Most érte el az a méretet, amellyel már elérte a szomszédos fákat, vagyis biztosan vissza kell vágni egy kicsit.

Barack után legyen megint barack. Nektarin. Ez idén csalódás volt kicsit. Vagyis ettől a fától többet vártam, mint ami összejött. Igaz tavasszal egy nagy levélpöndörítő fertőzést kapott. Már tavasz végére le is mondtam róla, mert annyira gáz volt a fa. Ehhez képest viszont pár kiló barackot kinevelt. Bár a fán ebből sok megrohadt. Pont akkor kapott vizet, mikor ért.

Az utolsó barack fajtám az őszibarack. Ebből többféle is van. A legjobban a déditől megmentet magról nevelt fehér húsú barack teljesített. Ez sok és nagy méretű is lett. Ezt bár amúgy egyáltalán nem szokta, de idén egy kicsit elkapta a levélpöndörítő betegség. A másik őszi az első körben telepített őszibarackom. Volt rajta elegendő, de ő is beleesett a levélbetegségbe. Ez nem tett jót neki. Sőt, nekem az a véleményem, hogy a fa nem kapott elegendő vizet, így a barack se nőt meg olyan szépre, mint szokott. De majd jövőre majd egy kicsit több vizet kap.

Barack után legyen körte. Ebből is van pár fajta. A két nyári termet annyit, hogy elég, sőt adtam unokatesómnak is pár kilót, mert az unokája szereti. Valamint a dédi éléskamrájába is vittem egy két teli gyümölcsös ládával. Bár nem nagyon eszik a gyerekek, azért pár szemet én már megettem. Ez a gyümölcs nem a családom gyümölcse. Ez mellett a két nyári körte mellett van egy csiháról nőtt körtém, amely a dédi téli körtéjéből származik (valószínűleg). Ez tavasszal már hozott pár virágot, de majd szerintem majd csak jövőre mutatja meg, hogy mi lesz belőle.

Mandula. Idén nem lett szinte semmi. Nagyon sokat bogarak és talán harkály tönkretett, pedig tavasszal nagyon sok virágot hozott. Igaz annak nagyja lefagyott. De azért jöhetett volna több is.

Már a mogyoró szüret is meg volt. Két bokor van, amelyikből az egyik fának van nevelve. Ez azt jelenti, hogy csak egy vesszőt hagyok meg, a többi csihát kivágom. Idén már elég sok termést tudtam szedni alóla, mert bár nincs letisztítva a mag tokjától, de így is két kisebb vödörrel lett, amelyet már érdemes lenne feltörve eltenni. Talán majd...

Alma. Hát az idei év nem az almáé volt. Idén akár azt is mondhatjuk, hogy nem termett. Lett a két termő fáról egy fél gyümölcsös ládával. Se több. Valamint egy fél vödör beteg, sebes, félig rohadt alma, amely még ügyesen kerekítve még akár fogyasztható valamilyen formában. Idén az almafáknak nem sikerült a virágzás. Annyira, hogy nem volt szinte egyáltalán virág. Ez azzal is járt, hogy nem lett alma se. Az a kevés is elég gyorsan beteg lett, mert a virágcsokrokból nem ritkítottam, így az almák a fán összeértek és a bogaraknak jó búvóhelyet képezett, valamint a kevés nyári esőtől is elkezdett rohadni, ahol összeértek. Ettől függetlenül egy pozitívum volt, méghozzá, hogy a gála (vagy starking) alma termet és meg tudtam kóstolni. Igaz a két virágcsokorból csak 2 darab lett, de kóstolásnak megfelelő volt. Finom lesz.

Szőlő. Idén mondhatni szép lett. Tavaly a cserszegi volt a legjobban termő, most viszont a csemege szőlők viszik szerintem a prímet. A cserszegi fűszeres szőlőt a lisztharmat megfogta, így vannak olyan fürtök, amelyek már elaszalódtak. Tavaly ilyen nem volt. A nagy "kecskecsöcsű" fajta talán csak 3-4 fürtöt termet, ami viszont kevesebb a tavalyihoz képest. A vörös nagyszemű csemege viszont sokkal többet termet, mint eddig. A tőkés szőlők elég jól helyre jöttek, bár nem tudtam velük se annyit foglalkozni, mint amennyit szerettem volna. De majd jövőre fognak majd talán rendesen teremni. Az otelló szőlőből még nem tudni, hogy mi lesz. Sajnos, vele is elég mostohán bántam, mert csak augusztusban értem oda, hogy letetejeztem, valamint a megnyúlt vesszőket visszavágtam. Erre valami rendszert kell majd kialakítani, mert nem jó így. Mikor a sok zöld hajtásból kimentette, akkor volt olyan tőke, amelynek a fürtjei, ha nem is zöld, de nagyon sápadt piros színűek voltak, amely arra utal, hogy nagyon éretlen. Viszont voltak olyan tövek, amelyek termése, már szinte szüretelhető lenne. Szóval jobban oda kell figyelni a zöld metszésre. A fehér szőlők szüretét a szabi alatt meg kellene oldani, mert különben nem lesz belőlük semmi. Az otelló még ráér októberig. De hozzá, majd kell egy kis élesztős gomba. Ezt is ki kell egyszer próbálni.

Szilva van még a fás gyümölcsök közül, amit még nem értékeltem ki. Ez a gyümölcs felemás eredménnyel zárt. Öt fából 2,5 fán alig volt virág tavasszal, amely meg is látszott a termések betakarításánál. A másik kettő viszont szinte ágtörően tele voltak. Ezekről tudott após szedni pálinkának. Ettünk is belőle, bár nem annyit, mint amennyit szerettem volna, ha eszik a család. Ennek az oka, hogy a hátsó fákon volt a gyümölcs.

Málna. Ez idén fogjuk rá, megfelelően termet és ez az egyik olyan gyümölcs, amelyik még terem. Bár igaz, nem nagyon szedjük, de ennek a málnák is az okai, mert egész évben elláttak minket rengeteg gyümölccsel. Ez már a negyedik szüret, érés, amelyet produkálnak. Ez a fajta már egyszer termet, de az idei vesszők ilyenkor még hoznak elegendő gyümölcsöt. Lassan viszont ki kell szednem őket, mert át kellene telepítenem máshova. Túl sok a tarack közötte, és el akarom tüntetni a kert ezen részéről.

Eper. Ez volt idén az egyik zászlós hajója a kertem gyümölcs szekciójának. Két részen termet, és annyi lett, hogy ha jövőre ismét ennyit terem, akkor majd még valami lekvár szerűt is össze lehet belőle hozni. A régebbi ágyás sajnos kipusztult félig. Így pótolnom kell az idei tövekkel. Ezért is hagytam meg annyit, hogy ezt megtehessem. A barátom fajtája bár szép volt, és jó nagy, annyira nem jött be. Azon is gondolkodom, hogy ha nem is irtom ki teljesen, azért pár sor tövet kiszedek belőle és az apukámék fajtájával beültetem a helyét. Azon is gondolkodom, hogy talán lenne annyi, hogy még egy harmadik ágyás epret is telepítsek. Nagyon bejött, és szereti az egész család.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.