Lucerna vetése

Címkék: nyúl állat kert október 2017 vetés lucerna

2017.10.08. 08:07

lucerna.jpgTavasszal, húsvét után kiderült, hogy nyuszikat fogunk tartani, de nem csak húsvét alatt, hanem utána is. Első körben arra gondoltam, hogy egy kannyúl és egy-két anyanyúl elegendő lesz. Kaptam egy anyanyulat úgy, hogy be lett pároztatva, és szépen meg is ellett kilencet, amiből nyolc fel is nőtt. Most tíz nyuszim van, mert vettem egy kannyulat. Ez viszont azt vonja maga után, hogy sok-sok zöldre van szükség. A legjobb megoldás a lucerna.

Mivel nálam nem igen van hely lucerna vetésre, ezért a szomszéd által többször felajánlott kertjük egy részére gondoltam, hogy oda lucernát vetek. Ennek megfelelően a nyár közepén letakarítottam, többször felrotáltam a helyet. Végül, mivel többen azt ajánlották, hogy majd ősszel vessem, mert akkor fog a legjobban megeredni, ezért nem is vetettem el a magokat. Ennek eredményeként szépen fel is gazosodott, amelyet szégyenszemre a szomszédnak kellett lekaszálni, hogy ne legyen gazmező.

Aztán pár hete odajutottam, hogy esetleg lesz egy kis időm, hogy elvessem a magokat, és már ősz van. Igen, de csak annyira futotta erőmből és időmből, hogy lekaszáltam a gazt, és egyszer felrotáltam félhomályban, mert lassan rám sötétedett. Nem is igen volt időm többet foglalkozni vele, egészen mostani hétvégéig. Kaptam majdnem egy napot, hogy végre a kertemet egy kicsit elkezdjem rendbe vágni, mert van mit.

Mivel nem tudni, hogy mikor lesz legközelebb megint ennyi időm, ezért gondoltam a lucerna vetése az egyik legfontosabb feladat, ezért szakítottam rá is egy k00is időt. Bár többször volt, hogy utána nézek a neten, hogy házilag hogyan is kell azt a rengeteg kis szemet elszórni, végül úgy döntöttem, hogy majd saját fejből megoldom.

Először mivel legutóbb elég kapkodó módon fejeztem be a rotálást, ezért átfogasoltam a földet. Mind a két irányba bejártam. Annyira nem lett jó, de sokkal jobb lett, mint vártam. Hogy kicsit még javítsak az egyenességén, fogtam a nagy hengert és megjártam azzal is a földet. Mire végeztem, igencsak csutakos volt a hátam.

A következő fázis a terület kisebb részekre való felosztása. Fogtam egy hosszabb madzagot és két jelölő fát, és egy kisebb részt leválasztottam a földből. Ezt kicsit átgereblyéztem, mert eléggé gazos maradt a rotálás miatt. Igazából nem gazos, hanem a kirotált gaztól volt tele a föld. Szóval legereblyéztem és ezt a részt beszórtam maggal. Ezután ismét átgereblyéztem, de csak óvatosan, hogy a magokat nehogy egy kupacba húzzam össze.

Mire kész lettem, elkezdett cseperegni az eső, ezért a második részt, már nem gereblyéztem át vetés előtt. Lett is baj belőle, mert a magszórás után a gaz igencsak összefogta a földet is, így nem lett annyira szép a takaró gereblyézés. Mivel az eső elállt, ezért a harmadik részt ismét előgereblyéztem vetés előtt.

A kert azon felében, ahova lucernát szerettem volna vetni, csak a felét tudtam bevetni. A másik felét is majd be szeretném vetni, de még nem tudom, hogy mikor lesz rá időm, és energiám. De legalább lesz annyi lucernám, hogy a nyusziknak napi szinten tudjak majd kaszálni. Már csak annyi kell, hogy még el is tudjak majd tenni télire.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.