csiras_krumplihej.pngHétvégén végre befejeztem a krumpli szüretet. Nem volt nagy, inkább érdekes, és kíváncsival telt. Idén sok év után végre vettem új vetni való burgonyát. És ha már vettem, akkor már kísérleteztem egyet. Eddig minden bokorba 2-3-4 gumót tettem, míg most egy bokor alá egy gumó került, legalább is az idei új vető burgonyából. Tavalyról megmaradt burgonyát viszont kétféle képen vetettem el. Egyiket csak a héjat csírával, míg a másikat bokronként egy gumóval.

Először a csírázott héj került földbe, majd a sort a tavalyi burgonya maradékával töltöttem fel bokronként egy gumóval. Aztán vagy 2-3 héttel később került csak földbe az új vetési burgonya.

A várt eredmény nem következett be. Nem lett kimagasló eredmény egyikkel se. Sőt a tavalyig alkalmazott egy bokorba több gumó vetéshez képest se változott a betakarítandó termés mennyisége, állaga. Akkor lássuk az eredményeket.

Először az új vetőgumós bokrokat szedtem fel, amely később került a földbe. Szépnek szép lett, de ha előbb kerül a földbe, akkor jobban megnőnek a gumók, mert most sok volt a közel vetőgumó nagyságú krumplik. Az a része teljesített jobban, amelyik a fa árnyékán kívül volt.

Ugyanez a helyzet volt a hétvégén felszedett krumplival is. Igazából körülbelül ugyanannyi gumó volt minden bokrok alatt, de amelyik a fától távolabb volt, ott nagyobbak voltak a gumók. Sokat számított, hogy azok, amelyek több vizet kaptak a mellettük lévő paradicsom miatt (a paradicsomot gyakrabban locsoltam, mint a burgonyát).

Összegezve a következő tapasztalatokhoz jutottam az idei terméssel kapcsolatosan:

1, Időben földbe kell tenni a krumpli gumókat.

2, Lehetőleg a kert naposabb részébe kell vetni.

3, Sok csapadék kell.

4, Igazából mindegy, hogy mennyi gumó kerül a bokorba, de valszeg a 2-es átlag elegendő megfelelő termés reményében.

Természetesen az is sokat számít, hogy időben legyen felbokrozva a bokor, valamint ne legyen gazos a krumpli tábla.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.