borso.jpgAhogy ígértem, idén kicsit kísérletezek a borsó vetés terén. Mivel tavalyi borsó még mindig van a fagyasztóban és nem igen főzünk, így úgy gondoltam, hogy egy nagyobb zacskó borsó vetése elegendő lehet idén. Ezt még esetleg később felül tudom bírálni.

Minden évben nagy lendülettel, és egyre nagyobb mennyiségben vetek borsót, ami nem baj, mert szeretjük, de mivel keveset főzünk otthon, ezért kicsit feleslegesnek tűnik. De majd idén talán többet főzünk a konyhánkban.

Több minden vetési formát kipróbáltam már, idén egy kicsit a kertben helyhiány miatt kisebb területre szeretnék több borsót vetni. Ezt azt jelenti, hogy a takarmányborsó vetésnél alkalmazott módszerhez hasonlót fogok magam is kipróbálni konyhakerti körülmények között. Van egy jelölöm, amely úgy van kialakítva, hogy a sorok között a tolikapával simán el tudjak férni. Most a borsónál nem ezt a távolságot alkalmazom a sorok kialakításához, hanem megfelezem a sortávot. Eddig olyan 20-25 cm körüli volt, de most 10-12 cm-re le lett csökkentve. Így az eddigi 2 sor helyett idén 3 sor lesz borsóval bevetve.

Ennek a sűrű vetésnek a hátránya, hogy az eddigi tolikapás gyomlálás helyett, idén kis kapával kell a sorokat gyomtalanítani. Ez időben több időt vesz el, de több hely marad meg más növényeknek. Ezt a vetési, ültetési módszert fogom a hagymáknál is alkalmazni.

Amit nem alkalmaztam a vetésnél, amit régebben mindig muszáj volt, ha szerettem volna kevéske borsót betakarítani, szoktam talajfertőtlenítőt szórni a sorba. Ez azért kellett, mert rengeteg lótetű volt a kertben és ezzel tudtam kicsit gyéríteni az állományt. Most a pajorok ellene lenne jó, de nem láttam annyit a rotálás során, így elfelejtettem a vegyszert direkt.

20180409_190415.jpg

Így nézetek ki a sorok mielőtt betakartam volna. A takarást mindig úgy szoktam csinálni, hogy a két lábammal "V" alakban csoszogok végi a soron. Úgy, hogy a "V" csúcsa pont a sor közepére essen. Így a csoszogás során a gödrök széléről a föld bekerül a sorra. Ezután már csak egy kicsit szoktam megtaposgatni, úgy, hogy nem támaszkodok rá teljes súlyommal a lábammal. Kicsit szeretném csak sűríteni a földet, nem pedig teljesen beletiporni.

Amit még szoktam a borsónál, hogy rakok rá a metszésből megmaradt nagyobb ágas-bogas ágakat, így a madarak távol maradnak a soroktól. Mivel mire végeztem a rám sötétedett, így az ágak elmaradtak.

Viszont másnap, mikor mentem haza, akkor láttam a nyomokból, hogy a madarak a friss vetésen fürödtek. Ez viszont azt vetíti előre, hogy előbb-utóbb megtalálják a borsót is a földben. Ezért tegnap kerestem ágakat és letakartam a sorokat.

20180412_181824.jpg

Mivel idén "csak" kevés borsót vetettem, ezért tegnap elmentem vettem még egy zacskóval egy másik fajtát, ami kicsit korábban érik be.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása