vakond.jpgPár nappal ezelőtt írtam pár gondolatot a vakondról, hogy az én tapasztalatom szerint mire kell figyelni, ha szeretnénk az amúgy aranyos vakondot távoltartásra bírni. Viszont ettől függetlenül és az eddigi száraz tavasz miatt szükség van egy kis védekezésre is, mert locsolni kell. Főleg a gyümölcsfák környékét, mert annyira kevés csapadék érkezett tavasszal, hogy az eddig nagy gyümölcsöket érlelt fák, igen kis gyümölcsöket hoznak. Ennek leginkább a csapadékhiány szerintem a baja.

Ez pedig csak locsolással lehet pótolni, ami mint írtam vonzani fogja a vakondokat. És igazam is lett, mert hétvégén szinte egész nap a fák alatt ment a locsoló, és már másnap jött az első túrás, amit több követet. Vagyis, bár szerettem volna megúszni a vakondot, de csak megérkeztek a gyümölcsösbe. Akkor el kellene riasztani, ki kell űzni.

Már többször hallottam és olvastam róla, hogy van egy növény, amelyiknek olyan az illata, amit a vakond nem szeret, de annyira nem fektettem rá elég időt, hogy megismerjem, beszerezzek belőle pár példányt. A szomszédunknál láttam tavaly, hogy a vakondtúrásba szurkál valami növényt, de annyira nem vettem figyelembe. Most majd kell. Gondoltam utána olvasok egy kicsit.

vakonduzo.jpg

Vakondűző növényt nagyon sok kereskedésben lehet kapni, de vadon is találnak a szerencsések. A szaporítása, gondozása miatt keresgéltem és ezt találtam a www.vmnk.hu oldalon:

"Nagy sárfű (Euphorbia lathyris) (Vakondűző kutyatej)

A nagy sárfű még dísznövényként is szemet gyönyörködtető, szép kecses tartása, kiemelkedő "személyisége" révén. A tapasztalat szerint van ahol egyetlen kifejlett növény 20-25 méteres körzetben kifejti hatását, de általában 5-10 méteres körzetben jól bevált. A nagy sárfű a kutyatejfélék családjába tartozik, és gyökerei olyan illóolajat tartalmaznak, ami nem tetszik a vakond érzékeny orrának, így inkább továbbáll. A növény kétéves. Így minden évben kell vetni belőle, hogy legyen fiatal és kifejlett egyedünk. Magassága elér heti a két métert is. A telet jól bírja. A hidegben megfagyottnak tűnik, de ha melegszik az idő, akkor visszanyeri eredeti állapotát. Szereti a közép kötött, jó vízgazdálkodású talajt, de máshol is megél. A friss trágyázást nem igen kedveli, de meghálálja a tövére szórt komposztot, nagy szárazság idején pedig a vizet, mely fokozza a riasztó hatását. Vetése április végén, május elején ajánlatos a szabadba, szegélyek szélére. Kisgyermekes családok esetén ez a növény mérgező volta miatt nem ajánlott."

Vagyis magot kell beszerezni és minden tavasszal vetni, hogy legyen bőven a kertben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.