takarmany_repa.pngMin már az előző bejegyzésben is írtam, mostanság a tűzoltásos kertészkedés jellemző rám. A múlt héten is ez történt. Láttam, hogy a paradicsom palánták az "üvegházban" szépen virágzik, és kisebb paradicsomok is voltak rajta. De nem ott kellett volna, hanem a helyére kipalántázás után. Ez még nem történt meg. Pedig már elég szép hosszú szárakat növesztettek.

Viszont a paradicsom egy helyre kell, hogy kerüljön a már szépen besűrűsödött takarmányrépával. Most a paradicsom (is) sürgősen szeretett volna költözni, ezért az volt a hétvége projektje. Azt viszont úgy kell kezdeni, hogy a telepítési helyet jól meg kell járni rotával, hogy minél gazmentesebb legyen.

Múlt hét elején meg is jártam ezért, majd hétvégén volt egy kis időm a paradicsomot, majd a takarmányrépát átpalántázni. Két fajta paradicsomom várt az átültetésre: futó fürtös, és a befőző bokros. Mind a kettőt a kert bizonyos helyeiről, ahol tavaly voltak termesztve, szedtem ki tavasszal, ahova a tavalyi paradicsom magból keltek ki. A karózni való paradicsommal kezdtem, ,majd a bokrossal.

A takarmányrépa nem volt ennyire egyszerű, mivel a kerti földbe lett ültetve magról egy sorba. Előtte a hatalmas gaztól kellett megszabadítani. Kiszabadítás után látszódott, hogy igen sűrűn kelt a répa, ezt amúgy is ritkítani kell, ha szeretnék belőle valamit. Mivel idén már mást nem akarok palántázni, valamint a sütőtök nem kelt ki az üvegházban, ezért úgy gondoltam, hogy minden üres helyet répával fogok beültetni, annyit, amennyi palánta csak van.

Hely van bőven, mivel a cékla és zöldség se kelt ki. Idén nagyon hektikusra sikerült a vetés és kelési arány. Ami kikelt, az nagyon kikelt, ami nem, az egyáltalán nem kelt ki. Tehát van hely sajnos.

Szóval ahogyan már írtam, régen, a szüleimnél úgy termesztettük a takarmányrépát, hogy a sorból kiszedett "felesleget" elpalántáztuk üres helyre. Most is ezt fogom tenni. Vagyis már a hétvégén megtettem. Jól belocsoltam a répa tövét, majd egy jó félóra múlva óvatosan kihúztam a felesleget. Egy jó 15 centimétert hagytam a répák között, a többit kiszedtem. Próbáltam a szebbeket bennhagyni, ha úgy jött ki. Mikor már egy jó marokkal kijött, akkor átmentem a paradicsomföld mellé, hogy a répapalántákat elpalántázzam.

Ahogy szoktam tenni, jelölővel kihúztam a sorokat, majd palántázó fával nyomtam a puha földbe lyukakat. Mivel elég nedvesnek tűnt a föld belseje, ezért nem locsoltam be a lyukat, hanem a palántát úgy helyeztem bele, ahogyan a vetés után a sorjában volt. A répa fejét a földbe nyomta egy kis zöld szárral együtt, a többi kint maradt a föld felszíne felett. Majd jól betapicskoltam. Ekkor utána azért locsoló kannával végig jártam és egy kis vizet öntöttem rájuk.

Másnap úgy nézett ki az egész, mint amiből nem lesz semmi. Ennek ellenére a locsolókannával ismét belocsoltam egy kicsit őket. Tegnap este már kezdtek magukhoz térni. Ennek annak is volt köszönhető, hogy előtte levő este a locsoló fejet odatettem és egy fél órás spriccelős, locsolófejes locsolást kapott, aminek köszönhetően nem csak a port nyomta le a föld felszínén a víz, hanem a gyökérhez is lejutott.

Mivel úgy tűnik sikerült a "műtét", amint lesz időm (hehehe) tovább szaporítom az állományt a kert üres soraiba, sőt még a kevésbé dús sorokat is teleültetem, mivel a hétvégén ismét bővült a nyúl állomány 2+1 anyanyúllal. Most már 3 saját és 2 új anyanyúl van, amelyek nemsokára ellenek. Ez mellett van egy nagyobb húsvétra kapott, de megnőtt anyanövendék, amelynek sorsa még ismeretlen, de mivel szép fekete, fehér orral, ezért lehet, hogy valami megoldást keresünk a megtartására.

Szóval kell még takarmányrépa dögivel télire.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.