fekete_retek.jpgTalán kertészkedésem második vagy harmadik évében figyeltem fel a fekete retekre. Abban az évben 4 sorral vetettem, és január végén még javában rájártunk a kertbe. Ekkor eldöntöttem, minden évben ültetni fogok a kertbe. Azért is, mert nem csak nekem, de apósomnak is nagyon bejött, és hát ki ne akarná az apósát lekenyerezni?

Természetesen nem minden évben sikerült odáig érnem, hogy elvessem a magokat, viszont szinte minden évben megvettem a kis magvas tasakot a kertészeti boltban. Már vagy 4-5 bontatlan zacskó van már.

Idén nagy szerencsém volt, mert ha nem is a legoptimálisabb időben augusztus elején-közepén vetettem, de még eléggé időben, hogy legyen belőle valami. Sőt, pont a nagy zuhék előtt. Már a hónap elején eldöntöttem, hogy idén, ha törik, ha szakad, de mindenképpen vetek pár sor retket. Sőt a hónapos retekkel is kacérkodtam, mivel szeptember végéig akár be is érhet, mert egy hónap az egy hónap. Ha kap elég csapadékot, és a nagy melegtől nem nyúlik meg a retek, akkor akár jó is lehet.

Szóval a hónap elején még nem volt hely, ahova vessem, nem volt felrotálva. Ezért a feltépett bab helyét néztem ki magamnak, valamint arra gondoltam, hogy a marharépa melletti területre, ha a hagymát és a csemege kukoricát felszedtem, akkor oda is mehetne. Sőt, akár zöld hagymát is dugathatnék az idén be nem fejesedett hagymákból.

Szerencsére augusztus közepén kaptunk egy kis esőt, amitől a föld nem kopogott, vagyis rotával rá lehetett menni. Viszont annyi időm már nem volt, hogy el is vessem a magokat. Azokat most hétvégén pénteken és szombaton juttattam a földbe. Erre egész hétvégén eset az eső. Ha nem nyomta le nagyon a földet, akkor nagyon jól fog a retek kikelni. A fekete retek mellett fehér cseppretket és hónapos retket is sikerült vetni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, mennyire befolyásolta a nagy zuhé.

Valamint úgy gondoltam, ha már fekete retek, akkor rákeresek, hogy miért is jó télen a fekete retek, miket tartalmaz, milyen testi szervekre van jó hatása. A www.hazipatika.com oldalon találtam róla rá gondolatot:

"Fekete retek: epekőre és pajzsmirigyre is hatásos

A fekete retek az egyik legnépszerűbb téli növény, mely nélkülözhetetlen vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rosttal látja el a szervezetünket a szűkösebb hónapokban és nagyon jó hatással van az emésztésünkre is.

Miért fogyasszunk fekete retket?
A retekféléket évezredek óta termeszti az emberiség, már az ókori Egyiptomban is rendszeres szereplője volt az étrendnek, de emellett gyógyító szerként is alkalmazták. A fekete retek főleg késő ősztől elérhető, és lehetőséget ad arra, hogy a vitaminhiányos téli időszakban pótolhassuk a nélkülözhetetlen mikrotápanyagokat. Jelentősebb mennyiségben tartalmaz A-, B-, C- és E-vitaminokat, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, cinket, mangánt, ként, szelént és egyéb nyomelemeket. Fekete retek: epekőre és pajzsmirigyre is hatásos

A fekete retek az egyik legnépszerűbb téli növény, mely nélkülözhetetlen vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rosttal látja el a szervezetünket a szűkösebb hónapokban és nagyon jó hatással van az emésztésünkre is.

A fekete retek rendkívül jó hatással van az egészségünkre, elsősorban az emésztésre, illetve a májra. Stimulálja és erősíti a májat, hozzájárul a májsejtek megfelelő működéséhez, regenerációjához. Az epehólyag működését is serkenti, fokozza az epe kiválasztását, ennek a tulajdonságának köszönhetően megakadályozza az epekövek kialakulását. Népgyógyászati ismeretek szerint a fekete retek leve az egyetlen, amely képes "elmorzsolni" és feloldani az epekövet.

Gyógyító ételek hétköznapi panaszokra

Néhány egészségügyi probléma komolyan megkeserítheti az életünket, ám nem annyira súlyosak, hogy gyógyszert szedjünk rá. Az otthoni gyógymódok hatékonyak, kevés mellékhatásuk van és könnyű elkészíteni őket. Lássunk ezek közül néhányat!

Naponta le kell reszelni egy fekete retket, jól kinyomni a levét, és egy evőkanálnyit enni belőle valamelyik főétkezés után. Bioboltokban, nagyobb gyógynövényboltokban lehet fekete retek cseppet is kapni, ebből elég néhány cseppnyit egy pohárnyi folyadékban feloldani és meginni.

Természetes vízhajtó és méregtelenítő, gyorsítja és hatékonyabbá teszi a szervezet azon folyamatait, melynek során a káros és felesleges anyagokat eltávolítjuk. Ez azért is rendkívül előnyös, mert a szervezetünkben esetlegesen megtalálható kórokozókat is kiüríti. 
A fekete rekekben található egyik vegyület, a raphanin hormon-kiegyensúlyozó hatással bír, elsősorban a pajzsmirigyre van jótékony hatással, ennek köszönhetően a rendszeres fogyasztásával képesek lehetünk elkerülni a pajzsmirigyet érintő betegségeket. A fekete retek az egyik legjobb házi szer a felsőlégúti fertőzések, betegségek kezelésére, a kellemetlen tünetek, például a köhögés, a torokfájás az orrdugulás kezelésére.

Vágjuk le a retek tetejét, majd egy kiskanállal kaparjuk ki a retek belsejét, majd az üregbe kanalazzunk 2-3 evőkanál mézet. Nem kell túl sok mézet rakni, mert a retek levet fog engedni, és még az is el kell férjen az üregben. A retek levágott tetejét tegyük vissza, alkalmazzuk fedőként. Hagyjuk egy éjszakán át állni, majd a keletkezett levet töltsük egy jól záródó kicsi üvegbe. Mivel semmilyen mellékhatása nincsen, bármikor fogyaszthatjuk, amikor ránk tőr a köhögés vagy torokfájdalommal küzdünk.

A fekete retek kivonata hatékony lehet a bronchitis, az influenza, a torokgyulladás vagy akár a krónikus köhögés kezelésében is. Egyszerű és olcsó köhögéscsillapító és váladékcsökkentő szert otthon is készíthetünk: egy közepes méretű fekete retket hámozzunk meg és reszeljünk le (esetleg gyümölcscentrifugán préseljünk át), alaposan nyomkodjuk ki a levét, majd egy evőkanál mézzel és egy fél citrom kifacsart levével keverjük össze. A keveréket igyuk meg. Naponta többször is ismételhetjük addig, míg a tünetek nem csökkennek.

Amennyiben a fekete retek máj- és epeerősítő hatásait szeretnénk kihasználni, kivonat, csepp vagy akár granulátum formájában is magunkhoz vehetjük. Legyünk azonban óvatosak, különösen, ha ismert máj- vagy epebetegségünk van, esetleg súlyos epegörcseink voltak, mert ez esetben a fekete retek fokozhatja a tüneteket. Túlzott fogyasztása nem ajánlott."

Szóval, télen az egyik legjobb vitamin forrás, és köhögés csillapító szer is ebből nyerhető ki házilag. Most ígérhetem, hogy majd készítek ilyen szert, de ahogy ismerem magam nem igen fogok ezzel foglalkozni, csak szilárd állapotában, legfeljebb megpucolva fogom fogyasztani pirítós és egyéb szendvicsekhez. Már, ha kikel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.