zoldseges_kert.jpgMegint eltelt egy pár nap egy hónap. És eddig nem igen tudtam leírni az idei év munkáit, tevékenységeimet. Gondoltam, itt az idő, hogy kicsit összefoglaljam mit is sikerült eddig elérnem abba a kis időben, amiben a kertben tudtam lenni.

Sikerült az összes fát megmetszenem, bár annak már februárban nekiálltam, hogy tudjak végezni. A meggyfákat a kertben és a barack fákat nem metszettem meg, valamint a korai cseresznyét. Ezekre már nem maradt idő, valamint nem kellett. A többit mind sikerrel megrövidítettem. Egyedül a nagy sárgabarack fámmal vagyok gondba metszésileg, mivel tavaly sikeresen megpörköltem a mellette rakott tűzzel. Most nem tudom, nem látni még, hogy mely ágak haltak el biztosan. Idén kihagyom a metszését, és nyáron a száraz ágakat folyamatosan eltávolítom. Így jövőre már bátran tudok metszeni.

A levágott ágak össze lettek nagyjából vágva, de még nem lett elrakva a gyújtósnak szánt ág halom, ami kicsit több lett, mint akartam. A fiamnak akartam egy kis munkát adni, hogy vágja össze a lemetszett ágakat 20-30 cm-es darabokra, mert jó lesz gyújtósnak. Erre apósom, hogy segítsen, összevágta nekem az egyik délelőtt szinte az összest. A gond az, hogy nagyját, a vékonyabbakat rőzseként akartam összekötni, hogy majd a kemencében elégetem. Most ott van majd egy köbméternyi vékony ágacska összevágva, amit nem is tudok majd a kályhában gyújtósnak használni, mert nagyon apró, és ez mellett még össze is kellene rakni valahova.

Nem csak a metszéssel sikerült végezni, hanem apósom lemosó permetezést is végrehajtott rajtuk. A permetezés rejtelmeibe még mindig nem merültem bele, mert nem igen szükséges. Megoldják helyettem.

Fákkal kapcsolatos még, hogy ki lettek szedve a mandulafák, valamint az egyik nyári körte, amelyik nagyon érzékeny a levéltetvekre. Tavaly ültetve lett 2 barack fa, amelyik közül az egyik nem eredt meg, míg a másik már most tele van virággal.

A kitermelt és meg nem eredt fák helyett szeretnék egy téli körtét pálinkának egy másik sárgabarackot beszerezni. Már meg kellett volna tenni, de eddig valahogy nem értem oda. Ez mellett szeretnék 1-2 őszibarackot, lehetőleg magva válót. Ezek azért kellenek, mert egy van csak, de az is eléggé le van pukkanva. Az egyik főágát le kellett vágni, mert elszáradt és eléggé el van torzulva a fa. Pár évet adok neki, és valószínűleg ki kell szednem.

Ami még a fák tekintetében tennem kell. Van egy barack fa, amely a szőlőlugasban kelt ki magról, azt szeretném átültetni a tuják sorába a nagy magú mogyoró helyére. Kíváncsiságból tudni szeretném, hogy milyen barack lenne rajta. Ha rossz, akkor mehet gyújtósnak, ha jó, akkor pálinkának vagy lekvárnak jó lesz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása