Az interneten több kertészkedéssel kapcsolatos csoportban is bent vagyok, amelyeken néha elég jó dolgokat is mutatnak. Az egyik ilyen, hogy burgonyát nem a szabad földbe, hanem egy részben zárt edénybe ültetjük földbe, amely kicsit fel van turbózva szerves trágyával és zacskós…

Már több alkalommal is próbálkoztam szemzéssel, oltással. Eddigi eredményeimet nem mondhatnám, hogy nagy sikerek öveznék. Viszont most a tévében a képen látható ollóval elég jó eredményeket garantálnak. Egyik kollégám mondta, hogy az egyik kertészetben nem nagy összegért meg lehet venni. Ő vett is…

Most találtam a facebook-on egy nagyon jó ötletet, amelyet egy Tibor Pató tett fel. Már nagyon régóta foglalkoztat a kérdés, hogy kellene egy olyan megoldás, amellyel sok epret tudnék kis helyen termeszteni. Erre már volt több próbálkozásom, de igazából egyik se jutott el a végére, hogy…

Mint említettem nem igen van időm kertészkedni, ezért sorra veszem, hogy az elvetett, eldugatott magok, hagymák hogyan produkálnak. Előző bejegyzésben a borsóról számoltam be, hogy mennyire nem sikerült idén az első vetés. A hagyma éppen a másik oldal, vagyis nagyon szépen teljesít, legalább is az…

Sajnos, ahhoz képest, hogy mennyire szerettem volna a bloggal és a kertemmel foglalkozni és sok bejegyzést írni, ehhez képest se a kertemmel, se a bloggal nem tudok annyit foglalkozni, mint amennyit szeretnék. És ez kezd megszokottá válni. :( Mivel kertészkedni nem volt nagyon időm, ezért új…

Tavaly előtti ősszel nagy reményekkel szedtem fel a dédinél a lehetséges legtöbb tormát. Gondolva arra, hogy majd szétszedem, dugványokat készítek, majd elültetve minden évben torma hegyeket fogok termeszteni. Ősszel szépen fel is ástam mindent, ahol tormát reméltem a levelek alapján, de annyira…

Minden évben egyre több hagymát vetek. Ennek az az oka, hogy nagyon szeretjük a feleségemmel, valamint minden éveben egyre több olyan hagyma marad, ami annyira kicsi, hogy nem tudjuk felhasználni. Ezeket mindig vissza szoktuk dugni, hogy tavasszal legyen zöld hagymánk belőle. Tavaly…

Idén úgy gondoltam nem egy bejegyzésbe, hanem zöldségenként fogok egy-egy bejegyzést készíteni. Mindegyikben az adott növény termesztési módszereimet osztom meg. Az előző bejegyzésemben a borsóról írtam le mindent, amit a vetésénél szoktam alkalmazni. A mostani bejegyzésem a…

Talán idén beindul a nyulaimnak a szaporodása, mert tavaly nem úgy szaporodtak, mint a nyulak. Igaz több olyan gondom, problémám alakult, ami miatt nem is lett volna nagy állományom, de a hibákból tanultam, és idén beindulnak. Ennek egyik szükséges feltétele, hogy télire megfelelő…

Az utóbbi években úgy indulok neki tavasszal a kertészkedésnek, hogy majd idén végre meg lesz az áttörés a leanderekkel kapcsolatban és tele lesznek virágokkal a bokraim. Hát eddig nem jött össze. Télen a kevés szabad időmben a youtube-ot nézegettem leanderes témákkal kapcsolatosan. Több mindent…

süti beállítások módosítása