Mint említettem az előző bejegyzésemben, szeretnék egy kicsit elindulni a szőlő szüret után a borászati témák felé, mert az eddigi tudásom igen csak kevésnek bizonyult, és csak emlékekre, megfigyelésekre épült. Ott hagytam abba, hogy pár témának utána olvastam, pár kiegészítőnek utána néztem, de…

Hétvégén végre befejeztem a krumpli szüretet. Nem volt nagy, inkább érdekes, és kíváncsival telt. Idén sok év után végre vettem új vetni való burgonyát. És ha már vettem, akkor már kísérleteztem egyet. Eddig minden bokorba 2-3-4 gumót tettem, míg most egy bokor alá egy gumó került, legalább is az…

Lucerna vetése

Címkék: nyúl állat kert október 2017 vetés lucerna

2017.10.08. 08:07

Tavasszal, húsvét után kiderült, hogy nyuszikat fogunk tartani, de nem csak húsvét alatt, hanem utána is. Első körben arra gondoltam, hogy egy kannyúl és egy-két anyanyúl elegendő lesz. Kaptam egy anyanyulat úgy, hogy be lett pároztatva, és szépen meg is ellett kilencet, amiből nyolc fel is nőtt.…

Mikor a telket megvettük, akkor az egyik feladat a volt, hogy a gyerekeknek pár tőke szőlőt ültessek, mert szeretik, és mert van hely. Első körben ennek megfelelően csemegeszőlővel lett a kert egyik oldala beültetve. A sok művelési módszer közül a lugast részesítettem előnybe, így ki is lett húzva a…

Mióta a kertemben megterem a szőlő, mindig készítek, vagy legalább is próbálok készíteni bort. Nem egyszerű, mert annyira előéletem nincs a készítésben, és csak mióta megházasodtam, fogyasztok bort. Előtte még az illata se jött be. Maximum boros-kóla formában tudtam fogyasztani. Viszont, mikor…

Hát megint csak olyan nyarunk lett a kertészkedés szempontjából, mint az elmúlt évek. A nyári melegben megint nem igen értem ki a kertbe. Idén is rengeteg családi program, kerti parti volt, amelynek a kert látta a kárát. Ettől függetlenül, azért pár dolog sikeresen sikerült, amit szerettem volna még…

Gondoltam egy kis körkép jól jönne a gyümölcsösből is. Végül is volt, van rengeteg gyümölcs idén is a kertben. Annyira sok volt, hogy több fa termése a fa alatt aszalódott el, mert nem kellett senkinek, és még pálinkának is rossz volt. De akkor menjünk végig, hogy milyen gyümölcsök voltak, vannak és…

Itt a nyár, a forróság. Ilyenkor mindenki vízpartra megy, ott próbálja elviselni ezt a szinte nem emberi hőséget. Ha már a parton van az ember, akkor sok folyadékot iszik, mert hűti nem csak a bőrét a strand vízével, hanem a teste belsejét egy jó hideg itókával. Ha már itóka, ha már nyár, akkor a…

Címből is látszik, hogy egy kicsit a ribizlibor lesz téma ebben a blogban. Ahogy már írtam egy bejegyzésemben, sok ribizli maradt, amit egy jó recept alapján borrá szeretnék alakítani. A gondom a recepttel az, hogy a recept szerint többször is is kutyulni kell a bornak valót. Viszont én mostanság…

Mostanság tényleg semmi időm, folyamatosan betakarítok. Borsóval kezdtem, amit 2 héten keresztül szinte 2-3 naponta szedtem, mert ami egy fajta volt azt a vakond járta meg, így csúsztatott időben érett. Igazából ahhoz képest, hogy az elején voltak gondok, egészen szépen termett. Több zacskóval is…