Pár éve jártam Erdélyben. Ez a táj nagyon szép, az élet nyugodt. Az ételei pedig igen ízletesek. Engem leginkább a mics fogott meg. Annyira, hogy azon gondolkodom, lehet, hogy kellene nekem is sütnöm, mert igazából a magyar fasírthoz hasonlatos, csak nincs benne áztatott zsemle. Csak…

Azt hisze Nagy álmom egy fűszerkert a konyhakertem elejében. Már többször neki akartam ugrani, hogy elkészítem, de mivel vannak annál fontosabb munkáim a kertben, ezért az marad mindig a végére, és persze el is marad. Egészen az idei évig. Vagyis majdnem. Láttam több helyen magaságyásként…

Még előző munkahelyemen az egyik kolléganőmnek hatalmas mentaterülete volt. Valahogy nem volt szíve gyéríteni, az amúgy magát jól érző mentán. Ennek következtében a kertjének nagy részén meg lehetett találni. Nem csak meg lehetett találni, de szemlátomás nagyon jól érezte magát, mert folyamatosan…

Ahogyan ígértem, még mindig az árnyékos helyek kihasználásával kapcsolatosan írok. Ezt azért teszem, mert rátaláltam a magrathea-kertepites.blog.hu oldalra. Ezen az oldalon több bejegyzés is van ezzel a témával kapcsolatosan. Egyikben osztályozza az árnyékos helyeket, másikban…

Már talán pár bejegyzésben említettem, hogy vannak olyan növények, amelyeket ha egymás mellé ültetünk, akkor egyes bogaraktól, baktériumoktól megvédik egymást. Írtam például a levendula és rózsa egymás mellé ültetéséről. Vagy például a körömvirág hatása. Most kicsit más oldalról közelíteném meg a…

Már írtam arról, hogy ősszel már tervezgettem az idei évet. Nos, most már egyre konkrétabb dolgok foglalkoztatnak. Most ezeket sorban megosztom az olvasóval. Palánta kérdésével kezdeném. Szinte minden évben meg akartam oldani a kertembe teleptett palánták kérdését. Volt mikor több, volt, amikor…

A tormát már kis gyerek koromban ismertem, de nem tudtam, hogy az a nagy zöld leveles valami, amit kikapálás után újra kihajt a kerítés tövében, az ugyan mi lehet és mire használható. Következő alkalommal a dédinél láttam a kert szélében. Ekkor megint csak "gyomként" gondoltam rá, amit kerülgetni…

 A múlt héten megvett magok egy elég nagy részét elszórtam megint edényekbe, hátha sikerül egy kis időt nyernem. Először is megnéztem, hogy a rég óta tartogatott magok közül melyek azok, amelyek tasakjára még az van írva, hogy van esély a kelésre. Tudom ilyenkor a…

A hétvége nagyon kellemes időt hozott, aminek eredményeként kimentem körbenézni a kertbe, hogy a fák hogyan állnak. Esetleg látni-e valamelyiken valami érdemi változást a legutóbbi látogatásomhoz képest. A legszembetűnőbb a rügyek állapotának alakulása volt. Mivel várhatólag…

Február, ez az a hónap, amikor a fejben minden kocka a helyére kerül. Minden apró részletekig meg vannak fejben a kert vetési, ültetési tervei. Esetleg a magok is a kis tasakokban már bevetésre készen várják mikor kezdhetik meg, hogy ígéretből bizonyíték lehessenek. Már csak a…