Előző bejegyzésemben a gyümölcsfákkal történt tavaszi megmunkálásokat, terveket írtam le. Most ugyanezt teszem a bokros gyümölcsökkel kapcsolatban, mert nagyon sok változás történt már eddig is a kertben, de még hátra van pár feladat. Kanyarodjunk vissza a tavalyi évhez. Tavaly apósom nyáron…

Megint eltelt egy pár nap egy hónap. És eddig nem igen tudtam leírni az idei év munkáit, tevékenységeimet. Gondoltam, itt az idő, hogy kicsit összefoglaljam mit is sikerült eddig elérnem abba a kis időben, amiben a kertben tudtam lenni. Sikerült az összes fát megmetszenem, bár annak már februárban…

Már pár bejegyzésemben megemlítettem, hogy a vidéki élet egyik mellékterméke a fahamu mikre használható. Úgy gondoltam, hogy mivel tél van még és esetleg többen fával tüzelnek, ezért egy bejegyzést szánok arra, mire is lehet a hamut használni. Bevallom őszintén, hogy a téma nem tőlem származik,…

Tegnap az egyik nagy áruházláncba bementünk, hogy a hűtőnket kicsit feltöltsük. Mivel ráértünk, ezért úgy gondoltuk, hogy a magoknál megállunk és a párommal közösen kitaláljuk milyen magok kerüljenek a kert földjébe. Addig-addig kerülgettük a magos állványt, hogy azért egy-egy zacskó csak került a…

Minden évben ezen időszakban arra szoktam összpontosítani, hogy mit is vessek, mik legyenek a zászlós hajók a kertben. Idén leginkább a gyümölcsök és a répafélések lesznek a nagy volumenű projektek. Tavaly egy szál cékla nem kelt ki, idén viszont szeretnék jó sokat, akár az elrakásával is…

Idén már tavasszal lehetett látni, hogy ha nem történik akkora nagy baj, akkor idén megint nagy mennyiségben tudok majd almát leszedni a fákról. Már a kora nyári szentiváni alma is akkora mennyiségben volt a fán, fákon, hogy ha nem ritkítom le harmadára a termést, akkor az ágak letörnek, és tönkre…

Talán kertészkedésem második vagy harmadik évében figyeltem fel a fekete retekre. Abban az évben 4 sorral vetettem, és január végén még javában rájártunk a kertbe. Ekkor eldöntöttem, minden évben ültetni fogok a kertbe. Azért is, mert nem csak nekem, de apósomnak is nagyon bejött, és hát ki ne…

Nagy bajban voltam, mert tavasszal kaptam egy majd 1,5 kilogrammnyi lucerna magot. Azzal a céllal, hogy ha akarom, akkor vessem el. Ez pár éve telepített lucernásnál megmaradt magok. Gondoltam nincs mit veszteni. Egy előző bejegyzésemben már írtam róla, hogy szerencsés körülmények között, pont…

Ez a nyár is gyorsan eltelt. Ilyen gyorsan még nem szaladtunk át a nyáron. És az öregek szerint ennél csak gyorsabban fog telni az idő. A kerten látni, hogy tényleg igazuk van az idő múlásáról. Szinte az egész kert gazmező. Alig volt időm a kertbe menni. Amikor lett volna, akkor pedig a nagy meleg…

Pár éve jártam Erdélyben. Ez a táj nagyon szép, az élet nyugodt. Az ételei pedig igen ízletesek. Engem leginkább a mics fogott meg. Annyira, hogy azon gondolkodom, lehet, hogy kellene nekem is sütnöm, mert igazából a magyar fasírthoz hasonlatos, csak nincs benne áztatott zsemle. Csak…