Tegnap az egyik nagy áruházláncba bementünk, hogy a hűtőnket kicsit feltöltsük. Mivel ráértünk, ezért úgy gondoltuk, hogy a magoknál megállunk és a párommal közösen kitaláljuk milyen magok kerüljenek a kert földjébe. Addig-addig kerülgettük a magos állványt, hogy azért egy-egy zacskó csak került a…

Nagy bajban voltam, mert tavasszal kaptam egy majd 1,5 kilogrammnyi lucerna magot. Azzal a céllal, hogy ha akarom, akkor vessem el. Ez pár éve telepített lucernásnál megmaradt magok. Gondoltam nincs mit veszteni. Egy előző bejegyzésemben már írtam róla, hogy szerencsés körülmények között, pont…

Tavaly ősszel vetettem lucernát nagy gonddal, ami nem igen akart kikelni az ősz folyamán. Már szinte lemondtam róla, mikor tavasszal megjelentek az első hajtások a földön, amit aztán követett a többi. Annyira, hogy meggondoltam és nem vetem újra. Aztán június elején lekaszáltam először a lucernást,…

Talán idén beindul a nyulaimnak a szaporodása, mert tavaly nem úgy szaporodtak, mint a nyulak. Igaz több olyan gondom, problémám alakult, ami miatt nem is lett volna nagy állományom, de a hibákból tanultam, és idén beindulnak. Ennek egyik szükséges feltétele, hogy télire megfelelő…

Bár még annyira nem gondoltam át, de idén szeretnék pár egészen új, eddig nem próbált módszert kipróbálni a kertemben, hátha beválik. Sajnos, idén már a kertemnek a fele szőlővel és különböző gyümölcsbokrokkal van beültetve, aminek következtében egyre kisebb a zöldséges kertem. Ezért a maradék teret…

Lucerna vetése

Címkék: nyúl állat kert október 2017 vetés lucerna

2017.10.08. 08:07

Tavasszal, húsvét után kiderült, hogy nyuszikat fogunk tartani, de nem csak húsvét alatt, hanem utána is. Első körben arra gondoltam, hogy egy kannyúl és egy-két anyanyúl elegendő lesz. Kaptam egy anyanyulat úgy, hogy be lett pároztatva, és szépen meg is ellett kilencet, amiből nyolc fel is nőtt.…

Már többször írtam a gyomokról és azok irtásáról, de ez egy olyan téma, ami mindig napi renden van, és sajnos beszélni kell róla. Nálam is örök téma a kertben, mert a tarack és egyéb gyomok állandóan megjelennek a konyhakertemben, ezért örök harcban állunk. Most éppen van két régen használt, de…

Már írtam többször arról, hogy mely növények melyekkel érzik jól egymást, melyek segítik a másikat a növekedésben. Esetleg melyik az a növény, amely elviseli a másikat maga mellett. Igazából egy többváltozós egyenlet rendszer jött ki, amiből azt lehet kiolvasni, amiket…