Múlt hét végén kaptunk végre egy kis csapadékot, ami nagyon jól jött az éppen kikelő magoknak. Ilyen mag a zöldbab is, amely ahhoz képest, ahogy ki szokott kelni, nagyon jó lett. Bár nem vagyunk nagy zöldbabosak, de ha kibontok egy zacskó babot, akkor már elvetem az egészet.…

Több módja van, hogy palántákat neveljünk. Nem csak helyileg, hanem módszerben. Egyik ilyen a wc-papír gurigában való palánta nevelés. Már több éve olvastam róla, de eddig nagyon nem volt kedvem és időm, hogy kipróbáljam. Most viszont gyűjtöttem pár wc-papír gurigát. Mivel…

Már pár bejegyzésemben megemlítettem, hogy a vidéki élet egyik mellékterméke a fahamu mikre használható. Úgy gondoltam, hogy mivel tél van még és esetleg többen fával tüzelnek, ezért egy bejegyzést szánok arra, mire is lehet a hamut használni. Bevallom őszintén, hogy a téma nem tőlem származik,…

Tegnap az egyik nagy áruházláncba bementünk, hogy a hűtőnket kicsit feltöltsük. Mivel ráértünk, ezért úgy gondoltuk, hogy a magoknál megállunk és a párommal közösen kitaláljuk milyen magok kerüljenek a kert földjébe. Addig-addig kerülgettük a magos állványt, hogy azért egy-egy zacskó csak került a…

Palánta nevelés legizgalmasabb része, hogy mikor kelnek ki a palántáknak eldugott magokból. Mekkora százalékkal erednek meg a magok. Mivel nem igen van időm bejutni a kertbe, ezért a már eredményekkel kecsegtető palántákról készítettem pár képet. Azért is készítettem róluk, mert végre a paprika…

És még mindig az ablak mögül nézzük, ahogyan az idő talán tényleg tavaszias lesz. Nagyon ránk férne egy kis meleg és egy kis napsütés. Főleg azért is, mert mire az ember kimehetne, biztosan elkapja egy olyan korság, amit egész addig sikeresen elkerült, meg az is minket. Nos, engem az influenza most…

Újra eltelt egy zord, szeszélyes tél. Vagy nem is tudom minek nevezzem. Kezdte decemberben a tavaszi időjárással, majd januárban egy enyhe tél oldalát mutatta, aztán február közepétől egy nagyon rideg tél alakult ki, amely amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen elment. Ha elment. Már nem tudja az…

Hát megint csak olyan nyarunk lett a kertészkedés szempontjából, mint az elmúlt évek. A nyári melegben megint nem igen értem ki a kertbe. Idén is rengeteg családi program, kerti parti volt, amelynek a kert látta a kárát. Ettől függetlenül, azért pár dolog sikeresen sikerült, amit szerettem volna még…

Már többször írtam a gyomokról és azok irtásáról, de ez egy olyan téma, ami mindig napi renden van, és sajnos beszélni kell róla. Nálam is örök téma a kertben, mert a tarack és egyéb gyomok állandóan megjelennek a konyhakertemben, ezért örök harcban állunk. Most éppen van két régen használt, de…

Május közepét írunk, lassan minden jó fekvésű szabad hely be van ültetve. Már alig maradt el egy-egy kevésbé jó, mondjuk a fák alatti árnyékos, félárnyékos földrészek. Viszont nem minden növény szereti, ha a nap mennyiségében korlátozzák. Ezért célszerű olyan növényeket elvetni, ültetni oda, amelyek…

süti beállítások módosítása