Minden évben egyre több mindent megtudok a vakond és társairól. Nem csak információkat tudok összeszedni róluk, hanem tapasztalok is sokat. Ezekből egyre jobban ki tudom védeni a "támadását" mindenféle vegyszer anyag nélkül. Ettől függetlenül idén megint a legelső vetéseimet szépen hazavágta. Erre…

Végre megtört a jég, és sikerült a hétvégén a kert közelébe jutni. Mennyire másabb a helyzet, hogy azzal a tudattal kezdi meg az ember a hetet, hogy van már mag a földben. Ez annak köszönhető, hogy kaptam péntek délután úgy kb. 3 óra hosszt, és végig tudtam rotálni a kertemet. De tényleg átrotáltam…

Ennyit a jó idő várásáról. Csak bejött, amitől annyira féltünk, március közepére visszatért a tél. Mikor március elején nézegettem az interneten a különböző vetési módszereket, próbáltam trükköket, ötleteket meríteni mások vetési szokásaiból, akkor én már félve gondoltam arra, hogy talán még…

Hát megint csak olyan nyarunk lett a kertészkedés szempontjából, mint az elmúlt évek. A nyári melegben megint nem igen értem ki a kertbe. Idén is rengeteg családi program, kerti parti volt, amelynek a kert látta a kárát. Ettől függetlenül, azért pár dolog sikeresen sikerült, amit szerettem volna még…

Időnként elkap a mesélhetnék, hogy megmutassam hogyan is állok a kertben. Sajnos, lusta vagyok annyi képet készíteni a kertből, hogy utána ide feltöltögessem, ezért inkább csak mesélek, hogy éppen hol tartunk a kertben. Van mit, mert idén szerencsére több időt tudok a kint tölteni a…

Minden évben nagy kedvvel és reménnyel vetem el a zacskónyi sárgarépámat. Aztán minden ősszel, amikor a betakarítás történik, akkor fájós szívvel adom oda az egész évben gondozott növényeimet egy nyúlász barátomnak, hogy etesse meg ezekkel a nyulait. Ezért idén azt gondoltam, majd kicsit átgondolva…

Már írtam többször arról, hogy mely növények melyekkel érzik jól egymást, melyek segítik a másikat a növekedésben. Esetleg melyik az a növény, amely elviseli a másikat maga mellett. Igazából egy többváltozós egyenlet rendszer jött ki, amiből azt lehet kiolvasni, amiket…

Ahogy ígértem, akkor most a kaporról lesz szó. Eddig nagyon nem volt nekem tapasztalatom a kertemben a kaporral. Valahogy nem gondoltam, hogy hasznos növény lenne számomra. Nem szeretem a kovászos uborkát, a túrós lepényt és a tökfőzeléket is meg tudom enni kapor nélkül. Hogy…

Már írtam a héten a vegyeskultúrákról, de gondoltam most kellene erről még írni, amíg tud az ember tervezni. Legalább is azok, akik hozzám hasonlóan még nem vetették be teljesen a kertjüket. Azért is gondoltam erre, mert pár nappal ezelőtt találtam egy jó bejegyzést a http://www.terradei.org.ua…

Már talán pár bejegyzésben említettem, hogy vannak olyan növények, amelyeket ha egymás mellé ültetünk, akkor egyes bogaraktól, baktériumoktól megvédik egymást. Írtam például a levendula és rózsa egymás mellé ültetéséről. Vagy például a körömvirág hatása. Most kicsit más oldalról közelíteném meg a…

süti beállítások módosítása