Minden évben egyre több mindent megtudok a vakond és társairól. Nem csak információkat tudok összeszedni róluk, hanem tapasztalok is sokat. Ezekből egyre jobban ki tudom védeni a "támadását" mindenféle vegyszer anyag nélkül. Ettől függetlenül idén megint a legelső vetéseimet szépen hazavágta. Erre…

Hát megint csak olyan nyarunk lett a kertészkedés szempontjából, mint az elmúlt évek. A nyári melegben megint nem igen értem ki a kertbe. Idén is rengeteg családi program, kerti parti volt, amelynek a kert látta a kárát. Ettől függetlenül, azért pár dolog sikeresen sikerült, amit szerettem volna még…

Már többször írtam a gyomokról és azok irtásáról, de ez egy olyan téma, ami mindig napi renden van, és sajnos beszélni kell róla. Nálam is örök téma a kertben, mert a tarack és egyéb gyomok állandóan megjelennek a konyhakertemben, ezért örök harcban állunk. Most éppen van két régen használt, de…

Mostanság sokat írtam a bejegyzésekben olyan témákról, amely csak valami közvetett úton áll kapcsolatban a kertemmel. Vagy egy emlék, vagy egy érdekesség kapcsán. Gondoltam, ideje lenne most a kertemből pár képet feltennem. Leírnám milyen apropó kapcsán készült a kép, és mit…

Már írtam arról, hogy ősszel már tervezgettem az idei évet. Nos, most már egyre konkrétabb dolgok foglalkoztatnak. Most ezeket sorban megosztom az olvasóval. Palánta kérdésével kezdeném. Szinte minden évben meg akartam oldani a kertembe teleptett palánták kérdését. Volt mikor több, volt, amikor…