Tegnap végre sikerült befejeznem a takarmányrépa ritkítását. Ezzel együtt a kiszedett palántákat átültettem olyan helyre, ahol most üresedés van. Így nyár közepétől kezdve egyre gyakrabban kifelé jönnek a termések, termések maradékai, így szépen keletkeznek üres területek a konyhakertben. Most már…

Min már az előző bejegyzésben is írtam, mostanság a tűzoltásos kertészkedés jellemző rám. A múlt héten is ez történt. Láttam, hogy a paradicsom palánták az "üvegházban" szépen virágzik, és kisebb paradicsomok is voltak rajta. De nem ott kellett volna, hanem a helyére kipalántázás után. Ez még nem…

Talán idén beindul a nyulaimnak a szaporodása, mert tavaly nem úgy szaporodtak, mint a nyulak. Igaz több olyan gondom, problémám alakult, ami miatt nem is lett volna nagy állományom, de a hibákból tanultam, és idén beindulnak. Ennek egyik szükséges feltétele, hogy télire megfelelő…