Minden évben a feleségemtől megkapom, hogy már megint minek a nagy kert, ha nem érek oda, és csak kárba megy a sok megtermelt zöldség, gyümölcs. Ezen sajnos, vagy hála Isten idén változtatunk. Fiam baromfi udvart kapott, hogy tyúkjaival tudjon foglalkozni, de túl sok lett, ezért az udvart…

Már többször próbálkoztam magaságyással, vagy valami hasonlóval. Legutóbb rossz, használt raklapokból szerettem volna építeni egy olyan helyett, ahova majd a fűszernövényeimet be tudom építeni, valamint az oldalába tudok majd epret telepíteni. Talán pár képet készítettem róla, bár soha nem készült…

Már többször írtam a gyomokról és azok irtásáról, de ez egy olyan téma, ami mindig napi renden van, és sajnos beszélni kell róla. Nálam is örök téma a kertben, mert a tarack és egyéb gyomok állandóan megjelennek a konyhakertemben, ezért örök harcban állunk. Most éppen van két régen használt, de…

Minden évben eltervezem, hogy majd idén ősszel úgy fejezem be a kerti munkákat, hogy vagy felásom, vagy legalább felrotálom a kertet. Eddig csak részsikereket értem el, mert csak a kert egy kisebb szegletét rotáltam meg párszor ősszel. Sajnos, a tavalyi ősz is elment úgy, hogy csak a kert kis részét…

Már írtam arról, hogy ősszel már tervezgettem az idei évet. Nos, most már egyre konkrétabb dolgok foglalkoztatnak. Most ezeket sorban megosztom az olvasóval. Palánta kérdésével kezdeném. Szinte minden évben meg akartam oldani a kertembe teleptett palánták kérdését. Volt mikor több, volt, amikor…

Ezt a pillanatot vártam már hetek óta. Végre legyen egy kis időm, kapjak rá engedélyt, és mehessek a kertbe veteményezni, vagy legalább is előkészíteni a veteményezést. Húsvét környékén több nap volt most egyben, jó idő volt, engedélyt is kaptam. Gyerünk a kertbe... Hát egyelőre ennyit a nagy…

süti beállítások módosítása