Már pár bejegyzésemben megemlítettem, hogy a vidéki élet egyik mellékterméke a fahamu mikre használható. Úgy gondoltam, hogy mivel tél van még és esetleg többen fával tüzelnek, ezért egy bejegyzést szánok arra, mire is lehet a hamut használni. Bevallom őszintén, hogy a téma nem tőlem származik,…

Idén már tavasszal lehetett látni, hogy ha nem történik akkora nagy baj, akkor idén megint nagy mennyiségben tudok majd almát leszedni a fákról. Már a kora nyári szentiváni alma is akkora mennyiségben volt a fán, fákon, hogy ha nem ritkítom le harmadára a termést, akkor az ágak letörnek, és tönkre…

Krumplit minden évben vetni kell. Nem tudom miért, mivel annyira nem főzőcskézünk. Sőt a tavalyi egy zsákból is van fél zsák a spájzban, mert nem igen akar fogyni. Talán azért, mert minden magyar háztartásban krumplinak lennie kell? Nem tudom. De minden évbe pár sort vetek, pedig nagyon sok helyet…

Tehát Itt a kora nyár, és megint előjönnek azok a problémák, amelyek tavaly ilyenkor is jelentkeztek. Minden évben egyre radikálisabban és kiszámíthatatlanul támadnak a levéltetvek. Hogy a hajtások végeit tönkre teszik az még nem lenne annyira gond (bár ez is elég problémás), de a termést, valamint…

Mivel mi nem lakunk messze a Dunától és konkrétan a Duna vízgyűjtő területén élünk, ezért nagyon sok vizes és pangó vizes terület van körülöttünk. Ez a hely az egyik legideálisabb élőhely a szúnyogoknak. Ez miatt felénk nagyon fontos szerepe van a szúnyogok elleni védekezésnek. Gyakran meg szoktak…

Az előző vakondokkal kapcsolatos bejegyzéseim mellett azért vannak még olyan praktikák, amelyek már évszázadok óta a kertek mélyén ott található. Vannak, akiknél az egyik, másoknál a másik módszer válik be. Ezek közül sok ilyen házilag alkalmazható "csodaszereket" szedett össze…

Megint csak találtam pár hasznos információt a vakondokok ellen, hátha valakinek valami beválik ebből. Mert azt már magamon is tapasztaltam, hogy ahány ház, annyi szokás, annyi eredmény. Mindenkinek a saját szokását ki kell találnia, ki kell tapasztalnia. Ezért bár én a vakondűző növényt szeretném…

Pár nappal ezelőtt írtam pár gondolatot a vakondról, hogy az én tapasztalatom szerint mire kell figyelni, ha szeretnénk az amúgy aranyos vakondot távoltartásra bírni. Viszont ettől függetlenül és az eddigi száraz tavasz miatt szükség van egy kis védekezésre is, mert locsolni kell. Főleg a…

Minden évben egyre több mindent megtudok a vakond és társairól. Nem csak információkat tudok összeszedni róluk, hanem tapasztalok is sokat. Ezekből egyre jobban ki tudom védeni a "támadását" mindenféle vegyszer anyag nélkül. Ettől függetlenül idén megint a legelső vetéseimet szépen hazavágta. Erre…

Szép, kellemes tavasz van. A maga szeszélyes mivoltával. Egyszer annyira süt a nap, hogy már éget, van, mikor pedig kellemes sétálós idő van. Utóbbi esetben gyakran megyek egy kört a kertben, mert nagyon szeretem nézni, ellenőrizni a zöldséges kertem és a gyümölcsösömet. Minap is sétálgatok a…