Tegnap az egyik nagy áruházláncba bementünk, hogy a hűtőnket kicsit feltöltsük. Mivel ráértünk, ezért úgy gondoltuk, hogy a magoknál megállunk és a párommal közösen kitaláljuk milyen magok kerüljenek a kert földjébe. Addig-addig kerülgettük a magos állványt, hogy azért egy-egy zacskó csak került a…

Talán kertészkedésem második vagy harmadik évében figyeltem fel a fekete retekre. Abban az évben 4 sorral vetettem, és január végén még javában rájártunk a kertbe. Ekkor eldöntöttem, minden évben ültetni fogok a kertbe. Azért is, mert nem csak nekem, de apósomnak is nagyon bejött, és hát ki ne…

Nagy bajban voltam, mert tavasszal kaptam egy majd 1,5 kilogrammnyi lucerna magot. Azzal a céllal, hogy ha akarom, akkor vessem el. Ez pár éve telepített lucernásnál megmaradt magok. Gondoltam nincs mit veszteni. Egy előző bejegyzésemben már írtam róla, hogy szerencsés körülmények között, pont…

Tavaly ősszel vetettem lucernát nagy gonddal, ami nem igen akart kikelni az ősz folyamán. Már szinte lemondtam róla, mikor tavasszal megjelentek az első hajtások a földön, amit aztán követett a többi. Annyira, hogy meggondoltam és nem vetem újra. Aztán június elején lekaszáltam először a lucernást,…

Nyár erősen előrébb jött. Itt vagyunk május végén, június elején, és már akkora forróság van, mintha július vége lenne. Ennek megfelelően a kertben szinte folyamatosan megy a locsoló. Ha megy a locsoló, akkor a gaz is nő folyamatosan. Ha nő a gaz, akkor kellene gazolni is rendszeresen. Na ez a dolog…

Pár nappal ezelőtt írtam pár gondolatot a vakondról, hogy az én tapasztalatom szerint mire kell figyelni, ha szeretnénk az amúgy aranyos vakondot távoltartásra bírni. Viszont ettől függetlenül és az eddigi száraz tavasz miatt szükség van egy kis védekezésre is, mert locsolni kell. Főleg a…

Mint említettem nem igen van időm kertészkedni, ezért sorra veszem, hogy az elvetett, eldugatott magok, hagymák hogyan produkálnak. Előző bejegyzésben a borsóról számoltam be, hogy mennyire nem sikerült idén az első vetés. A hagyma éppen a másik oldal, vagyis nagyon szépen teljesít, legalább is az…

Sajnos, ahhoz képest, hogy mennyire szerettem volna a bloggal és a kertemmel foglalkozni és sok bejegyzést írni, ehhez képest se a kertemmel, se a bloggal nem tudok annyit foglalkozni, mint amennyit szeretnék. És ez kezd megszokottá válni. :( Mivel kertészkedni nem volt nagyon időm, ezért új…

Tavaly előtti ősszel nagy reményekkel szedtem fel a dédinél a lehetséges legtöbb tormát. Gondolva arra, hogy majd szétszedem, dugványokat készítek, majd elültetve minden évben torma hegyeket fogok termeszteni. Ősszel szépen fel is ástam mindent, ahol tormát reméltem a levelek alapján, de annyira…

Minden évben egyre több hagymát vetek. Ennek az az oka, hogy nagyon szeretjük a feleségemmel, valamint minden éveben egyre több olyan hagyma marad, ami annyira kicsi, hogy nem tudjuk felhasználni. Ezeket mindig vissza szoktuk dugni, hogy tavasszal legyen zöld hagymánk belőle. Tavaly…

süti beállítások módosítása