A hétvége nagyon kellemes időt hozott, aminek eredményeként kimentem körbenézni a kertbe, hogy a fák hogyan állnak. Esetleg látni-e valamelyiken valami érdemi változást a legutóbbi látogatásomhoz képest. A legszembetűnőbb a rügyek állapotának alakulása volt. Mivel várhatólag…

A virágzó növényekkel kapcsolatban is volt pár jó tanács a blogban, amelyet kicsit ki szeretnék egészíteni a februári hónapban elvégzendőkkel. Ápolás: Szórjunk csalit a meztelen csigák számára a sarkantyúvirág, az árnyékliliom és a krizantém tövek köré. Ássuk fel az…

A hétvégén nagyon kellemes idő volt, ami ilyentájt, január közepén nem igen jellemző. Tíz fok feletti hőmérséklet volt kint napközben, ami arra sarkalt, hogy az ősz folyamán elhanyagolt virágoskertet kicsit rendbe tegyem. Ennek meg is lett az eredménye. Kezdetben a házunk előtti…

A rózsák mellett vannak más virágok a kertekben, amelyekről szintén meg kell említeni pár olyan feladatot, amelyet ilyenkor is el tudunk rajtuk végezni. Ápolás: Enyhe időben ásóvillával forgassuk át a talajt az idősebb évelő növények között, az évelő gyomnövények…

süti beállítások módosítása