meggyfa.JPGMajd minden évben készítettem eddig meggybort, de talán a legelős sikerült a legjobban, a többiből pálinka lett, mert nem figyeltem rá oda. Idén elhatároztam megint készítek meggybort. Vettem 54 literes üveg edényt, amelybe tudnám tárolni.

Ahogy elnéztem nem igen sikerült idén a meggynek beporzódnia, mert a hónalj meggy eléggé gyér lett, sőt a koraiak közül is csak az egyiken lett, de sok, míg a másikon 1-2 szem található csak. Igaz, utóbbit eléggé meggyérítettem, mert nagyon sűrű és nagy fa volt. Most kicsit terebélyes lett, de alacsony. Most jutottunk el oda, hogy valószínűleg a koronája kész, most már csak ritkítani kell, de azt is csak mérsékelten.

Még nem tudom, hogy a korai, vagy a hónalj meggyből készítek bórt. Még jól meg kell nézni, a későbbi meggyből mennyi lesz.

Egyelőre lesz pár tepsi meggyes pite és pár zacskóval el is teszünk a fagyasztóba meggyszósznak és későbbi meggyes pitének.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása