Tavasszal egy leander szaporítási projektbe belekezdtem. Nagyon nagy reményekkel voltam ezzel kapcsolatban. Már folyamatosan ellenőriztem, többször kapott tápoldatot. Bár utóbbi időben kevesebbet kaptak ez meg is látszott a leveleken. Hétvégén gondoltam, ha megígértem, akkor készítek a leanderek…

Nem vagyon nagy muskátlis, legalább is eddig nem voltam. Idén vettünk pár láda futó muskátlit. Nagyon szépen virágoztak egész évben, ezért úgy gondoltuk nem dobjuk ki, hanem megpróbáljuk elteleltetni, tavaszra megmenteni. Nekem most adott volt, hogy a fagyok elől gyorsan a fóliával védett teraszra…

Bár már elmúlt a május eleje, de azért mindig van olyan teendő, amit május végéig bármikor el lehet, el kell végezni a kertben, az eddigi és ezutáni munkák gyümölcsének érdekében, hogy a lehető legtöbb segítséget kapjon a bőséges termés reményében. Hú de hosszú és tudományos mondat lett. A lényeg a…

Már több bejegyzésem volt ezzel a témával kapcsolatosan, de most egy webinárium alkalmával felmerült megint ez a téma, és úgy gondoltam, meg újabb bejegyzést megérdemel. Főleg, hogy itt a tavasz, itt a kert tervezés időszaka. Meg kell határozni, mely növényeket hova vetjük, ültetjük, és mi kerüljön…

Február vége, itt a tavasz, ha nem is teljesen, de átmenetileg biztos. Kint dél körül akár 20 fok is lehet, amit akár tavasznak is lehet nevezni. Bár reggel az országban itt-ott kellett jege vakarni az autók szélvédőjén, de egyre szebb, melegebb idő várható. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a…

Hát régen jelentkeztem be, de gondoltam megosztom veletek, hogyan tudunk egy muskátliból több muskátlit nevelni. Több módszer is van, és több időben is végre lehet hajtani. Igazából csak elrontani lehet a szaporítását. Az egyik módszer, ha egyszerűen bújtatjuk. Fogjuk a hosszú, megnyúlt szárat és…

Az utóbbi években úgy indulok neki tavasszal a kertészkedésnek, hogy majd idén végre meg lesz az áttörés a leanderekkel kapcsolatban és tele lesznek virágokkal a bokraim. Hát eddig nem jött össze. Télen a kevés szabad időmben a youtube-ot nézegettem leanderes témákkal kapcsolatosan. Több mindent…

Ahogyan ígértem, még mindig az árnyékos helyek kihasználásával kapcsolatosan írok. Ezt azért teszem, mert rátaláltam a magrathea-kertepites.blog.hu oldalra. Ezen az oldalon több bejegyzés is van ezzel a témával kapcsolatosan. Egyikben osztályozza az árnyékos helyeket, másikban…

Május közepét írunk, lassan minden jó fekvésű szabad hely be van ültetve. Már alig maradt el egy-egy kevésbé jó, mondjuk a fák alatti árnyékos, félárnyékos földrészek. Viszont nem minden növény szereti, ha a nap mennyiségében korlátozzák. Ezért célszerű olyan növényeket elvetni, ültetni oda, amelyek…

Már talán minden évben írtam egy kicsit a levendulákról. Azért is fontos annyira nekem, mert a feleségem valamiért beleszeretett ebbe a virágba. Bár nem tudom, hogy mit szeret rajta. Talán az erős illatát, esetleg valami jótékony hatását, nem tudom. De az biztos, hogy minden évben 1-2 cserépke…

süti beállítások módosítása