Bár már elmúlt a május eleje, de azért mindig van olyan teendő, amit május végéig bármikor el lehet, el kell végezni a kertben, az eddigi és ezutáni munkák gyümölcsének érdekében, hogy a lehető legtöbb segítséget kapjon a bőséges termés reményében. Hú de hosszú és tudományos mondat lett. A lényeg a…

Előző bejegyzésemben a fákkal kapcsolatos teendőkről írtam, most lássuk a kert többi részével mit is kellene csinálni. Mik azok az előkészületi feladatok, amiket meg kell tenni a szép, egészséges termésért. Minden év végén azzal szoktam zárni a kerti teendőket, hogy a megszáradt és szerintem…

Tegnap az egyik nagy áruházláncba bementünk, hogy a hűtőnket kicsit feltöltsük. Mivel ráértünk, ezért úgy gondoltuk, hogy a magoknál megállunk és a párommal közösen kitaláljuk milyen magok kerüljenek a kert földjébe. Addig-addig kerülgettük a magos állványt, hogy azért egy-egy zacskó csak került a…

Mivel eléggé rossz idő járt mostanság felénk, ezért a kevésbé fagytűrő növényeket eddig nem nagyon vetettem a kertbe. Egyedül az régi uborka magokat vetettem el, mikor jobb idő volt. De csak azért, mert azok amúgy se biztos, hogy kikeltek volna. Megnéztem az időjárás jelentést, és most már nem fog,…

Már eltelt egy kis idő mióta megkezdtem a kerti munkát. Gondoltam készítek pár képet a kertről. Most megosztok két képet. Az egyik a kert bal oldalát mutatja, amelyen a veteményest lehet látni. Még nincs bevetve, sőt még nem is igen jöttek ki a már a földbe tett magvak, de legalább látni ezeken,…

 A múlt héten megvett magok egy elég nagy részét elszórtam megint edényekbe, hátha sikerül egy kis időt nyernem. Először is megnéztem, hogy a rég óta tartogatott magok közül melyek azok, amelyek tasakjára még az van írva, hogy van esély a kelésre. Tudom ilyenkor a…

A hétvége nagyon kellemes időt hozott, aminek eredményeként kimentem körbenézni a kertbe, hogy a fák hogyan állnak. Esetleg látni-e valamelyiken valami érdemi változást a legutóbbi látogatásomhoz képest. A legszembetűnőbb a rügyek állapotának alakulása volt. Mivel várhatólag…

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kertészkedéssel kapcsolatban mindenkinek a zöldségek, gyümölcsök jutnak először eszükbe. És valljuk be, hogy nem jogtalanul. Ezek azok a drága kincsek, amelyeket eszünk nap, mint nap, és amelyek fogyasztásával elkerülhetjük a sok szintetikus…

süti beállítások módosítása