tuzelhalas.jpgMivel a hétvégén meggyet szüreteltem, és láttam több ág, vessző, levél le volt száradva, és furcsa mézes megfolyások voltak több helyen a fán, de nem csak a meggyfán, hanem a körtefán, almafán. Ezekről már többször hallottam, olvastam és egybecsengő megoldásnak a helyes permetezést és a beteg koronarészek eltávolítását ajánlották. Mivel egyre több fán látom ezt a mézgásodást, azért annyiban nem akartam hagyni, hogy csak nyísz és már mehet a tűzbe az fa, hanem kicsit utána olvastam milyen betegségek ezek és esetleg van-e más megoldás, mint a metszőolló.

Most pár bejegyzés ezekről a a betegségekről fogok írni, és mivel a gyümölcsfák egyik jellegzetes betegsége a tűzelhalás, ezért ez a betegség lesz az első.

Gyerekkoromban, mikor először hallottam a tűzelhalás betegségről, akkor a neve alapján arra gondoltam, hogy biztosan azért nevezik ennek, mert a nap annyira sütött, hogy megégette a fát, a fa azon részét, amely elhalt, elszáradt. Nem értettem, hogy miért csak egy ágat, miért a fán összevissza. Valamint azzal se tudtam mit tenni, hogyha a fák ennyire kényesek a napra, akkor miért a napra ültetik a fákat, miért nem egy másik fa árnyékába? Szóval ideje egy kicsit felokosítanom magam, mi is ez a tűzelhalás.

Az első internetes találatban a következőket olvastam a http://www.frissujsag.ro oldalon:

"Az utóbbi hetekben több szatmárnémeti kertben is megbetegedtek a gyümölcsfák. Cseresznye- és körtefákon hirtelen száradtak le a levelek, a betegség egyes esetekben főágakra, sőt az egész lombkoronára ráterjedt. Bencze Zoltán avasújvárosi kertészmérnököt kérdeztük arról, mi okozhatja ebben az időszakban a gyümölcsfák megbetegedését. Amint a szakember elmondta, a gyümölcsfákat több betegség is megtámadhatja. A tűzelhalás évente három-négy alkalommal is fertőzhet. A betegséget egy baktérium okozza, a birsalma a legérzékenyebb a betegségre, de a csonthéjasokat is ugyanúgy érinti. A fertőzés hatására a gyümölcsfákon a hajtásvégek hirtelen, forrázásszerűen megbarnulnak, leszáradnak, a betegség elharapózása esetén a fa kihalására számíthatunk... ...gyümölcsfajtákból is érdemes megérdeklődni, melyek az ellenállóbbak a tűzelhalással szemben, és több fajtát ültetni a kertbe. Mindkét betegség kialakulásának esélyét csökkenti a réztartalmú növényvédő szerrel történő tél végi lemosó permetezés, amit rügyfakadás előtt meg kell ismételni."

Szóval egy baktérium és nem a nap a probléma okozója. A megelőzése pedig a korai permetezés. És mi van, ha már késő és felütötte a fejét a betegség? Erről egy szakértő a http://www.szentesinfo.hu oldalon ezt írta:

"A tűzelhalás nagyon veszélyes jelenség, amit egy Erwinia nevű baktérium okoz, ami a sejtekben rothadást idéz elő, szinte minden növényi szövetben. A legtöbb növény ellenáll ennek a betegségnek, de a magas páratartalom, a 30 °C fok feletti hőmérséklet, és egy seb a növényen, növelik a fertőzés veszélyét. Itt is a megelőzés lehet az egyik megoldás a virágzás idején, illetve a drasztikus visszavágás az egészséges részig. A levágott, fertőzött részt meg kell semmisíteni."

Tehát, akkor az öregek jól mondták, jöhet a metszőolló és el kell égetni a beteg ágakat.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása