Február vége, itt a tavasz, ha nem is teljesen, de átmenetileg biztos. Kint dél körül akár 20 fok is lehet, amit akár tavasznak is lehet nevezni. Bár reggel az országban itt-ott kellett jege vakarni az autók szélvédőjén, de egyre szebb, melegebb idő várható. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a…

Előző bejegyzésemben a fákkal kapcsolatos teendőkről írtam, most lássuk a kert többi részével mit is kellene csinálni. Mik azok az előkészületi feladatok, amiket meg kell tenni a szép, egészséges termésért. Minden év végén azzal szoktam zárni a kerti teendőket, hogy a megszáradt és szerintem…

Minden évben a januári és februári hónapok arról szólnak, hogy elhatározásokat, terveket fogadok el magamnak. Mit szeretnék elérni az évben, mi az, amivel gazdagítani szeretném a tudásom. Szóval nagy szavak egy kis embertől. De szépen hangzik... Most is ezt teszem, és fogom szerintem minden…

Végre itt a jó idő, végre lehet a kertbe menni. Sajnos, viszont nagyon kevés az időm, mint mindig, ezért eddig csak a kertben lévő gyümölcsfák metszését tudtam elvégezni. Valamint szégyen szemre apósom jött és a szőlőket megmetszette. Szerencsére a kertemet nem akarta felrotálni, ez legalább…

Már pár bejegyzésemben megemlítettem, hogy a vidéki élet egyik mellékterméke a fahamu mikre használható. Úgy gondoltam, hogy mivel tél van még és esetleg többen fával tüzelnek, ezért egy bejegyzést szánok arra, mire is lehet a hamut használni. Bevallom őszintén, hogy a téma nem tőlem származik,…

Tegnap az egyik nagy áruházláncba bementünk, hogy a hűtőnket kicsit feltöltsük. Mivel ráértünk, ezért úgy gondoltuk, hogy a magoknál megállunk és a párommal közösen kitaláljuk milyen magok kerüljenek a kert földjébe. Addig-addig kerülgettük a magos állványt, hogy azért egy-egy zacskó csak került a…

Tavasz, gyümölcsös, metszés.Tavasszal a kertben az egyik legnagyobb munkát a metszési munka adja. Főleg olyan helyen, amilyen nála a kert, tele van gyümölcsfákkal. A lehető legtöbb fát ültettem a kertemben. Már az első udvarban is vannak, pedig eredetileg ezt nem akartam…

Palánta. Ez az időszak egyik nagy kérdése, hogy mennyire sikerül a palántának elvetett magokat elszúrni, hogy minél szebb és egészséges palántákhoz jussak? Ez azért is fontos, mert ha sikerül, akkor egy plusz impulzussal indulok neki az idei kertészkedési szezonnak, ha nem, akkor kicsit…

Már írtam arról, hogy ősszel már tervezgettem az idei évet. Nos, most már egyre konkrétabb dolgok foglalkoztatnak. Most ezeket sorban megosztom az olvasóval. Palánta kérdésével kezdeném. Szinte minden évben meg akartam oldani a kertembe teleptett palánták kérdését. Volt mikor több, volt, amikor…

Végre február végét írunk, végre jön a tavasz. Bár nem olyan gyorsan, de azért egy-egy nap egészen kellemes kerti munkára ösztönző idő van.Azért is írom, hogy nem olyan gyorsan, mert ezen a télen az eddigiekhez képest sokkal tovább és sokkal hidegebb van, mint amire emlékszem. Remélem ez majd a…

süti beállítások módosítása