muslinca.jpgMuslinca. Kinek mi jut eszébe erről a kis rovarról? Bogárfelhő? Bor? Pohár, amibe belefullad a szomját oltani akaró kis állat? Akármi is jut eszünkbe, csak negatív dolog. Főleg, ha szinte egész évben elkeseríti az ember életét, legyen meleg, legyen hideg. Hála istennek, otthon ezzel a problémával nem kell megbirkóznunk, mert van elég madár az udvaron, de a munkahelyen ott elviselhetetlen a bogarak jelenléte. Ezt az inváziót fokozza, hogy a munkahelyen van kuka, amelyet csak hetente ürítenek, van egy kávé automata, amelyben sok zacc elfér.

Az ember jámboran, minden félelem nélkül elindul a kávéautomata felé, óvatosan bekapcsolja, finoman a bögréjét behelyezi a kiöntő alá, majd nyúl a programgomb felé. Ekkor véletlen, minden óvatosság ellenére, meglökjük a kávéfőző gépet, és a zacc tárolóból megannyi kis bogarantyú támadja meg az embert. Ha esetleg mégse löknénk meg a gépet, akkor mikor a kávét darálja a szerkezet, akkor a rázkódástól tíz, húsz, ezer bogár áll össze felhővé. Mit tud ilyenkor tenni az ember. Azt, amit a többiek nem tettek meg, kitakarítom a zacc tartót, amely alján ott van a sok kis pete, báb, muslinca ivadék.

Kitakarítottam, de visszaköltöznek a rohadékok. Mit kéne tenni, hogy eltűnjenek ezek a kis utálékok. Valahogy be kellene fogni, de hogyan? A kolléganőm sok-sok pénzt beleölt a cég terhére, hogy különféle muslinca csapdát vegyen, de csak azt az egy-két bogarat fogták meg ezek, amelyeket én tettem bele kézzel, mert megsajnáltam a kolléganőmet.

Ősszel írtam, hogy a darazsa ellen a neten találtam egy nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető csapdát pet palackból. Mivel az nagyon bevált, és szinte minden bogarat összefogott a lugasban, ezért gondoltam, talán itt is lehetne alkalmazni, mert végül is bogár-bogár. Készítettem hát kb. 5 perc alatt egy csapdát, amibe beleöntöttem minden maradék piát, amit a konyhába találtam, valamint egy kis cukrot is. Persze ez pár nap alatt úgy össze erjedt, hogy beleszagolva, majdnem rosszul lettem. Ezt szeretik a bogarak? Nem csoda, hogy mi, emberek lettünk a csúcsragadozók, és nem a bogarak. :-)

Szóval összeraktam, beélesítettem a csapdát, és vártam. Pár nap alatt alig ment bele bármi. Valahogy mindig a zaccba mentek, vagy a kukába talált étel maradékra. De türelmes voltam. Ekkor jutott eszembe, hogy majd pénteken, mikor mindenki hazamegy, akkor megszabadulok minden konkurenciától, és majd csak az én csalim lesz elérhető. Kitakarítottam pénteken a kávéautomata zacc tartóját, valamint a kukát is kiürítettem. Egész hétvégén izgalommal voltam, hogy ez meghozza-e a várva várt eredményt. Hétfőn reggel, mikor beértem, egyből a csapdához iparkodtam és az eredménytől szinte könnycseppek csordultak ki a szememből. Annyira tele volt a csapda, hogy nem is lehetett látni alatta a trutyira erjedt etető levet. Siker koronázta a próbálkozásomat.

Ennek ellenére azért a neten rákerestem erre a témára, hogy hogyan lehet megszabadulni ezekre és a következőket találtam.

Elsőt a http://www.evamagazin.hu oldalon találtam:

"Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor frissen mosott, darabolt gyümölcstálunkat pillanatok alatt elárasztja a gyümölcscukorra éhes muslincák hada. Íme két tökéletesen működő módszer, amikkel csapdába ejthetjük őket!

1. A tölcséres módszer
Egy A4-es papírt csavarj össze tölcsérformájúra, rögzítsd cellux segítségével, majd állítsd bele egy kisebb méretű befőttesüvegbe, aminek az aljára almaecetet vagy túlérett banándarabkákat tettél. A muslincák túl buták ahhoz, hogy rájöjjenek, ahol bejöttek, ott ki is tudnak menni. Tedd a csapdát a lakás "legfenyegetettebb" helyiségébe, várd meg, amíg nagy lesz a csődület az üvegben, majd fújd be őket rovarirtóval. Ha természet- és állatbarát vagy, vidd őket jó messzire és engedd őket szabadon.

2. A mosogatószeres módszer
Befőttesüveg aljára önts egy kis almaecetet és adj hozzá néhány csepp mosogatószert. Az üveget takard le műanyag fóliával – erre csinálj két-három lyukat, ahol a muslincák bemászhatnak. Mivel a mosogatószer módosítja a folyadék felületi feszültségét, a muslincák nem tudnak majd megállni rajta, és belefulladnak."

A másik oldalon a http://www.femina.hu website-on nem csak módszert találtam arra, hogyan lehet irtani ezeket a csúfságokat, hanem még egy dologra felhívja a figyelmet, amiről nem beszéltem, de belegondolva tényleg elő szokott velem fordulni és ez otthon, ami nem is jutott eszembe.

"Hogy az eredmény tartós legyen, fordíts némi figyelmet a szobanövények földjére is, a muslicák ugyanis előszeretettel rakják ide a petéiket. Ha lehet, locsold ritkábban a növényt, a nedves föld ugyanis ideális körülményeket teremt az utódok kikeléséhez, míg a szárazabb talajból nem szállnak ki újabb muslicák."

Szóval figyelni kell, hogy a virágföldekbe ne legyen pangó víz, mert az is fészek a muslincának. De jöjjön a megoldási javaslatuk is erre a problémára:

"Muslicairtás házilag
Ha arról már gondoskodtál, hogy a muslicák ne érezzék magukat úgy nálad, mint egy luxusszállodában, azt is érd el, hogy a kitartóbbak is kifelé vegyék az irányt, a nehezebb felfogásúaknak pedig veszniük kell.

A muslicákat a cukor illata vonzotta a lakásba, ezért ellenük is ezt érdemes felhasználnod. Önts egy kis műanyag tálkába kevés bort, almalevet vagy szörpöt, majd cseppents bele némi mosogatószert, de ne keverd össze! Tedd a tálkát a konyhaszekrény tetejére. Az édes illat odavonzza a muslicákat, de a mosogatószer miatt nem tudnak kimászni a kotyvalékból. Néhány nap múlva cseréld ki a rovarcsapdát, így körülbelül egy hét alatt megszabadulhatsz a röpködőktől.

Hasonló elven működik az olajos befőttesüveg is: ehhez egy üveg belsejét kend be étolajjal, majd önts egy keveset az aljára is, végül csurgass bele egy kanál mézet. A tetejét borítsd be alufóliával, majd egy ceruzával szurkáld ki a tetejét: a muslicák így ugyan bejutnak, de ki már nem jöhetnek.

A muslicák elpusztítása valódi türelemjáték, a harc kimenetele sokszor azon múlik, kinek erősebbek az idegei. Ha már tényleg felbosszantottak a rovarok, és úgy érzed, egy biztosan, de komótosan működő befőttesüveg nem elégíti ki a bosszúvágyadat, várd meg, amíg sötétedni kezd, és ekkor lendülj akcióban."

Tehát bármelyik ötletet alkalmazzuk a lényeg, hogy jó csali álljon rendelkezésre. Sok sikert a vadászatra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása