Minden évben a tavasz azon időpontja a legkedvesebb nekem, amikor az év termése megalapozódik. Vagyis a gyümölcsfák virágainak beporzsa. Ilyenkor csak sétálok a gyümölcsfák között és szagolgatom a virágok össze nem keverhető illatát. Ha van egy kis szellő, akkor beállok a fák közé és becsukva a szememet, próbálom kitalálni, most éppen melyiknek az illatát érezhetem. Ami még ennél is talán megnyugtatóbb hatást kivált, amit hétvégén éltem át.

Ragyogott a nap, nem fújt a szél. Kint serénykedtem a gyümölcsfák között, mert volt pár gyümölcsbokor, amit csak most tudtam kihelyezni a helyére, mert eddig nem volt rá időm. Ahogy sétálok a virágzó fák között, a fülemet megütötte valami búgyás, zümmögés. De nem egy-egy, hanem egy egész falka. Egyből a földet néztem, mert már volt, hogy belegyalogoltam itt a fák között egy földbe települt méhrajba (erről már írtam bejegyzést régebben), de nem. Nem volt előtte semmi. Gondoltam, hátha egy elszökött méh raj adja ki ezt a zajt. De egyik fán se láttam méh fűzért. Akkor mi?

Ahogy sétálok tovább, hol hangosabban, hol halkabban hallom a már egyértelmű zümmögés felhőt. És meglett. Éppen a korai meggyfám alatt álltam, amikor mindent átjárt bennem a méh össze nem keverhető zümmögése. Felnéztem a fára, és szinte megijedtem, mert több száz, ha nem még több méhet láttam, amint egyik virágról a másikra szálltak és próbáltak nektárt szerezni a virágból. Behunytam a szemem és csak élveztem vagy 5-6 percig a természet hangversenyét.

És lehet utoljára, ha továbbra is ennyire pusztulnak szegények. A sok permetezés, méreg megtizedeli a létszámukat, ha egyáltalán lesz, amelyik túléli ezt a méreganyag mennyiséget, amit a földeken és kertekben használnak. Nagyon sajnálom őket.

Ezért gondoltam, ha már ennyire dolgoznak a fákon, akkor késztek pár képet az éppen legjobban virágzó gyümölcsfáimról.

Egyik korai meggyem, amelyen legelőször lesz gyümölcs. És ahogy elnézem, ha fele megköt a virágoknak, akkor megint annyi lesz rajta, hogy nem fog semmit se érni a sok kis gyümölcs, mint pár éve, de majd meglátjuk:

Másik korai meggyem, amelyik idém megúszta a nagy ritkítást, de nem kerülheti el a sorszát, mert legközelebb ennek is ki fogom vágni a közepét, hogy a fá koronájának belseje is jó sok napfényt kapjon:

Most pedig pár almafa. Az első az egyik legrégebbi fám, amelyet idén már próbáltam nem csak megérzésből metszeni, hanem ahogyan a szakirodalom írja. Hát nehéz így utólagosan helyrehozni csak úgy azt a pár 10 év hiányosságot, amivel régen metszettem. Pl. nem tudtam mely részek fognak következő évben teremni és mely ágak fognak legkönnyebben virágot hozni következő évben. Idared az alma fajtája, feleségem kedvence és talán a legmegbízhatóbban termő faj nálam:

A Granny smith almám is egyidős az előzővel, sőt a két korai meggyel, de talán a legszívósabb, legjobban fejlődő fa. Nála is sok hibát követtem el az elején a metszésnél, és nem igen tudom hogyan helyrehozni, de most majd igyekszem. Idén azért lett rajta elég virág, mivel már itt is tudtam melyik ág hozhat virágot. Ezen a fán van egy általunk feltett odúnk, amelybe minden évben seregélyek költöznek be. Hétvégére azok is már beköltöztek:

Az utolsó fa, amelyikről készítettem képet, az a pár éve ültetet sága almám. Az egyik legkoraibb alma fajta, amely nyár közepe után érik, és eddig nagyon jól teljesített nálam, remélem megtartja a régi szokását:

Van még sok fám, amelyik virágzott, de ezek voltak éppen, amelyikeket meg szerettem volna osztani. Az utolsón is látni balra a képen, amint a négy hónalj meggy (sarjak) mennyire ontja a fehér virágokat. Remélem terem is majd eleget.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.