zoldseges_kert.jpgÉs még mindig az ablak mögül nézzük, ahogyan az idő talán tényleg tavaszias lesz. Nagyon ránk férne egy kis meleg és egy kis napsütés. Főleg azért is, mert mire az ember kimehetne, biztosan elkapja egy olyan korság, amit egész addig sikeresen elkerült, meg az is minket. Nos, engem az influenza most terített le. De annyira, hogy hétvégén csak feküdni bírtam, és talán ma reggel keltem úgy, hogy nem szakad szét a fejem.

Tegnap már annyira ki tudtam menni, hogy a még elszáradt krizantémokat és a még vissza nem vágott rózsákat lemetszettem. De leginkább a pampafű visszametszése volt annyira fontos, mert a kutyák ahhoz dörgölőzve vakaróztak. Ennek köszönhetően a száraz levelek, szárak olyan szépen letörtek, majd egy kis szél rásegítve, az egész udvaron pampás lett. Szóval ezeket levágtam, majd gondoltam, ha ennyire jól bírom, és még kedvem is van, neki ugorhatnék a szőlőnek is, mert még ahhoz se értem oda. Metszegettem egy kicsit, majd bementem. Nagyon jó volt kint lenni, nem bent nyomni az ágyat, hanem egy kicsit a friss levegőn sétálni, dolgozgatni.

De igazából nem ezért, hanem a palánták növekedéséről szerettem volna pár képet felrakni. Gondos locsolgatás 2-3 naponta, meghozta az eredményét. A paradicsom magok pillanatok alatt kibújtak, de talán már a paprika magok közül is látni párat, hogy a csírázás beindult náluk is.

20180327_172923.jpg

Ezek a paradicsomok. Látni, hogy már most van különbség, mert a jobbra lévő két kisebb fakkba balkon paradicsom lett rakva, míg a bal oldali rendes kerti paradicsom. Az is jól látható, hogy pár helyen már az első levelek is kezdenek kibújni. Valamint, amire nagyon oda kell figyelni, hogy a palánták a fény felé törekednek. Mindegyik a lehető legtöbb fényt és meleget akarja. Ezért nagyon oda kell figyelni, hogy időnként a ládát meg kell fordítani. Ellenkező esetben az ablakhoz közelebbi növényekre rá fognak a többiek nőni, vagyis a palánták fel mehet kukába. Én pedig nem ezt szeretném, ha már ennyit foglalkozok velük.

20180327_172926.jpg

Ebben paprikamagok vannak, de azok kicsit később kelnek.

20180327_173004.jpg

Ezekben megint csak paradicsom és paprika magok vannak. Az előző paradicsomhoz képest ezek kisebbek. Ennek az az oka, hogy ezek alatt nincs, de a másik két láda alatt van fűtőtest, így sokkal jobb körülmények között vannak. Ennek lehet betudni a gyorsabb fejlődésüket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása