Azt hisze

fuszernovenyek.jpgNagy álmom egy fűszerkert a konyhakertem elejében. Már többször neki akartam ugrani, hogy elkészítem, de mivel vannak annál fontosabb munkáim a kertben, ezért az marad mindig a végére, és persze el is marad. Egészen az idei évig. Vagyis majdnem. Láttam több helyen magaságyásként funkcionáló eperfalat. Több helyen raklapokból készítették, majd a raklap réseibe ültették az epret. Így kihasználták legoptimálisabban a kertben rendelkezésre álló helyet. Gondoltam, ha már van elég megviselt raklapom, akkor miért ne rakjak össze egy ilyen tornyot?

A két lehető legjobb állapotban lévő raklapot gondoltam a leghosszabb oldalának és kb. félraklap széleset a két végébe. Össze is állítottam az amúgy eléggé elkorhadt raklap tornyot, amelybe fekete fóliát tettem és elkezdtem feltölteni mindenféle nyesedékkel, valamint a komposztálómból is szitáltam bele elegendőt. Aztán eleget téve a profik tanácsának gondoltam várom, hadd ülepedjen egy kicsit. Ez áprilisban volt, azóta ülepszik. Viszont akadtak problémák, amelyek megoldásra várnak.

Először is a locsolást olyan PVC csövekkel oldottam meg, amelyeket fúróval kilyuggattam és a földbe süllyesztettem. A végeket a föld felszín fölé gondoltam, ahol slagon keresztül tudom majd áztatni a torony belsejét is. Erre szükség lesz, mert a torony aljában lévő epreket majd valamilyen módon meg kellene locsolni, de más megoldást nem tudtam erre kitalálni. A másik gond, hogy túl korhadt volt a raklap és szépen, ahogy a feszültség nő a toronyban a föld nagysága miatt, úgy válnak le a raklap deszkái. Erre valami erősítést kell kitalálni.

És, hogy miért írtam le ezt mind ide a fűszernövények bejegyzésembe? Erre egyszerű a válasz és talán sok ember rá is jött magától. Az eper torony tetején, amely teljesen nyitott lesz, egy hatalmas kb. 1x0,5 m2 területű földrész marad. Ide nem epret, hanem fűszernövényeket fogok ültetni. Még nem tudom, hogy pontosan milyet és mennyit, de a terv ez.

És hogy jön ide a fűszernövény szárítása? Hát előbb-utóbb a megtermesztett fűszernövényeket majd télire el kell tenni, mert amúgy nem tudnánk egész évben élvezni az előnyeit. Amúgy is egyre több húst fogok sütni, ha a nyúltenyésztésem beindul, ahhoz pedig sok-sok fűszerre lesz szükség. Valamint elég gyakran kap el az az érzés, hogy kellene valamit főznöm, sütnöm. Ahhoz pedig megint csak sok-sok fűszer kell.

Az interneten ezért sok oldalt néztem meg a fűszerek szárításával kapcsolatban, és a hobbikert.hu oldalon találtam is pár hasznos ötletet, amelyet majd szeretnék alkalmazni, remélhetőleg már jövőre:

"Fűszernövények szárítása: mire ügyeljünk?

Terjed a majoránna, a bazsalikom, a borsfű, a tárkony, a lestyán, a citromfű, a kakukkfű, az izsóp, a levendula, hogy sajátos ízeket adjon a háziasszonyok főztjének. Összefoglaljuk, hogyan őrizhetjük meg az aromájukat téli felhasználásra.

A fűszernövények betakarítását akkor kell megkezdeni, amikor hajtásaikon az első virágok kinyíltak. A levelek ekkor tartalmazzák a legtöbb illóolajat, íz-, illat- és zamatanyagot. A levágott hajtásokat kis kötegekbe kötjük, és ha sárral, porral szennyezettek lennének, hideg vízzel lemossuk őket. A kötegeket ezután szellős, árnyékos helyen akasztjuk fel száradni.

Közvetlen napsütés ne érje őket, mert a napsugarak hatására az illóolajak elbomlanak. (E szabály alól csak a sáfrányos szeklice, más néven pórsáfrány a kivétel, mert ennek sárga szirmait napsütésen is száríthatjuk.)

A száradás - a nyári időszakban - 6-8 napot vesz igénybe. Hosszabb ideig ne hagyjuk a szabadban a kötegeket, mert beporosodnak, és rovarok költöznek beléjük.

A száraz kötegeket szétbontjuk, a leveleket lehúzzuk a hajtásokról, és enyhén megmorzsoljuk. A leveleket ne törjük apróra, még kevésbé porrá! Az így előkészített, kellemes illatú fűszereket papír- vagy tüllzacskóban, esetleg jól záródó fémdobozban vagy üvegedényben tároljuk felhasználásukig."

Azt hiszem nem egy ördöngösség ez a szárítás. Magam is szárítottam hasonló módon fűszereket. De ez mellett én alkalmaztam a fűszernövények fagyasztását. Pontosabban tavaly szárítás helyett a kikelt kis kaprokat összekötöttem csokorba, majd fagyasztóba tettem, mert szeretjük a kapros tökfőzeléket és a kapros túrólepényt. Ezek pedig csak zöld színű kaporral élvezhetőek. És bevált. Télen nagyon finomra sikerült a kapros túrólepény.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása