alma.jpgIdén már tavasszal lehetett látni, hogy ha nem történik akkora nagy baj, akkor idén megint nagy mennyiségben tudok majd almát leszedni a fákról. Már a kora nyári szentiváni alma is akkora mennyiségben volt a fán, fákon, hogy ha nem ritkítom le harmadára a termést, akkor az ágak letörnek, és tönkre megy a fa. A ritkításnak köszönhetően szép termés lett a kicsi fán.

Mivel a többi almafa a gyümölcsösben és a kert többi részén is nagyon sok virágot és abból kis almát nevelt, ezért nekikezdtem azok ritkításának is. Amit a földről elértem, azokat 1-2 almára ritkítottam. A gála almánál és a starkingon már pár héttel ez előtt is lehetett látni, hogy nagyon jót tett neki. Nem penészesedett, mindegyik elfogadható nagyságú lett. Viszont az idared és granny smith fákon, amelyek a legnagyobbak az almafák közül az alján lévők szép nagyok lettek, de a felsőbb ágakon 4-5-6 alma egy csomóban és hát kicsik, fülbemászósak. Nyúl csemege lesz belőlük. Jövőre az egész fát ritkítani kell, hogy "szemetet" ne neveljenek a fák. A tetvek is dolgoztak rendesen idén. Megint a két hátsó fa nagyon tetves volt, és jól telepiszkították a fákat.

A hétvégén már leszedtem a gála almát, amelyről már 2 hete folyamatosan szedjük a gyümölcsöket. Idén termet először, de nagyon sok volt rajta. Mi lett volna ha nem lett volna leritkítva a gyümölcs. Biztos tele lett volna aprókkal, amivel aztán szintén nem mentünk volna semmire. Így most egy kisebb gyümölcsládával le tudtam még szedni. Az egész családnak nagyon bejött. Bár augusztus végén kellett volna csak érnie, de a nagy nyári meleg miatt több héttel előbb lehetett szedni a fáról.

Az idarednek és a granny smithnek szeptember végén kellene érni, de annyira elkezdtek hullani, főleg az előző, hogy neki kellett esnem és be kellett takarítani, legalább az alján található szebbeket. Így is 3 nagyobb vödörrel szedtem a földről nyulaknak szebb almákat, két vödörrel szedtem sérült almát, valamint már 3,5 gyümölcsládával tettem el a spájzba. Arra gondoltam, hogy 4 ládával teszek el, de szerintem csak 2-3 marad, mert úgy se fogjuk annyira fogyasztani. A maradékot átvisszük apósékhoz. A granny smithből is csak maximum 2 ládával teszek el.

Van egy oltott fám, amin egy ág van csak, ami nemes. Erre egy golden ágat sikerült beoltani. Ezen 3 virágcsokor lett, amelyekből 2-2 almát hagytam, a többit leszedtem, mert úgy se bírta volna a fa. Sajnos, a jég elverte, én meg nem messze mellette tüzeltem, ami miatt kicsit megégett. Így is bár sérülten 6 kicsi almát le tudtam szedni, amiből 1-et félig el is fogyasztottam. Hát golden íze volt.

A húsvéti rozmaringról tavaly majd 30 szemet tudtam leszedni. Idénre kicsit többet vártam, de igazából használhatatlan a termés, amit idén kinevelt. Mennek a nyulaknak csemegének. A jonatán is idén termet először, és 6-7 szem nőt meg, de talán 1-2 lesz fogyasztható. A hétvégén tervezem leszedni. Szépnek szépek, de sajnos, több probléma lett vele.

Nos, akkor az idei problémák, amiért nem vagyok annyira elégedett a terméssel. Először is a tetvek idén is eléggé elleptek minket. Valamit tenni kell. Lehet a fák szelősebbé tétele segíthetne rajta. A második gond, ami az utóbbi időben szépen elkerült minket az a jég. Idén tavasszal kezdte 1-2 alkalommal, aztán nyáron is volt kétszer jég. Ennek az eredménye az lett, hogy sebesek lettek az almák, valamint a legutóbbi kb. 2 hete esett jég miatt, valószínűleg nem lesznek annyira tartósak a gyümölcsök. Nagyon gyakran kell majd ellenőrizni őket, valamint az elrakásnál is igen szigorúnak kell lenni, mert ha sérültet, megvertet teszünk el, akkor az hamar berohad, amitől a többi is elkezd rohadni.

Még egy probléma lépet fel, amivel nem számoltam, és csak a hétvégi szüret alkalmával tudatosult a létezése. Szinte minden almán volt egy-két szúrás nyom, ami mellett egyből elkezdett bebarnulni. Valami bogár összeszurkálta a szép almáimat. Arra gondolunk, hogy talán darazsak voltak. Ennek az mondana ellen, hogy fényes nappal nem láttam egyetlen darazsat se az almafáknál. Talán fülbemászó? Az biztos, hogy valami bogár. Én még a legyekre gyanakszom, mert a jonatán almákon nagy fekete köpő legyek voltak. Lehet, hogy itt is a petéiket így a lyukon keresztül tették az almába.

Idén nem raktam ki csapdát darazsak és legyek ellen, mert igazából nem voltak annyian, mint az elmúlt években. De ezek szerint nem lehet elspórolni. Erre is nagyon oda kell figyelni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása