rotalas.jpgVégre itt a jó idő, végre lehet a kertbe menni. Sajnos, viszont nagyon kevés az időm, mint mindig, ezért eddig csak a kertben lévő gyümölcsfák metszését tudtam elvégezni. Valamint szégyen szemre apósom jött és a szőlőket megmetszette. Szerencsére a kertemet nem akarta felrotálni, ez legalább megmaradhatott nekem.

Nagy előkészítést nem végeztem csak a szokásosat. Leszedtem az elhervadt, elszáradt növényeket, kikapáltam a már kibújt gazt, majd jól megrotáltam a földet. Nem a teljes konyhakertet készítettem elő, hanem csak azt a részt, amelybe elsőnek vetni fogok. Többször átjárva szépen eldolgoztam a földet.

Idén a trágyázás elmaradt, majd ősszel próbálom megoldani, ha nem marad el. Viszont hamut szórtam a kertbe. Mivel nagyon nem volt tavaly se vakond, ezért a fertőtlenítést idén is elhagytam. Jövőre mindenképpen be kell szórnom talajfertőtlenítővel, főleg, ha trágyázok is.

Idén nem, de jövőre szeretnék kipróbálni valamit. Olvastam több helyen, hogy a rotálás jó, de nem tökéletes kiskertekben, viszont nálam a sok gyümölcsbokor miatt, nincs lehetőség mélyszántásra. De azt is olvastam, hogy a gyökeres növényeknek, főleg a sárgarépának, zöldségnek jó, ha jó mélyen meg van forgatva a talaj, mert így jobban megnő a gyökér, nem ágaz szét, szép lesz. Na ezt szeretném majd kipróbálni, ezért eldöntöttem, hogy jövőre, mielőtt elvetem a sárgarépa magot, felásom ásóval a földet neki.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása