hagyma.jpgMinden évben úgy indulok meg az évnek, hogy majd ez azaz év lesz az áttörés a hagyma termesztésben. És sajnos, minden évben csalódást keltő eredménnyel zárok. Idén se jutottam jobb sorsra. Bár idén nem dugattam hagymát, hanem a tavalyi évben a földben maradt hagymából próbáltam meg valamit összehozni, de nem nagy eredménnyel

Amit fel tudtam mutatni, az egy kevés zöld hagyma. Meg talán a tavaly elduggatott fokhagymák lehetnek. Két fajta fokhagyma került a földbe. Egyik már tavaly is már több körös fokhagyma volt. Egy régebbi duggatott fokhagyma leszármazottjai, amelyek már második éve volt a földben. Nem pontosan tudom, hogy honnan és hogyan került hozzám, de mindig, ha kiszedtem, akkor elduggatom a következő évben. Szerintem itt az ideje, hogy kiselejtezzem őket, mert semmire nem megyek vele. Kicsi gerezdek lesznek, és hamar tönkre mennek.

A másik fokhagyma fajta egy tavaszi ültetésű, amit tavaly vettem, hogy hátha sikerül egyszer felnevelnem, mert eléggé elszálltak az árak a fokhagyma felett. Ha már nem is gazdagodok meg belőle, de azt a pár fej hagymát azért meg tudnám termeszteni. Nos, nem sikerült.

Mostanság nem esett annyi eső, mint szerettem volna, meg a locsolással is voltak elmaradásaim, ezért a fokhagyma kezdte azt a formáját mutatni, mint ami már nem fog tovább nőni. A szárai kezdtek száradni, valamint lefeküdtek a földre. Gondoltam, ha valamit akarok belőle látni, akkor most kellene kiszednem és valamilyen formában eltárolnom, hátha esetleg fel tudnám valamire használni.

Mivel vegyesen voltak a lila hagymák, fokhagymák, tescós fehér hagymák és egy másik fajta lilás-vöröshagyma duggatva, és a nem fokhagymák mind felmagzott, gondoltam ha már kiszedem a fokhagymát, akkor a többit is kiszedem. A két fokhagymát 1-1 vödörbe szedtem, a többit ömlesztve a talicskába. Nem sok használható hagyma lett. Viszont végre felszámoltam, vagyis majdnem felszámolta a hagyma földet. Azért nem számoltam fel, mert már ahogyan pár bejegyzéssel ezelőtt írtam, felfogom a hagyma magokat, amiket aztán következő évben megpróbálok kinevelni. Ezért meghagytam 2 lila hagymát, ha érjenek be a magok.

Ami a hagymáknál viszont már nem először jól fejlődött és úgy tűnik bármennyiszer elduggathatom az a tescós fehér hagyma. Igazából nem tudom milyen fajta, de 5-6 éve vettem a tescóban és azóta ott marad mindig pár fej, ami vagy bekerül a földbe, vagy átvészeli a telet és tavasszal kibújik. Mindig nagyobbacska fejeket produkál, mint akármelyik vörös hagyma. Egy kicsit csípősebb a vöröshagymáknál, de szép egészséges. Elvileg pár éve elraktam pár magot belőle, amikor felmagzott, meg kellene keresni, és jövőre elvetni őket. Vagy, ha nem találom, akkor majd jövőre egy fejet visszaültetek és hátha felmagzik.

Az biztos, hogy ha sikerül felrotálnom a hagymák helyét, akkor oda ismételten teszek még idén valamit. Viszont más helyre meg teszek még tavaly felszedett hagymákból, hátha zöld hagymának még jó lesz.

A tegnap felszedett fokhagymák közül a tavasziról lepucoltam a földet és megpróbáltam egy füzérbe kötni. Hát a fonás nem jött össze, de azért 3 csomóba összekötöttem a hagymákat.

20190630_fokhagyma_fuzerek.jpg

A spájzba betettem, de nagyon erős illata van. Ha elkészül a garázsba a kinti spájzom, akkor majd átviszem oda, mert igen erős, nem lehet mellette megmaradni.

Azt terveztem el a fokhagymákkal kapcsolatosan, minden nap, maikor lehet, akkor megeszek egy gerezd fokhagymát. Mint írtam nemrég, igen egészséges, és sok mindenre jó orvosság lenne. Ha már úgy se tudjuk felhasználni nagyon, valamint nem fejesedtek fel szépen, meg fene tudja meddig nem fog összefonnyadni. Szóval próbáljunk valami hasznot szerezni belőle.

Azért, ha esetleg beválik a fokhagyma, mint gyógyszer, akkor az idén felszedett gerezdekből jövőre tavasszal majd fogok duggatni. De ősszel mindenképpen szeretnék a földbe tenni egy jó sort őszi fokhagymából.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása