Minden évben próbálkozok több-kevesebb sikerrel palántákat előállítani, felnevelni, hogy mikor megérkezik a várva várt tavaszi meleg, akkor ne akkor keljen a magokból palántát előállítani. Már több mindennel próbálkoztam, de általában minden évben a lakásban is elszórók pár magot. Most nem csak egy egyszerű magot a földbe akcióban gondolkodom, gondolkodtam, hanem egy eddig nem próbált módszerben. Magam állítottam elő egy a magok részére kitalált föld keveréket. Már kicsi korom óta hallottam, és láttam, hogy a lefőzött kávézaccot nem dobták el, hanem a kertben tápanyagként bekeverték a kerti földbe, vagy csak egyszerűen a gyümölcsfa, gyümölcsbokor tövébe leszórták. Ez akkor élmény volt számomra, hogy azóta is ezzel a zaccal próbálkozok. Mivel hétvégén, mikor otthon vagyok főzök kávét, és a lefőzött zaccot elrakom, összegyűjtöm. Ez volt a kiinduló a keverék előállításában. Azt már tapasztaltam, hogy a kis bogarak nagyon szeretnek a zaccban éldegélni, ezért mindenképpen szépen szét kell keverni, fel kell hígítani a tömény zaccot. Erre találtam ki, hogy a boltban is megvásárolható virágföld tökéletesen megfelel. Ha már kevergetek, akkor gondoltam teszek bele pár vakond túrást, mert erre is sokan esküsznek. Végül hogy kicsit szellősebb legyen, ezért tőzeges föld helyett egy kis fűrészport kevertem bele még a csodakeverékbe. Ezt jól összedolgoztam, majd hagytam pár napig zacskóban, hogy jól összeérjen, és ne száradjon ki. Persze időnként megkevertem, megmozgattam.

Szóval ez a keverék most idén az a közeg, amelytől a csodát várom. Már volt földem, már csak azt kellett kitalálni, hogy mibe teszem majd. Erre is már volt több ötletem, és eddig mindegyik kecsegtetett eredménnyel, de igazából mindnek volt kis hibája. Mikor egy virágládába tettem a magokat, akkor nehéz volt kiszedni a sűrűn ültetett palánták közül. Ha magonként ültettem tejfölös edénybe, akkor nagyon kellett vigyázni, nehogy kiszáradjon a talaj, valamint elég macerás volt a sok edény mozgatása, nem beszélve, hogy sok helyet foglalt. Ami még kitalálandó volt számomra, az az, hogy ha kiveszem a palántát a nevelési közegéből, akkor maradjon egy kis föld a gyökere körül, mert akkor gyorsabban magához tér az átültetés után, valamint a hajszálvékony gyökerek nem fognak megsérülni.  Ekkor gondoltam arra, hogy akik nagyban állítanak elő palántát, azoknak van palántázó ládájuk, amelyek fel vannak osztva kis kockákra, amelybe ültetve a magot, könnyen ki tudták a tápkockával együtt venni a palántát.

Palántázó tálca.jpgNos, a cél, hogy ehhez hasonlót tudjak összeeszkábálni, lehetőleg nulla forint költséggel. Eszembe jutott, hogy anno elraktam pár ételhordó cég tányérját a tetejével, amely bár nem ekkora, de azért nagyobb a tejfölös flakonnál. Viszont azt fel kell osztani több egyforma részre, hogy ki tudjak én is alakítani tápkocka szerű közeget. Ezt a tálak tetejével megoldottam. Feldaraboltam akkor részekre, hogy hosszába 4, széltébe 3 rész kijöjjön, tehát kaptam 12 fakkot egy edénybe, ami már elég kell legyen. Ezeket szépen feltöltöttem a keverék virágföldemmel, belocsoltam egy kicsit, majd szépen hagytam pár napig melegedni, kicsit tikkadni.

20140208_104624.jpgMost már van edény földdel, már csak az kell, hogy mit ültessek beléjük. Átnéztem a pár éves magjaimat, mert mindig maradt meg mag valamilyen okból. Vagy nem volt időm elvetni, vagy hely nem volt, vagy volt, hogy egyszerűen elfelejtettem, hogy van még magom. Ezeket szépen összeszedtem és bevittem. Összeegyeztettem azzal a listával, amelyet már a kert megtervezésekor összeírtam, hogy milyen növényeket szeretnék termeszteni idén. Amikből találtam magot, azt már le is húztam a listáról, mint beszerzendő mag. Ha esetleg a mag megromlott, lejárt az elvetésének a határideje, akkor majd később pótlom őket. Szerencsére még nem vagyok elkésve semmivel. Ha esetleg 1-2 hét múlva nem kell valamely mag, akkor még másodvetéssel be tudom hozni a lemaradást.

20140208_105719.jpgMinden edény oldalát felcímkéztem. Lehetőleg legtöbb adatot felírtam, hogy ha kell akkor esetleg a kelési tapasztalatok után másképpen, máshonnan szerzem be a magokat. A magokat a kialakított fakkok tetejére tettem. Minden fakkba 2-3 magot tettem. Majd kicsit lenyomkodtam a keverékbe, és egy kis virágfölddel letakartam. Ezek után vízpermetezővel bespricceltem a föld tetejét.

20140208_111826.jpgMost már csak várni kell az eredményt, valamint az üresen maradt dobozokba is kell majd magokat vetni, sőt, még újabb dobozokat is kéne készíteni, ha beválik.

Egyelőre karfiolt, paprikát, paradicsomot vetettem, de már előkészítettem a fűszernövények tasakjait, hogy azokat is föld alá teszem. Már csak időre kell.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása