Hát hétvégém pontot tettem a földben élő darazsak ügyében. Sikerült egyik éjjel kifüstölnöm őket.

Péntek éjjel elég jól lehűlt a levegő, és mivel apósom a figyelmeztetésünk ellenére odament a darázsfészek bejárata köré fűkaszálni, nem is csodálkozok, hogy 6-7 szúrást kapott. Sőt, szerintem olcsón megúszta, mert akár rosszabbul is járhatott volna. Mivel elég problémás már a helyzet, ezért a füstölés, pontosabban égetés mellett döntöttem. Megtöltöttem a benzin kannát, és gyufával, valamint egy kis papírral kimentem a kertbe "vadászni".

Mivel elég sötét volt, ezért vittem magammal egy elemlámpát, hogy lássak is valamit. Óvatosan megközelítettem a bejáratot, majd, mikor láttam, hogy nincs mozgás, a kanna bezin felét beletöltöttem a lyukba. Semmi jele, hogy hamar megtelt volna. Aztán nagy nehezen (elég nagy szél volt) meggyújtottam a papírt, majd rádobtam a lyukra. Egyből lángra kapott mind a lyuk, mind a környéke. Szépen égett vagy 10 percet. Aztán, mikor meggyőződtem, hogy elaludt a tűz az odúban is, akkor bementem.

Másnap reggel mikor a bejárat közelébe mentem, láttam, hogy semmi mozgás, pedig kellemes mézgyűjtő idő volt. Megdöngettem a lyuk környékén a földet, de semmi. Talán nyertem a háborút? Megkerestem az ásót, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy mivel is álltam szemben. Pár ásónyit kifordítottam a földből és hát rosszabb képek fogadtak, mint elsőre gondoltam. De erről inkább a képek beszéljenek.

A kifordított föld alatt egy 20 cm átmérőjű kas volt temérdek darázzsal, és rengeteg bábbal. Jól sejtettem, hogy nem kis fészek fog várni a földben. Több szintű fészek volt. Ha nem a földben lett volna a kas, akkor biztosan szép lett volna.

Már több bejegyzésem volt a darazsakkal kapcsolatban. Ennek több oka van, de leginkább azért mert nagyon elterjedtek felénk. Már többször megszúrtak a darazsak, aminek köszönhetően több alkalommal is feldagadt az adott testrészem. Most a hétvégén megint sikerült egyet felidegesítenem, aminek köszönhetően nemtetszését tette azzal, hogy jól megcsípte a lábujjam közét.

Mivel félek a feldagadástól, ezért egyből rohantam a petrezselyemhez. Majd már messziről kiabáltam a lakásba, hogy készítsék a kálciumot. Nagy megrökönyödésemre, vagy a gyors beavatkozásnak köszönhetően nem történt meg a duzzadás. Viszont ez az eset tovább erősítette a megindulásomat, hogy van még mit írni, olvasni erről a jószágról.

Mivel kezdenek a gyümölcsök teremni, valamint az idei darazsak is egyre gyorsabban kelnek, ezért a tavaly nyáron bevált flakonos csapdák kikerültek a leginkább "fertőzött" területekre ki is lettek helyezve. Pár napos tevékenység után szépen telnek is legyekkel és darazsakkal. Sőt, a molyok is előkerültek, amelyek csak éjszaka mozognak, és nappal nem lehet őket észre venni.

A hagyományos fészkes darazsakon kívül több fajta él nálunk. Vannak földi darazsak is, amelyek leginkább akkor támadtak, amikor a locsoló vizet vittük a kertbe földbe ásva. Viszont most idén egy új támadó jelent meg a kertben. A földbe "vakond túrásba" költözött darazsak. Nem is vettük észre ez addig, amíg szerencsétlen kutyánk át nem sétált a bejáró felett, amire a darázs katonák meg is rohamozták, és ahol érték csípték. Szerencsére ezt láttuk. Bár nem tudtuk, hogy honnan jöttek a támadók. Befelé menet viszont mi is áthaladtunk a védett területen, aminek köszönhetőnek a feleségemet megrohamozta a fúlánkos harcosok egyike. Két csípés hívta fel a figyelmünket a veszélyre. Ekkor bukott le a földbe létesített telep bejárata.

Mivel több időpontban és hőmérsékletben kimentem, hogy esetlegesen locsolóval és egyéb eszközzel felszámoljam a veszélyforrást. Esélyem se volt az eszközeimet bevetni, mert állandó mozgás jelezte, hogy nem ültek el a darazsak. És mivel én érzékeny vagyok a csípésre, ezért nem mertem támadni félve az ellentámadástól. Mivel már kellene a lyuk környékén is vágni a füvet, ezért kell valamit találni, amivel győzelemre vezethetném a darázstalanítók csapatát. Ezért hát kerestem a neten valami receptet.

Első találatom egy erre a témára készített oldalt dobott fel a gép. A http://darazsirtas.blog.hu oldalon ezeket olvastam a földi veszedelemre:

"Gyakori jelenség, hogy a darazsak földben alakítják ki búvóhelyeiket. Általában a puha, porhanyós szerkezetű talajok alkalmasak darázsfészek kialakítására, így sok esetben játszótéri homokban találhatunk rájuk. Amennyiben jól behatárolható, kisméretű földlyukban tapasztaljuk a darázs okozta problémát, úgy éjszaka néhány liter forró víz beöntésével megszüntethető darázsfészek. Nagyobb kiterjedésű, több járattal is rendelkező darázs-lyuk esetén célszerű a darázsirtás kivitelezésében jártas darázsirtó szakember segítségét hívni. A profi darázsirtók taglózó hatású darázsirtószer célzott bejuttatásával azonnal kiirtják a darázs kolóniát, felszámolják a darázsfészket. A földben élő növények károsításától nem kell tartani, az alkalmazott darázsirtó szerek ugyanis idegméregként kizárólag a rovarok szervezetére hatnak, a növényekre nem fejtenek ki hatást, továbbá rövid idő alatt nyom nélkül elbomlanak. Sikeres darázsirtás után a fészek ásás útján kibontható, szakmailag azonban nem indokolt.
Tartós hatású darázsirtószer kiásás nélkül is hatékony, végleges darázsmentességet ad."

Ugyanezen az oldalon találtam a következőt is:

"A német darázs gyakran épít fészket elhagyott egér vagy patkánylyukban, esetleg lótetű (vakondtücsök) járatban. Előfordul hogy fészeknek több ki és bejárata van, ezért a járat eltömésével hiába próbálkozunk. A forróvizes és vegyszeres beöntés ritkán vezet eredményre: a darázsfészek óriási (50-80cm átmérő nem ritka!) lehet, illetve 1-2 mélységben is lehet. A darazsak fészket bolygató embert tömegesen támadhatják a lakóhelyüket védelmező dolgozók. A teljes védőruhában történő kiásás és fészek megsemmisítés működik ugyan, azonban ez barbár módszer. Mivel sokszor ápolt pázsit vagy kiskert a darázsfészek helye, óriási gödröt kellene ásni a 2m mélyen fekvő fészek kiásásához. Ettől egyszerűbben is célt érhetünk. A darázsirtó szakemberek nyomásporozással rovarirtó port fújatnak a fészek belseje felé. A darazsak azonnal elpusztulnak, a nagy nyomáson belőtt darázsirtó por a fészek belsejéig is elér.  A darázsirtás ezen módja nem károsítja a növényeket, szagtalan, veszélytelen, tartós.
Ásás és bontás nélkül történik a darazsak irtása!"

Hát ez az oldal leginkább a megrendelhető szolgáltatásról szól, ezért még kerestem további lehetőségeket. A következő találat, leginkább hasonló helyzetben lévők a http://www.nlcafe.hu oldalon egy forum jött fel, ahol vannak jó ötletek és megoldások:

"Két évvel ezlőtt nekünk is volt eresz és a tetődeszka közé befészkelő darázs csapatunk. A kiírtásához nem kellett szakember. A gazdaboltba (vegyi üzletbe) lehet kapni: Biotoll darázsírtó porozószert. ( itt 800 Ft volt) Amikor a darazsak szürkületkor bevonulnak a fészkükbe, oda kell a portból  befújni nekik. Mi megcsináltuk, reggelre egy darab nem volt!"

Egy másik:

"Nekünk dongó fészek volt a padláson. A férjem szépen felszedte a fa padlót aztán neki esett a disznóperzselővel. Persze a vödör vizet oda készítette előre. Aztán volt lódarázs fészek a falban (vályog) amikor permetezővel befújtuk csak rontott a helyzeten, mert bevadúltak. Végül akkor is a gázperzselő győzött, mert a szárnyukat rögtön megperzseli és nem tudnak repülni így már csípni sem. Sosem hívtunk szakembert, mert egy kertes házban megszokja az ember, hogy maga csinálja."

Hát ezek azért vad dolgok, de lehet, hogy inkább megyek a mezőgazdasági boltba, és kérek valami port. ezekre a dögökre. Addig is a lejárat mellett lévő fára kihelyezek egy csapdát a darazsaknak.

A tormát már kis gyerek koromban ismertem, de nem tudtam, hogy az a nagy zöld leveles valami, amit kikapálás után újra kihajt a kerítés tövében, az ugyan mi lehet és mire használható. Következő alkalommal a dédinél láttam a kert szélében. Ekkor megint csak "gyomként" gondoltam rá, amit kerülgetni kell fűnyírás közben. Viszont apósom, mintha kincs lenne a fűkaszával kerülgette ki, majd örömmel közölte, hogy végre van lehetősége és át fog telepíteni pár tormagyökeret, mert szüksége van rá.

Furcsán álltam az eset előtt, mert fogalmam se volt, hogy miért jó a torma gyökér. Ezért az egyik gyökeret a föld felszíne alatt elvágtam és tanulmányoztam. A szagolgatás után döbbentem rá, hogy ez a tormagyökér az a torma lehet, amelyet a kis üvegekben tormaként. Annyira nem vagyok oda érte, de mikor nagy ritkán kövesztet szalonnát eszek, akkor a torma nem hiányozhat róla.

Idősektől hallottam, hogy ezekből a gyökerekből szoktak házilag is készíteni tormát, amely sokkal jobb, mint a bolti. Le kell reszelni, és különböző fűszerezéssel tárolni. Ez a dolog nem mozgatott. Szeretni szeretem, de azért annyira nem, hogy ennyit küzdjek azért a pár grammért.

Aztán két-három éve ismét összefutottam egy másik oknál fogva a tormával. A gyerekeim szeretik a kis uborkás savanyút. Gondoltam majd készítünk mi is. Természetesen a receptben, amit a déditől kaptunk, azzal kezdődik, hogy kell pár darabka tormagyökér. Azóta többször is készítettünk vödrös savanyút, amely megosztottan lett sikeres, de saját, és minden a kertemből került a vödörbe. Ekkor döntöttem el, hogy a tormának a kertemben a helye. És most jött el az idő, hogy utána nézzek, hogyan is kell szaporítani ezt a növényt.

Az első találatom az interneten a http://www.kertvarazsmagazin.hu oldalt hozta be, ahol egy kiinduló ismeretnek való volt található:

"A torma termesztése és szaporítása kiskertben
A tormáról (Armoracia rusticana) gyakran csak a húsvét jut az eszünkbe, amikor a sonka mellé a csípős reszelt tormát szolgáljuk fel. Pedig a torma nem csak egy unalmas csípős fűszernövény, de gyógyhatása is kiváló. A torma hazánkban, mint vadnövény is gyakran megtalálható utak mentén, hatalmas levelekből álló bokor formájában, amelyek tavasszal fehér virágot hoznak.

Ez az igen ellenálló kevés gondozást igénylő gyógy-és fűszernövény, magas C-vitamin tartalma, és glükózid tartalma miatt is igen értékes. Csípősségét a benne található mustárolajnak köszönheti, de a gyökérben található: B1,-B2,-és B6 vitamin is, valamint kálium, kálcium, magnézium, vas és foszfor is.

A torma  frissen reszelt gyökere kis mennyiségben segít a gyomor és bélbántalmakon. A tormát felhasználhatjuk frissen, reszelve, vagy tormaszószként elkészítve is.

A torma igencsak helyigényes növény, így a kert olyan részébe ültessük, ahol nem veszi el a területet más zöldség vagy fűszernövénytől. Mivel egy viszonylag igénytelen növényről van szó, akár árnyékos helyen is képes megélni, de kedveli a vályogos és nedves talajt. A tormát nem magról vetjük, hanem gyökérdugványról szaporítjuk. A gyökérdugványok kb. . 20-25 cm hosszúak és 1-2 cm vastagok legyenek. A gyökerek oldalrügyeit dörzsöljük le ültetés előtt, és csak a legfelsőt hagyjuk meg. Ezután az ágyásokba húzzunk egy 10 cm mély barázdát, és ezekbe fektessük bele a rizomákat úgy, hogy mindegyik azonos irányba nézzen.

A barázdákat érett komposzttal vagy ezzel kevert földdel töltsük fel. Két hét múlva már meg is jelennek a kis levelek, majd amikor a levele elérik a 8-10 cm magasságot, csípjük ki az oldalhajtásokat. Július elején érdemes kiszedni a rizomát a földből, majd az oldalgyökereket egy vizes ronggyal dörzsöljük le, majd ássuk vissza a gyökereket, így elérhetjük, hogy a gyökér mindenhol egyforma vastagságú lesz.

A betakarítás ideje október végétől indul, de ha az időjárás engedi, egészen március elejéig szedhetjük a tormát a kertünkből.

Érdemes gondosan kiszedni az összes gyökeret a kertből, mert a bent maradt gyökérdarabok jövőre újra kihajtanak,így hamar gaz lesz a finom és egészséges tormából. A reszelt tormát felhasználhatjuk húsokhoz, szószokhoz, vagy mártásokhoz. Mivel télálló növényről van szó, pincében is tárolhatjuk a felszedett tormát."

Azért mivel az első találatnál nem szoktam megállni, ezért a következő oldalt is megnéztem. Ez a http://terebess.hu oldal volt, ahol egy kicsit részletesebben írnak a tormáról. Sőt, nem csak egy bejegyzés van, hanem több. Én csak az elsőt emeltem be ide, amelyik talán a legteljesebb:

"Torma
Armoracia lapathifolia Usteri - Brassicaceae

Vastag, föld alatti hajtása kiváló fűszer, vizelethajtó gyógyszer

Őshazájáról megoszlanak a vélemények. Egyesek a Földközi-tenger medencéjét (Európa délkeleti részét, ill. Ázsia nyugati partvidékét) jelölik meg, mások szerint a Volga és a Don vidékéről terjedt el. Sokáig nem volt egységes a rendszertani besorolása sem, mert hol a vízitormával (Nasturtium), hol az ugyancsak keresztesvirágú kanáltormával (Cochlearia) keverték össze. Elterjesztésében nekünk, magyaroknak volt nagy szerepünk, rajtunk keresztül ismerték meg Európában a 14-15. században.

Lágyszárú, évelő növény, megvastagodott föld alatti hajtása alkalmas fogyasztásra. A megvastagodott rizóma orsógyökérben folytatódik. A rizómából kiinduló gyökerek 80-100 cm mélységig is lehatolnak a talajba. Az alsó harmadából kiinduló vastagabb gyökereket dugványnakfeldarabolva használják továbbszaporításra.

A tápanyagok raktározására szolgáló megvastagodott gyökértörzsből az első évben csak tőlevelek fejlődnek. A hosszúkás-lándzsás tőlevelek hossza elérheti a 60-80 cm-t is, csipkés szélűek és hegyesek.

Egyes termesztett fajták levelei rövidebbek (10-30 cm-esek), keskeny-hosszúkásak. Az 1-1,5 m magasra megnövő szára a csúcsi részén erősen elágazik. Az ép levél-lemezű tőlevelekkel szemben a rövid nyelű alsó szárlevelek karéjosak vagy fésűsen, szárnyasán szeldeltek. A legfelső szárlevelek keskeny-lándzsásak és majdnem ülnek a száron.

A virágszár kialakulása a második évtől várható, de általában csak akkor fejlődik ki, ha több évig marad egy helyen a növény. Összetett sátor virágzata sok. egyszerű virágból áll. A négy zöld csészelevéltől a négy szabadon álló sziromlevél fehér színe élénken elüt. Hat porzójából négynek hosszabb a porzószála. Felső állású, hosszúkás alakú termője két termőlevélből alakul. Hosszúkás vagy gömbös becőke termése 1-5 mm hosszú, rekeszeiben a 4 vagy ennél több mag két sorban foglal helyet. Az 1,5-2,0 mm átmérőjű gömbölyű magok felülete sima. Idegen és önbepor-zás egyformán előfordul, ennek ellenére a termesztett fájták rekeszei általában magtalanok. Szaporítása ezért ivartalanul, gyökérdugványozással lehetséges.

Környezeti igénye

Alacsony hőigényű, gyökerei erősen fagyállóak, levelei is csak mínusz 4-5 °C-on fagynak el. A száraz, kemény fagyokat takarás nélkül is elviseli. Nagy melegben is szépen díszlik, ha párás a levegő. Fejlődése hazánknál hűvösebb éghajlaton is megfelelő. Gyenge fényben, félárnyékos helyen, pl. fák alatt is fejlődik, de az ízanyagok kialakulásához sok napfényre van szüksége. Jó minőségű tormát csak nyílt, napsütötte fekvésű helyről várhatunk. Erősen vízigényes. Vadon is csak ártereken, mocsaras helyeken fordul elő. Sem a száraz talaj, sem a pangóvizes terület nem jó számára. Jó vízellátású, állandóan nyirkos hely az ideális termőhelye.

A környezeti tényezők közül a talajjal szembeni igénye a legjelentősebb. Tápanyagban gazdag, mélyebb fekvésű, párás levegőjű területet kíván. Humuszban gazdag, laza öntéstalajokon ad kiváló minőséget. Az erősen kötött talajokon az állandó nyirkosság ellenére is gyorsan megfásodik, értéktelenné válik, túlságosan, szinte elviselhetetlenül csípős ízű lesz. A vastag és hosszú gyökértörzs és a gyökerek kialakításához sok tápanyagra van szüksége, gyors növekedéséhez tehát nagy mennyiségű vizet kell elpárologtatnia.

Évelő, ezért nagyon fontos a talaj kezdeti tápanyag-feltöltése. Telepítése előtt célszerű 10 m2-re 40-50 kg érett istállótrágyát kiszórni, műtrágyákkal együtt. 1 kg torma 0,7-0,8 dkg nitrogént, 0,3-0,4 dkg foszfort és 1,3-1,4 dkg káliumot von ki a talajból. Ennek megfelelően átlagos terméssel számolva, közepes tápanyagszintű talajra 10 m2-enként 50 dkg pétisó, 30-35 dkg szuperfoszfát, 60-70 dkg kálisó kiszórása ajánlott. Más mennyiségek kijuttatásakor is tartsuk be N:P:K = 2:1:4 arányt.

Termesztése

Telepítésénél vegyük figyelembe, hogy évelő, még akkor is, ha csak egy évig akarjuk termeszteni. A visszamaradó gyökerek még több éven át kihajtanak és zavarják a következő kultúrákat. Célszerű tehát vetésforgón kívül helyezni a termőterületét. Ősszel, amilyen mélyen csak tudjuk (40-50 cm), forgassuk meg a talajt, hogy szerkezete laza legyen és a tápanyagokat is mélyre juttathassuk. A talajmunkát az őszi telepítés előtt 6-7 héttel végezzük el, hogy a talaj kellően ülepedjen.

A talpgyökerekből készített gyökérdugvánnyal szaporítjuk. A vékony, étkezésre már nem használt gyökereket késsel 25-30 cm-es darabokra vágjuk fel. A vágást a gyökerek felső részén kör, az alsó részén ferdén ellipszis alakú metszlappal készítsük, mert így nem kerülhet sor fordított ültetésre. A dugványokról dörzsöljük le a hajszálgyökereket. Az így előkészített szaporítóanyagot pincében, nedves homokban vermeljük el.

Termeszthető monokultúrában is, ilyenkor nagyon fontos, hogy az ültetvény felszedését legalább 60-70 cm-es talajforgatás kövesse. A felszínre került gyökereket gyűjtsük össze, ezekből dugványokat is készíthetünk. Egyes helyeken az őszi szedést nem követi mélyszántás, mert a gyökereket a talajban teleltetik át és csak tavasszal szedik össze, majd áprilisban ezekkel végzik a telepítést. 10 m2-ről 5-6 kg gyökérmennyiségre számíthatunk.

A torma termesztésénél a szokásos művelési mélység alá kell mennünk azért, hogy a gyökerek mélyre hatoljanak és hosszú egyenes termést kapjunk. A talaj minősége befolyásolja az ízt és a piacosságot. Sovány homokon nemcsak ízetlen és fás, hanem kevés termésünk lesz, míg erősen kötött talajon elágazó gyökereket kapunk, amelyek jóval csípősebbek a megszokottnál.

Többféleképpen telepíthető. A bakhátas, barázdás és sík telepítési mód közül hazánkban csak a bakhátas terjedt el. A sorokat egymástól 80-100 cm-re jelöljük ki, ha a dugványok hossza 20-30 cm; 70-80 cm a sortávolsága a 6-7 cm-es dugványoknak. A tőtávolság 20-30 cm.

Telepítés előtt 30-40 cm magas bakhátat képezünk és ebbe függőlegesen vagy ferdén, ültetőfával rakjuk a dugványokat, úgy, hogy 3-5 cm-re kerüljenek a föld felszíne alá. E módszer nagy előnye, hogy a gyökerek nem hatolnak mélyen a talajba és könnyű a kiszedésük. Ültetésre az ősz a legkedvezőbb, ilyenkor sokkal jobb eredésre és gyorsabb növekedésre számíthatunk. Tavasszal a dugványokat a lehető legkorábban (február végén, március elején) rakjuk ki.

Ápolási munkái közül a sorközök és a bakhátak gyomtalanítása a legfontosabb. A 3-4-szeri kapálás során mindig töltsük vissza a földet a bakhátakra. Száraz időszakban a barázdába vezetett vízzel növelhetjük a hozamot, és csökkenthetjük a torma csípős ízét. 8-10 lombleveles korban végezzük a hajtásválogatást, tövenként csak egy hajtást hagyjunk meg. Nyár közepén távolítsuk el a rizómán megjelenő oldalgyökereket. Ehhez a művelethez ki kell bontani a bakhátat, majd a rizómát durva szövettel dörzsöljük meg, lesodorva a fejlődő gyökereket, utána ismét visszatakarjuk a töveket. Ne maradjon sokáig kibontva a növény, mert a nyári nagy melegben könnyen kiszáradhat. Ilyenkor jó hatású az öntözés. A gyökerek ledörzsölését 1-1,5 hónap múlva megismételhetjük.

Őszi szedését a legkésőbbre hagyhatjuk, sőt fagymentes napokon télen is szedhetjük. A kapával lebontott bakhátakból az egész növényt, a talpgyökerekkel együtt szedjük ki. Ügyeljünk arra, hogy gyökérdarabok ne maradjanak a helyén, mert azok a következő évben ismét kihajtanak. A szedési munkát megkönnyíti, ha előtte a leveleket sarlóval tőből eltávolítjuk. A felszedett növény rizómáját felhasználjuk, míg a talpgyökerekből elkészítjük a jövő évi dugványt. A felszedett, megtisztított, egészséges torma pincében, műanyag zsákban, amely a kiszáradás ellen védi, sokáig eltartható.

Betegségek (fehér rozsda, lisztharmat, levélfoltosodás stb.) és kártevők (tormalevélbogár, tormalevélbolha, káposztapoloska stb.) felléptével és nagyarányú elszaporodásával akkor kell számolni, ha több éven keresztül ugyanazon a helyen termesztjük. Monokultúrában a fehérsömör, a cerkospóra és a botrítisz okozza a legtöbb gondot. Az utóbbi években több helyen fordul elő az ún. „gombás torma", amely a koronarész felső, száraz korhadásaként jelenik meg, s akár az állomány felét is megfertőzheti. Továbbterjedését a talajon kívül a látensen fertőzött (még nem látható tünetek) tormarészek is előidézhetik.

Külföldön több fajtája ismert (édes, közepesen, erősen csípős, évelő stb.). Az utóbbi években hazai nemesítése is elindult, amelynek egyik legfontosabb szempontja a tenyészidő. A gyors növekedésű, viszonylag nagy lombot fejlesztő típusok (a nagy lomb előnyös a szép gyökérképzéshez) kerültek előtérbe, amelyek tenyészideje kb. 6 hónap. Hazánkban közel 1000 ha-on termesztik, elsősorban Debrecen környékén, barna homoktalajon. Európa más országaiban kotus, laza talajokon vannak az ültetvények.

Felhasználása

Gyökértörzse kiváló fűszer, felhasználása egyes ételekre korlátozódik. Az ókori népek még nem ismerték a tormát, bár az elnevezést használták, de az a vadretket jelölte. Csupán a 15-16. század táján jelenik meg a leírásokban a mai torma mint az Alpok és a Kárpátok környéki népek ízesítő fűszere. Ételek fűszerezésére a középkorban a lengyelek és a magyarok kezdték használni. Jelenleg is nálunk terem a legjobb minőségű és zamatú torma. Magyarországon kívül még Németországban foglalkoznak csípős és csípmentes változatának nagybani termesztésével. Francia- és Olaszországban többféle csípősségi fokozatban is megtalálható a boltokban.

Csípős ízét a glükozinolátoknak köszönheti, melyek elbomlanak a mirozin enzim hatására. Az enzim és a glükozidok egymástól elszigetelve vannak a sejtekben, sérülés hatására egy pillanat alatt létrejövő reakció során elbomlanak a glükozidok és az aglükonok, pl. könnyezést is kiválthatnak.

Fűszerként emésztést serkentő hatású, mert fokozza a nyál- és gyomorsav-elválasztást, élénkíti a bélmozgást (ezt feltűnően nagy kéntartalma is okozhatja). A gyógyászatban emésztést serkentő hatásán kívül felhasználják mint vizelethajtót és bőrizgatót, mert az aglükonoknak jelentős a baktériumölő hatása. Hazánkban húsételek mellé fűszerként általánosan elterjedt, helyenként káposzta és uborka savanyításához is felhasználják.

A vastagabb gyökerekből olajat sajtolnak, amely kiváló röntgen-kontrasztadalék. Az utóbbi időben egyre több szakirodalmi cikk jelent meg a torma gyógyászati értékéről. Az eddig ismert és javasolt hatásokat kiegészítik a vírusos eredetű légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésével. Külsőleg pakolásokban és bedörzsölőkben alkalmazzák a reumatikus és egyéb izomfájdalmak ellen, de már egyes hajregeneráló készítményekben is megjelent.

RECEPTEK

• Gyors tormamártás

2 dl tejföl, 1 doboz ecetes torma, 4 alma, só, porcukor.

A tejfölt összekeverjük az ecetes tormával. Belereszeljük az almát, és sóval, porcukorral ízesítjük. Tálalásig jégbe hűtjük.

• Tormás sárgarépa

30 dkg sárgarépa, citrom, 1 szál torma, só, porcukor, 5 dkg mazsola.

Lereszeljük a sárgarépát és a tormát. Összekeverjük és a citrom levét rálocsoljuk. Közé keverjük a mazsolát és sóval, porcukorral ízesítjük.

• Almás torma

3-4 torma, 1/2 citrom, 3-4 alma.

Lereszeljük a tormát és az almát, leöntjük citromos-cukros-sós vízzel, hogy kenhető masszává váljék. Belereszeljük egy fél citrom héját. Húsokhoz köretnek tálaljuk."

Akkor majd ősszel kiszedem a tormát a szomszédból, és már tudom is, hogy hova telepítem. Azért kíváncsi vagyok, hogy a kiszedett tormának lesznek-e oldal gyökerei, amiket dugványnak használhatok majd.

A wikipédiás leírásban szó esett, hogy nem olyan triviális az almabor készítés, mert elő jöhetnek problémák. Ecetesedés és egyéb borbetegségek. Arra gondoltam, hogyha már meg lettek említve, akkor kicsit ennek is utána járok.

Az első találat egy fórumra vezetett, ahol az egyik hozzászóló a következőket írta:

"Azt ajánlom, ha nincs mustfokolód, ne állj neki. Egyrészt alacsony az alma cukorfoka, így könnyen ecetesedik, másrészt ha sok almapektin kerül a mustba, piros-technokol illatú lesz (etil-acetát, metanol). A mustfokoló nem drága. Még kell hozzá citromsav is, különben ribancbor lesz (édes és gyenge marad). próbáld meg átszűrni tiszta zsákon a levet, ha neki akarsz vágni."

Szóval az ecetesedésért az alacsony cukorfok a felelős. A wikipédián is a 11% feletti szintet céloz meg. A http://ujszo.com oldalon nagyon szépen összefoglalták a borbetegségeke, borhibákatt. Ezek a betegségek nem csak az almaborokra, hanem az összes bor félére vonatkoznak:

"A leggyakoribb borbetegségek és azok kezelése

A bor normális fejlődéséhez hozzátartoznak az íznek és illatnak változásai, továbbá a zavarosodások és kicsapódások. Ezek azonban nem hagynak káros nyomot a bor érzékelhető tulajdonságain. A bor természetes fejlődése során ezeknek az elváltozásoknak a hátrányos következményei eltűnnek.

Előfordulhatnak azonban olyan elváltozások is a borban, amelyek kellemetlen érzékszervi következményei tartósak. Ezeket nevezzük a bor rendellenes elváltozásainak, amelyek minden esetben csökkentik a bor értékét. A hátrányos elváltozások megszüntetése elengedhetetlen, mert a legtöbb hátrányos elváltozás olyan kellemetlen érzékszervi tulajdonságokkal jár együtt, amelyek a bort fogyasztásra alkalmatlanná teszik. A rendellenes elváltozások kezelése két részből áll: a romlási folyamat megállításából és a már képződött, érzékszervileg kellemetlen anyagok eltávolításából. Csak ritkán lehet a hibás és a beteg bort úgy megjavítani, hogy a bor eredeti összetétele és harmóniája teljes mértékben helyreálljon.

Borhibák

A bor rendellenes elváltozásait két csoportra oszthatjuk. Az elsőbe azokat az elváltozásokat soroljuk, amelyek kémiai, fizikai-kémiai úton jönnek létre. Ezeket borhibáknak nevezzük. A borhibák rendszerint technológiai hiba, gondatlanság (a szigorú higiéniás követelmények be nem tartása) következtében léphetnek fel. Nem fertőző jellegűek, kezelés nélkül a bor íz-, illat- és színvilágában megmaradnak, a bor élvezeti értékét rontják. Az ismertebb borhibák közé tartozik a dohosság, feketetörés, fehértörés, kocsányíz, seprőíz, faíz, darabíz és az idegeníz.

A bor különösen érzékeny a különféle szagokra, abszorpciós kapacitása nagy, így könnyen magába szívja a pincében tárolt vegyszerek, valamint a nem kellően kitisztított, kezelt hordók dohos penész kellemetlen szagát is. Az enyhébb szaghibákat alapos, nyílt fejtéssel, majd kénezéssel jól orvosolhatjuk. A súlyosabb szaghibák (pl. vegyszerszag és -íz) kezelése – előzetes próba után – aktívszenes kezeléssel történik. A túl sok aktív szén a bor saját szín- és ízanyagait jelentősen csökkenti, ezért csak súlyos, nyílt fejtéssel nem múló szaghiba kiküszöbölésekor használjuk. A borospincében zöldséget, gyümölcsöt, átható szagú anyagokat (festékek, oldószerek stb.) ne tároljunk. A pincék levegőjének tisztaságáról megfelelő szellőztetéssel és rendszeres légtér-kénezéssel lehet gondoskodni. A pince légterét kéthetente 2g/m3 elemi kén elégetésével tudjuk fertőtleníteni.

A feketetörés savszegény borokban jelentkezhet, a bor kékesfekete színűvé, zavarossá válik, a borban lévő vas oxidációja során oldhatatlan csapadék képződik, ami kiválik. Kezelése történhet kékderítéssel (ez csak szigorúan meghatározott keretek között végezhető), illetve a savtartalom növelésével.

A fehértörés szintén a savszegény (lágy) borokban jelentkezhet, mikor a borban lévő vas oldhatatlan, piszkosfehér színű, púderszerű csapadék formájában kicsapódik. Kezelése: mint a feketetörés esetében.

A zavarosodás főleg az első fejtés után szokott előfordulni, de rendszerint néhány hét alatt letisztul. Ha 2–3 hét múlva sem kezd tisztulni a bor és nem utóerjedéstől vagy más betegségtől vagy hibától származik a zavarosodás, akkor ajánlatos szakértőhöz fordulni.

A seprőíz a gyengébb minőségű, főként savszegény borok esetében, magasabb hőmérsékletű pincékben fordulhat elő, amikor a kierjedt bor sokáig a seprőn marad (az első fejtést későn végzik el). Rendszerint a levegőztetés és a gyenge kénezés elégséges. Súlyosabb esetben aktívszenes kezelést kell végezni.

A dugóíz a palackozott borok hibája lehet, amit a palackozásnál használt rossz minőségű és kellőképpen elő nem készített dugóktól kapja a bor. A dugóízű palackozott borokat vissza kell üríteni a hordóba, s a hibát meg kell javítani.

A zöldíz általában a nem teljesen beérett szőlőből nyert borokra alkalmazott kifejezés. Hasonlít a savanyú, zöld gyümölcs, néha a fű ízéhez. Egyes esetekben a fehérboroknál nem kívánatos fanyarsággal párosul. A kellemetlen érzetek nélküli zöld íz jellemző a Sauvignonra, mint fajtatulajdonság.

A faíz az új, előkészítetlen faedénytől származó íz, amit a rendszeres borkezelés (fejtés, kénezés) folyamatosan tompít. Szükség esetén gyorsabb megoldás az aktívszenes kezelés, esetleg a borkészlet teljes áterjesztése.

A talajíz jellegzetes, egy-egy borvidékre jellemző íz, amit egyesek mint különlegeset szeretnek, mások meg kellemetlen mellékíznek tartanak. Vannak egyes vidékek, ahol a borhibát talajíznek tulajdonítják.

Borbetegségek

A bor rendellenes elváltozásainak másik csoportjába azok az elváltozások tartoznak, amelyeket különféle mikroorganizmusok (gombák, baktériumok) káros tevékenységei okoznak, fertőzéses jellegűek, a bor minőségének további romlását okozzák. A borbetegségek közé tartozik az ecetesedés, a tejsavas erjedés, a virágosodás, az egéríz, a nyúlósodás, a barnatörés, és bizonyos estekben a biológiai almasav-csökkenés. Az ecetesedés és a tejsavas erjedés főként a must erjesztésekor, magas erjedési hőmérséklet mellett lép fel.

A barnatörés az oxidáció legveszélyesebb formája. Általában a penészes, rothadt szőlőből származó borokat veszélyezteti a Botrytis által termelt lakkáz enzim oxidáló hatása révén. Mivel a barnatörés nem javítható, ezért feltétlenül a megelőzésére kell szorítkoznunk, amit már a gyorsan préselt must megálkázásával (100-150 mg/l-es kénessav ülepítéssel), valamint a nyílt fejtések kizárásával biztosíthatunk. Fahordós tárolásnál az oxidációs károsodás mérséklését és borbetegségek kialakulásának megelőzését is szolgálja a rendszeres töltögetés. A feltöltésre használt bor egészséges és lehetőleg hasonló fajtájú legyen. Tipikus lehet a rothadt szőlőből készült borok esetében. A szürkepenész gomba olyan enzimet termel, amely bizonyos vegyületeket lebont a borban és azok kicsapódnak. A bor színe levegőn a borostyán-sárgától csokoládébarnáig változik. A bor illata az aszalt gyümölcshöz hasonlít. Kénezés – színváltozás mértéktől függően 20–40 g borkén hl-ként – és legalább 40 mg/l szabad kénessav biztosításával utólag gyógyítható. Igen súlyos esetben csersav-zselatinos derítést végezzünk.

Meleg időben, magas erjedési hőmérsékleten, a levegővel történő tartós érintkezés következtében az újbor szaga szúróssá válik, a bor kellemetlenül savanyú ízűvé, esetessé válik. Az ecetbaktériumok a bor alkoholtartalmát ecetsavra és vízre bontják, azaz a bor minősége folyamatosan romlik. Kezdetben 10–15 g borkén/ 100 l bor hatásos, a hordók folyamatos és gondos feltöltögetésével. A folyamat azonban teljesen nem állítható meg. A megkésett kezelés hatástalan, az ilyen súlyosan károsodott bort ki kell főzni borpárlatnak. Az ecetes bor szaga szúrós, íze borecetre emlékeztető, kellemetlenül savanyú. Az ecetsav baktériumok csak a bor levegővel érintkező felületén élnek meg, itt alig látható vékony hártyát képeznek és a bor alkoholtartalmát ecetsavra és vízre bontják. Lassú feldolgozás esetén már szüretkor kezdődhet az ecetesedés. Fellépését elősegíti a meleg pince. Az ecetesedést könnyen megelőzhetjük a szőlő gyors feldolgozásával, a borok gondos töltögetésével.

A virágosodás alapvetően az alacsony alkoholtartalmú (11 Malligand fok alatti), savszegény borok betegsége. A bor felszínén vékony, fehér hártya képződik, amely később összefüggő vastag réteget képez, majd darabokra szakadva a borba süllyed, és így zavarossá teszi a bort. A gomba feléli a bor amúgy is alacsony alkoholtartalmát, és a savak egy részét is elbontja, így annak minősége erősen romlik. A virágos bort ezért mielőbb kezelni, azaz szűrni kell, majd az alaposan kimosott, közepesen kénezett hordóba (1 szelet kén/hl) visszafejtjük és állandóan feltöltve tartjuk. A túl lágy borok esetében a savtartalom utólagos növelése is megoldást jelenthet.

A tejsavas erjedés leginkább a must erjesztésekor lép fel, akkor, ha a must hőmérséklete 28 C fölé emelkedik, és az alkoholos erjedés károsodik. A tejsavas erjedéstől a beteg bor opálos, zavaros, pohárba kiöntve egy ideig füstszerűen kavarog. ĺze émelyítő, édeskésen savanykás, szaga szúrós. ĺze és szaga később káposztalére emlékeztet. A tejsavbaktériumok nem a bor felületén, hanem a borban működnek, és a cukrot valamint az almasavat bontják el vízre, tejsavra, mannitra és ecetsavra.

Az egéríz a vékony, alacsony savtartamú borok betegsége, főként, ha e borokat túl sokáig tartják a seprőn. Az egéríz okozója a 2-acetil-tetrahidropiridin két izomerje, melyet Lactobacillus fajok is képezhetnek, de a Brettanomyces élesztők is előidézhetik. A bornak az egérvizelet szagára emlékeztető íze és néha szaga van, sokszor minden beavatkozás nélkül egy idő után után teljesen eltűnik. Kénezéssel (20 g borkén/hl) és hidegen történő tárolással kezelhető.

A nyúlósodás az új, alacsony alkohol- és savtartalmú bor baktérium okozta betegsége. A bor olajszerűen folyik, nyúlós lesz, íze jellegtelenné válik. Nem veszedelmes borbetegség, sokszor magától is megszűnik. Alapos levegőztetéssel, kénezéssel jól kezelhető.

A záptojásszagot az erjedés során bizonyos élesztőgombák termelik kéntartalmú szőlő alkotórészek vagy kéntartalmú növényvédő szer maradványok átalakításával, továbbá okozhatja a kénlap égése során a hordóba lecsöpögő kén is. Az újborban közvetlenül erjedést követően szokott előfordulni. Nyílt, többszöri fejtéssel és ezt követően 100 literenkénti 20 g-os kénezéssel kezelhető. A kezelést mielőbb el kell végezni, a későn végzett kezelések hatása korlátozott."

Na most már sokkal okosabb vagyok bor tekintetében. Most már tudom, hogy miért olyan az íze a tavalyi, tavaly előtti boraimnak. Ezeket már esetleg meg is tudom előzni.

Legutóbbi bejegyzésben az almabor készítésről írtam, annak jártam utána. Akkor csak egy oldalról emeltem be részletet, hogy hogyan is kell almabort készíteni. Mivel volt időm, kicsit utána olvasgattam még, és találtam a hu.wikipedia.org oldalon hasznos dolgot:

"Az almabor (angolul cider, franciául cidre) az alma levének megerjesztésével nyert alkoholos ital. A kereskedelmi forgalomban Magyarországon és Európa-szerte egyaránt a francia stílusú, alacsony alkoholtartalmú, szénsavas almabor a legelterjedtebb, melyet nemzetközileg egységesen cider néven népszerűsítenek. Ez a fajta almabor hagyományosan a száraz pezsgőhöz hasonlóan készül natúr almamustból, sok népszerű márka azonban csak az alkoholtartalom és a szénsavasság tekintetében imitálja ezt a hagyományt – gyakoriak az erősen cukrozott és vizezett almaléből erjesztett, hozzáadott szén-dioxiddal és ízesítőkkel gyártott almaborok. Az almabor nyugati kultúrájához szorosan kötődik a körtebor (angolul perry, franciául poiré), ezért divatosak a körte ízesítésű almaborok is, de gyakran egyéb gyümölcsízeket is felhasználnak. Az almaborból gyakran szeszt főznek; a leghíresebb almaborpárlat a francia calvados.

Magyarországon a nagy tömegű almatermesztés, és az egyes években a bő termés teszi indokolttá, és nyújt lehetőséget az almabor készítésére. Borkészítésre az őszi érésű almák bármely fajtája alkalmas lehet, de az éretlen és hullott gyümölcs minőségi házi borkészítésére nem alkalmas.

Az elmúlt évtizedekben főleg a konzervgyárak éltek ezzel a lehetőséggel. A bő almatermések idején a nagy mennyiségű, de nem piacképes (apró, hibás küllemű), vagy exportból visszamaradt almát alacsony áron felvásárolták, és három megkülönböztetett minőségben, palackozva hozták forgalomba.

Az almabor előállításánál nagyon fontos a tiszta, gyors feldolgozás, mert a természetes cukortartalma nagyon csekély, és ezért hajlamos az ecetesedésre, borbetegségekre. Nagyobb mennyiség készítésekor javasolt a borélesztő használata.

Az erjesztéshez kotyogó használatával kizárjuk a levegőt, és segít abban is, hogy figyelemmel kísérjük az erjedés lefolyását.

Ha egy bor alkoholtartalma 11% alatt van, nem tartható el hosszabb ideig. Az ilyen borokat száraz asztali bornak is nevezzük, ezek nem tartoznak a minőségi borok kategóriájába. Azok a borok, amelyek már elégséges 11%-os, vagy nagyobb alkoholtartalmúak, kénezés és pasztőrözés nélkül is eltarthatók.

Száraz almabor
Az alma átlagos lényeredéke 65%, ami azt jelenti, hogy 1 liter almalevet 1,5 kg almából nyerhetünk. Érett állapotban feldolgozott 1 liter gyümölcslében 120 g cukor van, ez a mennyiség csak kb. 6% alkoholtartalmat eredményez a borban.

Eltarthatóságát gyors (gépi) feldolgozással, többszöri fejtéssel, kénezéssel és tartósítószerekkel biztosítják. Az ilyen csekély alkoholtartalmú bor hajlamos a borbetegségekre. Ha a palackozás után felnyitott bort néhány órára nyitva hagyjuk, a levegővel érintkezve borvirág, vagy penészesedés lép fel. Ha nem palackozzuk az így készült almabort, azt két héten belül el kell fogyasztani.

Mindezek ellenére kedvelt borfajta, amely szódavíz vagy ásványvíz hozzáadásával a nyári nagy melegek idején kellemes italú üdítő. Csekély alkoholfoka miatt salátaöntetek ízesítője, de a gyermekek részére bólékészítésére is használható.

Cukrozott almabor
A Száraz almabornál leírt módon készítik, a kisajtolt tiszta gyümölcsléhez literenként 12-14 dkg cukrot kell hozzáadni. Eltarthatósága a 11% alkoholtartalmának köszönhetően jobb, mint a száraz almaboré, de hosszabb ideig csak palackozva, pasztőrözéssel, legfeljebb 2 évig tartható el.

Csemege almabor
Az ilyen bor készítése nagy gyakorlatot, az érési folyamat befejezéséig megfelelő körülmények biztosítását, nagy figyelmet igényel. A készítés módja megegyezik az előbbiekével, de 20-24 dkg cukrot számítunk 1 liter "tiszta léhez", és az egyenletes forrás érdekében ezt két vagy három részletben adjuk hozzá.

Mivel az alma kevés savat tartalmaz, a sav pótlásáról gondoskodni kell. Erjesztés során biztosítani kell a helyiség egyenletes hőmérsékletét, többszöri fejtés után édesítjük, kénezzük. Palackozását követően pasztőrözni kell. Legfeljebb két évig tárolható.

Birsalmabor
Ugyanúgy készíthető, mint a csemege almabor, de kemény állaga miatt több munkaráfordítást igényel a tisztítása, darabolása és a préselése is, ezért kevesebben vállalkoznak rá. Birsalmából készíthető a legjobb minőségű almabor, de az alapanyag és az előállítás költsége magasabb.

Az almaborok készítésekor a 8 ezrelék savtartalom megfelelő, hígítani nem szabad. Csemegebor készítésekor a hozzáadott cukor miatt, a sav pótlásáról is gondoskodni kell. Kellemes íze miatt sokan kedvelik, de bólék, frissítők alapanyagaként, friss saláták készítésénél is használják. Nagyobb mennyiség készítésekor, ajánlott a bor pasztőrözése. Palackérettségi vizsgálata után zöld (sötét) üvegekbe palackozzák.

Külföldi almaborok
Az almabor vagy más néven cider, egy jellemzően almából, erjesztéssel készített, kellemes savanykás ízű, alkoholos ital, melyet főleg Franciaországban, Finnországban, Észtországban, Németországban, Ausztria némely vidékein és Angliában is készítenek.

Cider készítése
Hozzávalók:

A hagyományos, ciderhez való alma apró, kemény és ehetetlen, nagyon rostos és keserű. Kétféle almát használnak a gyártáshoz, a keserű-édest és a keserű-élest. Ezen kétféle alma erjedt levének elegye adja a cider jellegzetes, erős ízét és aromáját.

A világ más részein étkezési célú gyümölcsöt és rétesalmát is használnak, hogy az édes és éles jelleget létrehozzák. Az ilyen gyümölcsből készült almaborok karaktere különbözik az almaborhoz való almából készült boroktól.

Szüretelés

Hagyományosan az almafát megrázták egy kampós végű rúddal, és a gyümölcsöt kézzel szedték fel. A herefordshire-i Old Standard Orchards (régi, standard gyümölcsös) területén ez még mindig így zajlik, mivel a hagyományosan nagy almafákat nem lehet géppel szüretelni. A gépi szüretelés előnye a gyorsaság, azonban a gyümölcsöt több ütődés éri. A gépi szüretelésű almát gyorsabban fel kell dolgozni, mint a hagyományos módon szüretelt gyümölcsöt.

Őrlés és préselés

Mivel a bornak való almát hagyományos módon lerázzák a fáról, és a földről szedik fel, néha levelesek, füvesek, gyakran sárosak. Ezért az almákat az almatároló veremből egy vízzel teli csatornán juttatják az almamosóba. Az almák egy folyamatosan mozgó szállítószalagra kerülnek, amely lehetővé teszi, hogy a víz keresztülmenjen rajta levelek, ágak, fű vagy sár nélkül. Az almák a friss vízsugár alá, majd a mosóból egy szállítócsigába kerülnek, víz pedig a mosó alján távozik egy szűrőbe, ahol a szilárd anyagokat eltávolítják, a víz pedig visszafolyik a csatornába, ahol további gyümölcsöt szállít a malomba. A keletkezett hulladékot ezután újrahasznosítják.

Mosás után a gyümölcsöt a szállítócsiga a malom feletti garatba juttatja. A garatba 10 tonna gyümölcs fér, amely a gravitáció segítségével beleesik a Bucher feldolgozóba. A feldolgozó egy sor, gyorsan forgó acélkésből áll, amelyek óránként 16 tonna gyümölcsöt aprítanak péppé.

A félig szilárd pépet egy pumpa a puffertartályba szállítja, biztosítva, hogy a présbe mindig kerüljön pép, és mikor épp nem kerül pép a présbe, az üzem így is tovább működjön. Mialatt a pép a tartályban van, a gyümölcs héjában található enzimek dolgozni kezdenek, és a gyümölcs levének ízét feljavítják.

A pumpa a pépet a Bucher présbe szállítja, ahol kivonják a levet. Körülbelül egy tonnányi pép kerül a présbe, amely rengeteg csillag alakú, anyagba burkolt, speciális műanyagszűrőből áll. Ahogy a prés hordója a rögzített véghez nyomódik, a hordó lassan forog, és a lé átpréselődik a szűrőn, majd lecsorog a csillag alakú szűrőprofilok közepén keresztül a légyűjtő tartályba. A számítógépes vezérlés megfordítja a hidraulikát, amely így visszafelé mozgatja a prés hordóját, és lehetővé teszi, hogy újabb adag pép kerüljön a présbe. Ez addig folytatódik, amíg a prés meg nem telik, és ekkor a pép egy hosszabb, utolsó nyomást kap. Körülbelül másfél óra leforgása alatt 9 tonna pépet dolgoznak fel, amelyből 175 gallon lé keletkezik egy tonnányi gyümölcsre, és ez másfél tonna almabor-törkölyt eredményez. A gyűjtőtartályból a levet egy folyadékos szintkapcsoló segítségével továbbítják a fermentálóba.

Amikor a préselési ciklus véget ért, a prés hordója visszahúzódik, a külső borítás visszahúzódik, és a prés belseje kinyílik, és a préselt törköly a szállítócsiga segítségével egy tartályba kerül, és elszállítás után állati takarmány készül belőle. A kiürítés után a prés visszazárul, és az egész folyamat újból kezdődik.

Fermentálás

A levet a hagyományos tölgyfa fermentálóedényekbe pumpálják. Az almabornak érési periódusra van szüksége fermentálás után, hogy teljes karaktere kifejlődjön.

Az érlelés után az almabort megtisztítják, édesítik, lehűtik, illetve szénsavval dúsítják, az előírások szerint."

Na ez kicsit részletesebb volt, és jobban elgondolkodtatja az embert, hogy ennyi tudás nem elég, kell még input.

Almabor. Na ez aztán az új fogalom, amellyel eddig csak "almabor ecet" formában találkoztam. Viszont szinte minden második évben terem annyi alma apósoméknál, amelyet nem tudunk feldolgozni, eltárolni. Eltárolásra a ládák száma és a pince mérete szab határt, valamint egy mennyiség felett nincs értelme eltenni az almát, csak azért, hogy berohadva majd tavasszal ki kelljen dobni. Valamint van egy korai, nyár eleji almafajta, amely kicsit savanykás, és kis méretű, ezért annyira nem is szeretik a gyerekek. Mikor már kezd édesedni, akkor pedig lepotyog a földre.

Már több éve gondolkodok ezen a dolgon, de eddig a gondolkodásnál tovább nem jutottam. Bár láttam egy egy filmet (River Cottage) amelyben készítettek almabort. Ott megtetszett a készítés és a gondolat, hogy nekem is kell ilyet készítenem. Most még úgy gondolom, hogy idén bele fogok vágni. Már csak egy jó, használható elkészítési "recept" kell.

Rá is kerestem erre a témára és a http://www.balintgazda.hu oldalon találtam is pár hasznos tanácsot:

"Ha túl sok almánk termett, többféle különlegességet is készíthetünk belőle, méghozzá nagyon egyszerűen. Ilyen különlegesség például az almabor.

Hozzávalók:

1 kg alma
1 kg cukor
5 liter víz

Az almát mossuk meg, vágjuk ki az ütődött részeket, majd reszeljük vagy daráljuk le. A cukrot feloldjuk a vízben, majd a reszelt almával együtt beleöntjük egy nagy befőttesüvegbe. Az üveget lazán takarjuk le. Szobahőmérsékleten 10 napig érleljük, majd tiszta szitán átszűrjük. A szűrletet 3-4 hétig tovább érleljük, amíg teljesen le nem tisztul. Ezután le kell fejteni, üvegekbe tölteni és ledugaszolni. A már lezárt üvegeket 20 percre helyezzük 60-70 °C-os vízfürdőbe csírátlanítás végett. Az így elkészített almabor legalább 2 évig eltartható."

Ez az én receptem. Köszönöm Bálint gazda! Teljesen megegyezik a meggybor elkészítésével, csak kicsit több vizet kell hozzáönteni. Valószínűleg azért, hogy ne legyen annyira tömény és magas alkohol tartalmú.

Bevallom őszintén, hogy gyerekkoromban nem igen találkoztam ezzel a gyümölccsel. Vagy talán az egyik papámnál láttam a párkányra kirakva pár darabot. Gondolom itt akarta beérlelni.

Ránézésre nagyon rondának és hát eléggé bizarrnak tűnik. Ha megérintjük akkor pedig több dolog eszébe jut az embernek, csak az nem, hogy örökké a kezében tartsa.

Első találkozásom ezzel a gyümölccsel pár éve történt, ami maradandó is volt. Anyósom készített birsalmasajtot. Elsőre mikor mondták, hogy mivel állok szemben, akkor eléggé kétkedve mertem a számhoz emelni, de aztán a kíváncsiság és az új kipróbálása felül bírálta a bennem lévő kétkedést. Hála istennek. Olyan finom, hogy lekvárok között a barack lekvárt kivéve bármelyik lekvárral felveszi a versenyt, sőt talán be is előzi azokat.

Második találkozásom, mikor nem sajtként találkoztam vele, az a pálinkája volt. Apósom nagyon szereti pálinkát, és hát ilyen pálinkát is be tudott szerezni. Annyira bejött neki, hogy már gondolkodik esetleges birsalma fák ültetésében. Bár azt mondta, hogy mire teremne, addigra már nem fogja élvezni az eredményét. Nekem, mint pálinka nem igen jött be, bár melyik az a pálinka melyik nekem bejönne? Még nem értem meg erre, de majd talán megszeretem a pálinkát is. Így voltam a sörrel és borral is.

Vissza a birsalmához. Mikor a sajtot megkóstoltam, akkor tudtam, hogy nekem kell ilyen fát ültetnem, és biztosan van más felhasználása is, mert visszagondolva, elég sok öreg udvarában láttam ilyen fát. Akkor biztos régen nagyon hasznos társ volt. Szóval nekiláttam, hogy birsalmát telepítsek. Abból indultam ki, hogy mivel régen nagyon sok paraszt háznál volt ilyen fa, akkor biztos nem szükséges nemesített fát venni, hanem a birsalma fa körül lévő csihatagból (birsalma sarjak) kiszedett gyökeres fa is elég. A szomszédunkban volt egy idős bácsi, akivel nagyon sokat beszélgettem és sokat mesélt a régi alföldi életéről, valamint hogyan hordta fel a nagybanira a ház körül megtermelt élelmet. Ennek a bácsinak volt egy birsalma fája, amely körül sok csihatag volt. Ebből vittem. A második próbálkozásra meg is eredt a kerítés mellett. Már csak a szomszéddal határos kerítésnél volt hely, mivel minden talp alatti helyre fát, bokrot, virágot ültettem, ültetek.

A kerítés jó ötletnek tűnt, mert arra gondoltam, hogy majd a két legerősebb ágát lehúzom a kerítés tetejére és sövényt nevelve belőle a kerítés felett, jó árnyékoló lesz, valamint azt a "kihasználatlan" légteret is ki tudom használni gyümölcs termesztésre. Ez volt 4-5 éve. Tavaly már termett 3-4 szemet, de mivel gyenge volt a fa, eldobta a terméseket. Idén viszont tele volt virággal, amelyek közül nagyon sok virág megkötött. Olyannyira, hogy kb. 10-12 darab kis alma számoltam. Ez sajnos, a fa mérete miatt lecsökkent 5-6 darabra, de talán ezeket már kineveli. Ezért is gondoltam, hogy esetleg utána olvasok már most nyáron, hogy ha beérik, akkor mit is tudnék vele kezdeni. Első körben a sajt jutott eszembe.

Az interneten éppen az almafa betegségek kapcsán nézelődtem, és ott találtam ezt az oldalt (http://kaldeneker.hu), amely az mellett, hogy leírást nyújt erről a gyümölcsről, még jó recepteket is leír:

"Barátom, a birsalma

Birsalma krémleves

Hozzávalók: 3 db birsalma, 2 dl tejszín, 2 db fahéjrúd, 6 szem szegfűszeg, 15 dkg cukor, fél citrom leve, 2 evőkanál étkezési keményítő, fél rúd vanília, vagy 1 csomag vaníliás cukor, só.

Mossuk meg alaposan a birsalmákat, majd héjával együtt reszeljük bele egy fazékba. Ízesítsük cukorral, fahéjrúddal, szegfűszeggel, csipetnyi sóval, citromlével és a kettévágott vanília babbal. Öntsünk rá annyi vizet, hogy bőven ellepje. Főzzük legalább 20 percen keresztül. A keményítőt keverjük el pár evőkanál hideg vízzel, majd sűrítsük be vele a levest. Dúsítsuk tejszínnel, majd jól forraljuk ki. Vegyük ki a fahéjrudat és a vanília babot, majd merülő mixerrel pürésítsük, és utána finom lyukú szitán passzírozzuk át. Hidegen és melegen is tálalhatjuk.

Birsalmasajt

Szép érett birsalmákat negyedekbe vágunk, magházuktól megtisztítjuk, héjával együtt forró vízben puhára főzzük. Szűrőkanállal kiszedjük és szitán áttörjük.

Most az áttört gyümölcsöt lemérjük és 1 kiló anyagra 80 dkg cukrot számítunk. Az áttört gyümölcsöt széles lábasban addig főzzük, amíg olyan sűrű, hogy kavarás közben a lábas alját láthatjuk. Hozzáöntjük a cukrot és gyors tűznél, állandóan kavargatva 10-15 percig főzzük, amíg hideg porcelántányérba cseppentve a teteje hamarosan bebőrösödik. Most tetszés szerinti kivizezett formába öntjük, ami lehet puding-, őzgerincforma, mély kistányér stb. A kiöntéssel siessünk, mert gyorsan alvad. Kiöntéskor szórhatunk az anyag közé vékonyra vágott, hámozott mandulát vagy tisztított diót. Másnap pergamenpapírra kiborítjuk, és száraz, langyos helyen tartjuk 2-3 hétig, amíg a külseje egészen megszikkad. Időnként forgatjuk. Celofánpapírba csomagolva száraz helyen tartjuk. Vékony szeletekre vágva, csemegének fogyasztjuk.

Birsalmás kosárkák

Hozzávalók:

• 1 adag omlóstészta
• 3 db birsalma,
• 1 evőkanál vaj
• 3-4 evőkanál cukor
• 1 csipetnyi őrölt fahéj.

Tésztához:

• 150 g Rama
• 200 g liszt
• 5-6 evőkanál hideg víz,
• egy csipet só.

Egy keverőedénybe tegyük a lisztet és a sót. Késsel daraboljuk a lisztre a Rama-t, majd kézzel morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a hideg vizet, és gyúrjuk alaposan össze. Tegyük hűtőbe és pihentessük legalább egy órán keresztül.

Közben készítsük el a birsalmás tölteléket. Hámozzuk meg a birsalmákat, majd magházát és a körülötte lévő porcos részt is metsszük ki, majd szeleteljük fel vékony darabokra. Egy nagy serpenyőben melegítsük fel a vajat, tegyük bele a felszeletelt birsalmát. Szórjuk rá a cukrot és a csipetnyi őrölt fahéjat. Állandóan kevergetve addig pároljuk, míg a saját levét el nem fövi, és az almadarabok lekvárszerűen krémesek nem lesznek. Ha elkészült hagyjuk kihűlni.

A tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, majd nyújtsuk ki két milliméter vastagságúra. Szúrjuk ki nagy pogácsaszaggatóval, vagy kisebb méretű üveg tálkával, majd béleljünk ki a tésztával vajjal kikent és liszttel meghintett muffin sütőformákat. Töltsük meg a megpárolt birsalmás töltelékkel, tetejére helyezzünk egy kisebb méretű kiszúrt kerek tésztalapot, és széleit jól nyomkodjuk össze, hogy összezáródjon.

Birsalmás pite

Hozzávalók:

• 450 gr liszt
• 250 gr Rama
• 1 csomag sütőpor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 2 db egész tojás
• 1 db tojás sárgája
• 150 gr cukor
• 1 db almás joghurt
• csipetnyi só
• 1 db citrom reszelt héja.

Töltelékhez: 2 db birsalma, 6 db savanykás alma, 1 pohár cukor, 2 teáskanál őrölt fahéj, fél citrom leve.

Lisztet, cukrot, vaníliát, sütőport, sót, citrom héját tegyük egy nagy keverő tálba, daraboljuk bele a Rama-t. Kézzel addig morzsoljuk, még a margarin apró darabokban lesz a tésztában. Utána tegyük bele a tojásokat és a joghurtot. Dolgozzuk jól össze, majd lisztezett deszkán gyúrjuk át. Pihentessük legalább fél órán keresztül a hűtőben.

Lisztezett deszkán gyúrjuk át, majd nyújtsuk ki fél centi vastagságúra. Vajjal kikent és liszttel meghintett peremes piteformát béleljünk ki a tésztával, majd töltsük meg a langyosra kihűlt töltelékkel.

Töltelékhez reszeljük le a meghámozott almát és birsalmát, tegyük egy nagyobb lábasba, szórjuk rá a cukrot, őrölt fahéjat és a citrom levét. Állandóan kevergetve addig pároljuk még a levét teljesen elfövi. Hagyjuk langyosra kihűlni.
Nyújtsunk ki a tésztából még egy adagot fél centisre, majd borítsuk be vele a megtöltött pitét. Vágjuk le a széleinél a felesleget, majd kezünkkel nyomjuk jól össze.

Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 45-50 percig.

A megsült és kissé kihűlt pitét szeleteljük fel, tegyük egy nagy tányérra, szórjuk meg porcukorral és tálalhatunk mellé vanília fagyit is.

Birsalmalekvár

Hozzávalók: 2 kg birsalma, 3-4 db körte, 1.5 kg kristálycukor, 2 db citrom leve.

Gyümölcsöket mossuk meg alaposan, majd magházát a porcos részeivel vágjuk ki. Aprítsuk fel egy-két centis darabokra. tegyük egy nagy lábasba, adjuk hozzá a cukrot, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje. Állandóan kevergetve főzzük körülbelül egy órán keresztül. Ha már a gyümölcsök puhák, burgonyanyomóval törjük össze. Adjuk hozzá a citromok levét is. akkor jó a lekvárunk, ha a fakanálról már nem csurog le. Ha elkészültünk vele, töltsük tisztára mosott üvegekbe, zárjuk le azonnal és öt percre fordítsuk fejre.

Kenhetjük vajjal megkent péksüteményre, tálalhatjuk sült liba és kacsamáj mellé, de nagyon jól kiegészítheti vadételeinket is. Sajtok fenséges kísérője is lehet."

Azért van pár recept, sőt biztos van több is. Egyelőre ennyi elég. Ha majd lesz jövőre több birsalmám, akkor biztosan kipróbálok ezek közül többet is.

Mindig is azt hittem (egészen az előző bejegyzés írásáig), hogy a meggyfát a tűhalál pusztítja. És mint kiderült nem a tűzhalál, hanem a monília, amelyről ma szeretnék többet megtudni, és ezt megosztani itt a blogban. Első találatom ezzel kapcsolatban a http://www.szentesinfo.hu oldalon volt:

"A csonthéjasok gombás-moníliás betegsége leggyakrabban a meggyet és a kajszibarackot támadja meg. Szinte minden csonthéjast sújt, ha nem is egyforma mértékben. A gomba micélium formájában telel át a fertőzött növényi részek szöveteiben. A virágok és a fiatal termések megbarnulnak és elszáradnak, a levelek illetve a sarjhajtások elfonnyadnak, és a megtámadott gallyakkal együtt elszáradnak. A fertőzött helyeken gyakran indul be a mézgafolyás. A gallyak sokszor közvetlenül is fertőződnek, elsősorban valamilyen sérülés esetén. A termések rendszerint érés idején fertőződnek. A fertőzött termések lehullanak, vagy mumifikálódva az ágakon maradnak. A virágok hűvös és nedves időben fertőződnek 12 °C alatt. A fertőzés elsősorban a nedves felületeken támad, de magas páratartalom esetén is (85 százalék fölött) bekövetkezhet. A termések is nedves időjárás idején fertőződnek, ez esetben azonban az optimális hőmérsékleti értékek magasabbak 20-24 °C.

Dr. Horváth György, a kertbarátkör elnöke a gyümölcsfákat megbetegítő problémák megoldására ad tanácsot. A meggy és a barackfák virágzására az idén nagyon rossz idő volt. A védekezés nehéz, elsődleges lehet a megelőzés. Erről az idén már lekéstünk, így maradt a drasztikus beavatkozás. Fontos, hogy a fertőzött növényi részeket távolítsuk el, egészen az egészséges részekig és semmisítsük meg. A moníliás fertőzés az ágvégektől halad a törzs felé, tehát ott kell végrehajtani a beavatkozást, hogy ne haladjon tovább, mert az egész fát kipusztíthatja.

A megelőző kezelést virágzáskor és az elvirágzáskor alkalmazzuk. Ha a virágzás ideje alatt változik az időjárás, legalább egyszer végezzünk gombaölő szerrel kezelést."

Szóval teljesen ugyan az a megoldás, mint a tűzhalálnál. Meg kell előzni, majd ha beütött a betegség, akkor metszés, égetés. Azért ennyivel nem értem be, ezért tovább olvasgattam. Az egyik oldalon (http://www.frissujsag.ro) ez találtam:

"A monilínia nevű gomba a csonthéjasokat, almatermésűeket támadja. A meggy monilíniás betegsége régóta ismert, a felelős kórokozó a meggy legveszedelmesebb ellenségei közé tartozik. A Monilinia laxa a sokfelé „elhíresült” virág- és hajtásszáradás előidézője, amely egyébként a kajszit is fertőzi. A betegség jellegzetes tünetei, hogy virágzáskor a csésze- és sziromlevelek barnulnak, a kocsány elhal. Később a kórokozó a hajtásban tovább terjedve egész ágrészek elhalását idézheti elő. a mézgacseppek megjelenése is utalhat a fertőzésre. A beteg részeken rákos sebek is megfigyelhetők. Az elhalt virágok, hajtások fokozatosan elszáradnak, és ha ezeket metszéssel nem távolítjuk el, a következő években a fákon maradva komoly fertőzési forrást fognak képezni. A betegség megelőzése, a kórokozók terjedésének korlátozása érdekében nagyon fontos a fertőzött, elpusztult „gyümölcsmúmiák” eltávolítása, illetve a beteg hajtások, ágrészek lemetszése és megsemmisítése, metszés után pedig a nagyobb sebeket olajfestékkel bekenve kell elzárni. A vastagabb ágakon vagy a törzsön lévő rákos sebek kezelése szintén nagy jelentőségű."

A mézgásodással kapcsolatosan is ezen az oldalon találtam egy jó ötletet, hogyan távolítsuk el a betegséget:

"Amennyiben mézgásodást tapasztalunk, éles késsel távolítsuk el a mézgacseppeket, és az alatta lévő elhalt, elbarnult részeket az egészséges szövetig kaparjuk ki. A műveletet a seb lezárásával fejezzük be. A betegség nagyon gyorsan terjed a fában, emiatt minél hamarabb le kell metszeni a fertőzött ágakat 25 centiméter mélységben."

Azt hiszem most már többet tudok erről is, megyek a kertbe a metszőollóval és késsel gyógyítani, amíg nem késő.

Mivel a hétvégén meggyet szüreteltem, és láttam több ág, vessző, levél le volt száradva, és furcsa mézes megfolyások voltak több helyen a fán, de nem csak a meggyfán, hanem a körtefán, almafán. Ezekről már többször hallottam, olvastam és egybecsengő megoldásnak a helyes permetezést és a beteg koronarészek eltávolítását ajánlották. Mivel egyre több fán látom ezt a mézgásodást, azért annyiban nem akartam hagyni, hogy csak nyísz és már mehet a tűzbe az fa, hanem kicsit utána olvastam milyen betegségek ezek és esetleg van-e más megoldás, mint a metszőolló.

Most pár bejegyzés ezekről a a betegségekről fogok írni, és mivel a gyümölcsfák egyik jellegzetes betegsége a tűzelhalás, ezért ez a betegség lesz az első.

Gyerekkoromban, mikor először hallottam a tűzelhalás betegségről, akkor a neve alapján arra gondoltam, hogy biztosan azért nevezik ennek, mert a nap annyira sütött, hogy megégette a fát, a fa azon részét, amely elhalt, elszáradt. Nem értettem, hogy miért csak egy ágat, miért a fán összevissza. Valamint azzal se tudtam mit tenni, hogyha a fák ennyire kényesek a napra, akkor miért a napra ültetik a fákat, miért nem egy másik fa árnyékába? Szóval ideje egy kicsit felokosítanom magam, mi is ez a tűzelhalás.

Az első internetes találatban a következőket olvastam a http://www.frissujsag.ro oldalon:

"Az utóbbi hetekben több szatmárnémeti kertben is megbetegedtek a gyümölcsfák. Cseresznye- és körtefákon hirtelen száradtak le a levelek, a betegség egyes esetekben főágakra, sőt az egész lombkoronára ráterjedt. Bencze Zoltán avasújvárosi kertészmérnököt kérdeztük arról, mi okozhatja ebben az időszakban a gyümölcsfák megbetegedését. Amint a szakember elmondta, a gyümölcsfákat több betegség is megtámadhatja. A tűzelhalás évente három-négy alkalommal is fertőzhet. A betegséget egy baktérium okozza, a birsalma a legérzékenyebb a betegségre, de a csonthéjasokat is ugyanúgy érinti. A fertőzés hatására a gyümölcsfákon a hajtásvégek hirtelen, forrázásszerűen megbarnulnak, leszáradnak, a betegség elharapózása esetén a fa kihalására számíthatunk... ...gyümölcsfajtákból is érdemes megérdeklődni, melyek az ellenállóbbak a tűzelhalással szemben, és több fajtát ültetni a kertbe. Mindkét betegség kialakulásának esélyét csökkenti a réztartalmú növényvédő szerrel történő tél végi lemosó permetezés, amit rügyfakadás előtt meg kell ismételni."

Szóval egy baktérium és nem a nap a probléma okozója. A megelőzése pedig a korai permetezés. És mi van, ha már késő és felütötte a fejét a betegség? Erről egy szakértő a http://www.szentesinfo.hu oldalon ezt írta:

"A tűzelhalás nagyon veszélyes jelenség, amit egy Erwinia nevű baktérium okoz, ami a sejtekben rothadást idéz elő, szinte minden növényi szövetben. A legtöbb növény ellenáll ennek a betegségnek, de a magas páratartalom, a 30 °C fok feletti hőmérséklet, és egy seb a növényen, növelik a fertőzés veszélyét. Itt is a megelőzés lehet az egyik megoldás a virágzás idején, illetve a drasztikus visszavágás az egészséges részig. A levágott, fertőzött részt meg kell semmisíteni."

Tehát, akkor az öregek jól mondták, jöhet a metszőolló és el kell égetni a beteg ágakat.

Mióta vannak gyümölcsfáim, azóta folyamatosan versenyfutásba voltam, vagyok a fekete rigókkal és seregélyekkel. Ezek a jószágok a megélhetésük miatt folyamatosan dézsmálásra vannak kárhoztatva, aminek a szomszédjaim és én vagyok az áldozat. Annak idején próbáltuk úgy összeállítani a gyümölcsfák fajtáit, hogy miután elkezdenek érni, akkor folyamatosan legyen friss gyümölcs. Ennek köszönhetően a legelső gyümölcsök, amelyek érnek azok a meggyek, cseresznyék. Van egy korai cseresznye és egy kevésbé korai. A meggyeknél is két korai van, amelyek érése között is van 1-2 hét. Tehát, ha az első elfogy, akkor jöhet a másik.

Az első években, mivel elég kicsik voltak még a fák, ezért a versenyfutást a madarakkal nem én nyertem. Minden évben féléretten tudtunk pár szemet megenni a fákról. De nem csak mi, hanem a szomszédok is. Ahogy teltek az évek, és cseperedtek a fák, egyre több és egyre érettebb gyümölcsök kerültek a vödrökbe, tálakba. Annyira jól állok ezzel, hogy mikor a legelőször érő korai cseresznye beérik, addigra a seregélyek, rigók megunják a piros gyümölcsöt a fákon, mert már felették a szomszédok fáit, ahol még koraibb gyümölcsöket találtak. Ennek köszönhetően cseresznye annyi maradt nekünk, hogy a végén a fán is hagytunk, mert nem tudtuk leenni.

A meggyel ugyanígy vagyunk, voltunk. Az első korai meggyfáról 3 vödörrel tudtam leszedni, és ebből annyit tettünk el fagyasztóba, hogy az kitart nekünk jövő ilyenkorig, mert nem sokat főzünk, sütünk. A második fának érésére nagy dilemma előtt voltam, hogy mit kezdjek most a meggyel. Tavaly nem volt még annyi, hogy dönteni tudjak, de a szomszéd meggyfájáról leszedhettem a gyümölcsöket, ami négy vödörrel sikerült. Kimagoztam és mag nélkül 22 kilogramm lett. Kb. 60 liternyi meggybor készült belőle, amiből még mindig van 15-20 liternyi. Idén ha csinálok, akkor kevesebbet fogok.

Nos, dilemma van, hogy mit kezdjek ebből a meggyből. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy egyelőre nem akarok meggy borozni, ezért odaadom apósomnak meggy pálinkának. Hétvégén értem oda, hogy leszedjem neki, de a mostanában esett sok csapadék hatására szépen elkezdett rohadni, ezért 3 vödörrel ki kellett dobni, de még így is lett majd 4 vödörrel, ami kiindulónak elég lehet pálinkának. Főleg úgy, hogy mivel pár éve a meggybor fellángolására ültettem több meggyfát, azok is fognak már pár vödörrel adni a termésükből. Valószínűleg azt is átadom pálinkaalapnak. Valamint, ha sikerül a szomszédtól idén is szeretném megszerezni a meggyét. Szóval idén meggybor hatalom leszünk.